Ami a csillogás mögött van

Az összecsapás elkerülhetetlen. Hector (Hank Azaria), a „latin szerető” és Eddie (John Cusack), az elhagyott férj. Fotó: Itafilm Bár Billy Crystal, a neves amerikai színész, rendező, producer azt nyilatkozta, hogy a harmincas-negyvenes évek tengerentúlon készült romantikus filmjei inspirálták az Amerika kedvencei című vígjáték megírására, a nyilvánosság érdeklődését valószínűleg inkább az keltette fel már a bemutató előtt, hogy a film története – vagy legalábbis amennyit megfelelően adagolva kiszivárogtattak belőle – kísértetiesen emlékeztet a Hollywood egyik álompárjának kikiáltott Tom Cruise és Nicole Kidman magánsztorijára.

Az Amerika kedvenceinek főszereplője ugyanis szintén egy sztárpár, Gwen (Catherine Zeta-Jones) és Eddie (John Cusack), akik közös, garantáltan happy endes filmjeikkel hódítják meg a közönséget. A szerelemnek azonban az életben vége szakad, a rajongókat teljesen lesújtja kedvenceik szakítása. (Hogyan is képzelik ezt, amikor olyan jól mutatnak együtt?!) Van még ugyan egy közös filmjük, amely bemutatóra vár, de ki lesz rá kíváncsi, ha az „életben” a csodálatos Gwen és Eddie már nem tartoznak össze. A kaszszát azonban meg kell tölteni, így Gwen és Eddie producerére hárul a feladat, hogy mentse a menthetőt, felkeltse a nyilvánosság megfogyatkozott érdeklődését, és abba az illúzióba ringassa a közönséget, hogy a sztárpár ismét együtt van, dúl köztük a szerelem. A kétségbeesett producernek (Billy Crystal) Kiki, Gwen húga (és egyben mindenese, lótifutija) próbál segíteni meggyőzni a volt partnereket, hogy legalább néhány napig hajlandóak legyenek az egymásra talált szerelmeseket játszani.

Bár természetesen nem kell mindent készpénznek venni, amit a vásznon látunk, hiszen „ez csak egy mozi”, az Amerika kedvencei rokonszenves öniróniával tálalja a hollywoodi csillogás árnyoldalait. Mindenki megkapja a magáét: az egocentrikus, szeszélyes sztár, a pénzhajhász stúdióvezető, a botcsinálta asszisztens, a gátlástalan, a siker érdekében minden eszközt bevető producer, a művészi ambíciókat dédelgető rendező, a lelki megtisztulást hirdető, ám az anyagiakat sem megvető guru, a hollywoodi karrierre törő latin szerető. Talán csak Kiki, a hollywoodi civil ússza meg fricska nélkül, igaz, hogy őt Julia Roberts játssza. De hát a jól bevált recepteket – a sikert garantáló sztárokat – akkor sem lehet megkerülni, ha éppen az álomgyár világának a fricskázása a téma.

Nem valószínű, hogy jövőre Oscar-esélyes lesz Joe Roth rendezése, hiszen csupán egy nézhető, eleinte ugyan kicsit vontatott, ám később „beinduló” vígjátékot készített. De amikor majd a díjkiosztásra vonulnak a sztárok, megnyerő mosollyal bűvölve a fényképezőgépeket és a kamerákat, biztosan eszünkbe jut Gwen (Catherine Zeta-Jones) mosolya – és ami mögötte van.