Állva, vastapssal köszönték meg a nézők a Hontalanítást

Aki egyszer látta, tudja, hogy legalább még egyszer meg kell néznie, mert az egész egy fogyasztás után nehezen emészthető meg. Nem egyszerű egy látás után mindent értelmezni: a témát, a zenét, a táncokat, a díszleteket, a háttérben vetített felvételeket. Azért sem, mert az információk sem egyszerűek, a műsor nem „arról szól”, hogy jókedvünkben eljárunk néhány táncot Szlovákia magyarok lakta vidékéről, lehetőleg úgy összeválogatva, hogy dinamikusan kezdődjön, aztán legyen egy kis karikázós vagy zenei betétes pihentető, a végén pedig egy fergeteges csárdás, amely vastapsra ösztönzi a közönséget, és persze többszöri ráadásra az együttest. A Hontalanítás, amely a mindenkori kirekesztés és kirekesztettség ellen készült, ennél jóval több. És természetesen más, mint egy néptáncegyüttes klasszikus, megszokott előadása. Hogy Hégli Dusan, az Ifjú Szivek művészeti vezetője, koreográfusa másként gondolkodó, korábbi műsorai is jelezték – gondoljunk csak a Magyar tánciskolára, amely ugyan iskolásoknak készült, hogy megismerjék a magyar tánctípusokat, táncdialektusokat, de a felnőtteket épp olyan jól szórakoztatta, vagy a Felföldi levelekre, amely Bartók Béla és Kodály Zoltán népzenegyűjtő körútját járta be. A sor természetesen folytatható a többi műsorral, de itt és most csak jelezni szerettem volna, hogy más az a műsor, amelyet táncszínházban gondolkodó ember talál ki és valósít meg az első tánclépéstől az utolsó képig, s megint más a köz tudatában élő néptáncelődás, amely szintén a kultúránk rendkívül fontos része. Reméljük, sokáig megmaradnak a művelői és a közönsége, mint ahogy abban is reménykedünk, hogy továbbra is lesznek olyan ifjú emberek, akik nem kizárólag hobbi szinten foglalkoznak a (nép)tánccal, hanem hivatásuknak tekintik. Ennek egyik elengedhetetlen feltétele a siker. (Nem az Ady-féle nagy hisztérika, persze.) [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"134858","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"318"}}]]A Hontalanítás első „házon kívüli” (nem a Szivek székházában tartott) előadása akkora siker volt, amekkorát táncszínház ritkán élhet meg. Január 22-én, a magyar kultúra napján 300 ember köszönte meg állva, vastapssal az előadást Budapesten, a Nemzeti Táncszínházban. Sokan – nem is titokban – könnyes szemüket törölgették. Amitől mi, akiknek a szülei, nagyszülei megélték a kitelepítés gyötrelmeit, egy kicsit tartottunk, nem igazolódott be. Budapest közönsége is megértette, mi mindenről szól ez az előadás.