Al di Meolával koncertezik Budapesten Szarka Tamás

Budapest |

<p>Al di Meola világhírű gitárművész Szarka Tamással, a Ghymes együttes frontemberével ad közös koncertet október 22-én a Budapesti Kongresszusi Központban.</p>

"A koncert a kedden megjelenő, Az ég szerelmére című legújabb szerzői albumom ősbemutatója is lesz egyben, amelynek dalait először hallhatja majd a közönség" - mondta el Szarka Tamás, zeneszerző, előadó- és gitárművész az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Kiemelte: a koncerten vendége lesz Tokody Ilona operaénekes, a Budapesti Ifjúsági Kórus, valamint a világhírű, Grammy-díjas gitáros, Al di Meola is, akivel több számot is közösen adnak majd elő.

"A koncert gerincét együtt játsszuk, valamint Al di Meola saját triójával is megnyilvánul az est során" - fűzte hozzá.

Szarka Tamás elmondta, hogy Al di Meola hallotta az egyik szerzeményét, így vették fel egymással a kapcsolatot, majd vállalta el a közös fellépést. Együtt próbálni a koncert előtti napokban tudnak majd, addig a világhírű gitáros kottákból ismerkedik Szarka Tamás szerzeményeivel.

Az új lemez dalai mellett a koncerten elhangzanak Szarka Tamás korábbi darabjai is, amelyeket színpadon még sosem játszott el maga a szerző.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?