Akit a fekete szín tett világsztárrá

d

102 évesen meghalt Pierre Soulages, aki egyetlen színt használt: a feketét. A világ egyik legnagyobb élő művészének tartott festő halálát szívelégtelenség okozta – közölte Mohamed Kaoud, aki 27 évig volt Soulages titkára. Hozzátette, hogy a festő 100 éves özvegye jól van. A házaspár nemrég ünnepelte 80. házassági évfordulóját.

„Pierre Soulages meg tudta újítani a fekete színt, fényt fakasztva belőle. A fekete szín által a művei élő metaforák, amelyekből mindannyian reményt merítünk” – írta a Twitteren Emmanuel Macron francia államfő.

A mindig feketébe öltöző Soulages több mint 75 éves pályafutása során kivívta a kulturális intézmények és a galériák elismerését, az utóbbi négy évtizedben ő számított a legkeresettebb francia festőnek, munkái rekordáron kelnek el. Egy 1961-ben készült festményét tavaly 20,2 millió dollárért vásárolta meg egy New York-i gyűjtő.

Soulages egy anekdota szerint ötévesen már feketével festett, és amikor nővére megkérdezte, mit ábrázol a kép, a család nem kis derültségére azt felelte, havat. Magyarázata meghökkentő, ugyanakkor nagyon is érthető volt: észrevette, hogy a tustól kihagyott részeken, a fekete mellett sokkal fehérebbé változik a szürkés papír, azaz tulajdonképpen fordítva, mintegy a hó hátterét megadva dolgozott.

Amikor 1938-ban felvették a párizsi Képzőművészeti Akadémiára, a tananyagot látva mégsem iratkozott be. A rövid fővárosi kitérő alatt a Louvre-ban Pablo Picasso és Paul Cézanne munkái teljesen lenyűgözték, később Picasso révén ismerkedett meg feleségével is.

1947-ben a független festők szalonján állított ki, képein már meghatározóak voltak azok a sötét alakzatok, formák, melyekkel nemcsak a korszak színes, lírai absztrakt és expresszionista irányzataitól határolódott el, de a művészettörténetben mindaddig marginális helyzetű fekete színt tette meg alkotásai kulcs- szereplőjévé. Azonnal felfigyelt rá a szakma, az első nagy elismerést egy 1951-es németországi kiállítás hozta meg számára, ráadásul az ő egyik festményét választották az esemény plakátjához. Ezután felkereste őt a New York-i Modern Művészetek Múzeumának kurátora, és több képét megvásárolta. A következő évben az Egyesült Államokban önálló kiállítása nyílt, ami világhírt hozott számára. Ő volt az első élő képzőművész, akinek munkáiból 2001-ben kiállítás nyílt az Ermitázsban. 2019-ben életmű-kiállítása volt a párizsi Louvre-ban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?