Aki színeket hozott az utcákra

Az osztrák–magyar kiegyezés után óriási építési láz kezdődött Pesten és az ország vidéki városaiban. Jól prosperáltak a téglagyárak, nem győzték termelni az alapanyagot a két-, háromemeletes bérházakhoz, a számos templomhoz, középülethez. A főváros leginkább egy óriási építkezéshez hasonlított.

Az akkoriban épült, belső udvarral ellátott házak ma is szemet gyönyörködtetőek, különösen akkor, ha a gondos utókor eltüntette az idő vasfoga által okozott szépséghibákat.

A korszak egyik legismertebb műépítészéről, Lechner Ödönről, a magyar szecesszió megteremtőjéről és műveiről számos munka látott már napvilágot, mások mellett e sorok szerzőjének tollából. A Lechner összes című kötet szerzőtriásza, Halász Csilla, Ludmann Mihály és Viczián Zsófia azonban mégis tud újat mondani és mutatni. 

A rengeteg színes fényképpel és korabeli dokumentummal ellátott míves album Lechner 12 településen megépült 36 épületét tárja az olvasó elé, feltüntetve azok mai „lelőhelyét”, állapotát is – teljesítve ezzel az elvárást az összegző munkával szemben. A könyvnek azonban nem ez az egyedüli erénye. Amivel több tud lenni: nem ragad le Lechner életpályájának és a rendeltetésük szerint csoportosított műveinek bemutatásánál, hanem rövid kultúrtörténeti ismertetőkben az olvasó elé tárja, milyen volt a város, a közeg, ahol a Mester élt és alkotott, az épületek, amelyekben lakott, a pályatársak, a korabeli építészeti „trendek”. Teszi mindezt közérthetően és élvezetesen. 

Számomra a legérdekesebb fejezet A bérházak világa, amelyben a könyv felsorolja ennek a jellegzetes épülettípusnak a sajátosságait, megválaszolva a „minden, amit a pesti bérházakról tudni akart, de sehol sem volt módja elolvasni…” típusú dilemmákat. 

Mi indokolta a korabeli házak egyes szintjeinek 3,5, sőt, esetenként 4 vagy 5 méteres belmagasságát? Miért alkalmazták a – finoman szólva nem túl praktikus – egymásba nyíló szobák sorát? Kik laktak ezekben a házakban? Miért volt egyazon épület két lépcsőháza különböző? Engedtessék meg nekem, hogy a recenzióírás szabályait kissé mellőzve sejtessek valamit a fenti kérdésekre rímelő válaszokból.

A Veres Pálné utcában (amelynek 4–6. számú épületében volt Ady és Csinszka közös otthona) a 9-es szám alatt áll az a bérház, amelyet Lechner Kecskemét városa számára tervezett, hogy ott a fővárosba érkező alföldiek olcsó átmeneti szálláshoz jussanak, az állandó bérlőktől befolyó összegből pedig pluszbevétele legyen a városnak. Nos, a dolog pikantériája, hogy ennek egyik elegáns lakásában élt csaknem húsz éven át, egészen haláláig Ráth Károly, az egyesített Budapest első polgármestere. 

A ház előkelőbb, utcára néző lakásai számára díszesebb feljáró épült, míg a hátsó traktus lakói szerényebb kivitelezésű lépcsőn közlekedtek – ezen is megfigyelhető a „lépcsőházak kőbe vésett szociológiája”. A könyv éppen a Veres Pálné utcai ház példáján illusztrálja, hogy a polgármester mellett földbirtokos, zongoramester, sőt szabó és könyvvezető is lakott a város első emberével egyazon épületben.

Lechner mester vidéki házai között a könyvben bemutatják a Pozsonyba tervezett két épületét is – a Szent Erzsébet- vagy ismertebb nevén Kék templomot és a mellette álló gimnáziumot –, amelyeket a szerzők saját fotókkal illusztrálnak. Kár, hogy a róluk szóló ismertető a magyarul is hozzáférhető szakirodalom ismerete nélkül készült, ezért is fordulhatott elő, hogy a templommal kapcsolatban Árpád-házi Szent Erzsébet szobrának eltávolításáról írnak. Valójában Erzsébet királyné fehér márvány domborművét helyezték biztonságba 1921-ben a szomszéd paplakba, a városban tapasztalható Habsburg-ellenes hisztériától tartva. 

A szerzők megcáfolnak viszont egy állítást, amelyet sokan átvettek egy korábbi Lechner-monográfiából. A kiigazítás szerint az építész 1889-ben nem Zsolnay Vilmossal, a pécsi kerámiagyár alapítójával – aki munkatársa és barátja is volt – járt Londonban, hanem minden valószínűség szerint annak fiával, a vállalkozó Miklóssal.

Lechnernek még életében számos tanítványa, követője akadt – tudhatjuk meg a könyvből, és szép számmal vannak olyan későbbi építészek, akiknek munkájára szintén hatással volt. A legismertebb Lechner-utánérzés talán – a még jócskán a Mester életében, 1902-ben épült – a Márkus Géza által tervezett kecskeméti Cifrapalota.

Az album szerzői összegyűjtötték Lechner ma már nem létező épületeit. Volt, amelyik Budapest ostromakor pusztult el, de olyan is, amelyet lebontottak és tágasabbra „cseréltek”. Ez utóbbi történt a Városligetben 1875-ben megépült korcsolyacsarnokkal is, amelyet a Mester a legsikerültebb alkotásának tartott.

A Lechner összesbe beletartoznak az építész meg nem épült munkái, így természetesen azok tervrajzokkal ellátott jegyzéke bekerült a könyvbe is, némi merengésre, ábrándozásra adva okot a –  hozzám hasonlóan – Lechnerért rajongóknak.  Mi lett volna, ha az ő tervei szerint épül meg az ótátrafüredi (ma Starý Smokovec) Grand Hotel nyári étterme? Ha Pozsonynak szecessziós postapalotája lenne? Ha Ferdinánd bolgár cár murányi kastélya Lechner ötlete szerint készül el? Ha…

Az albumban összegzett, szemet gyönyörködtető épületekről készült fotók alapján azért megállapítható, hogy van minek örülni, van mit csodálni a pesti, kecskeméti, szegedi stb. utcákat járva.

A könyvben található térképek segítségével ügyesen rálelhetünk Lechner budapesti házaira, és felmérhetjük, hogy a könnyen elérhető Pozsony mellett mennyit kell utaznunk ahhoz, hogy eljussunk Kolozsvárra, Szabadkára, Zomborra, Karlócára vagy Nagybecskerekbe, ha látni akarjuk a bakancslistánkon szereplő Lechner összest. Ha nincs módunkban elutazni, Halász Csilla, Ludmann Mihály és Viczián Zsófia szép kiállítású, alapos, olvasmányos könyve is megteszi.

B. Mánya Ágnes

Halász Csilla, Ludmann Mihály, Viczián Zsófia: Lechner összes, Látóhatár Kiadó, 2017

(A szerző felvételei)