Ahol az álom is szemétből van

Eduardo Galeano szavait csatolja kilencvenöt perces színes dokumentumfilmjéhez, ehhez a fájó, de igaz, szívbemarkoló, de őszinte, lehangoló, de nem szentimentális, emberi és mégis megszégyenítő opushoz, a Másik bolygóhoz Moldványi Ferenc rendező.

Ha azt gondolná valaki, már mindent tud, látott és hallott korunk nincstelenjeiről, Afrika, Ázsia és Dél-Amerika szegénységgel sújtott országairól, az éhség miatt méltóságukkal már mit sem törődő gyerekekről, akik nem is biztos, hogy eljutnak a felnőttkor küszöbéig, akkor ezzel a dermesztően drámai alkotással üzenem nekik: a neheze még hátra van. Egészen más olvasni vagy háromperces tudósítást látni arról, ami ésszel amúgy is felfoghatatlan, és egészen más a szemünk előtt kibontakozó, személyes sorsok révén szembesülni azzal, mi zajlik a világban, túl a második ezredfordulón. Moldoványi Ferenc világi dokumentátor és Máthé Tibor nagy empátiáról tanúskodó operatőr egy sarkából kifordult világ morális válságát mutatja meg a kiszolgáltatottság legkülönbözőbb helyzeteit megörökítve.

A Másik bolygó hősei nem is gondolnak a holnaputánra, nekik már a holnap is távoli jövő, hiszen nincs mit enniük, nincs egy váltás ruhájuk, lábbelit pedig igazából csak a cipőpucoló kisfiú lát közelről. Ez a világ egy másik világ. Egy másik planéta, amely nem gyermeknek való, bár felnőttnek sem olyan nagyon. Ez a világ nem rejtegeti sivár, semmivel sem kecsegtető arcát, odateszi, megmutatja, a képünkbe vágja, hogy itt az álom is szemétből van, túrhatsz és keresgélhetsz benne naphosszat, a szerencse nem erre jár.

Indián kislány szimbolikus alakja formálja egésszé az egymástól távoli, mégis közeli epizódokat. Ott sétál egy tó partján, amely elnyeli a gyerekek lelkét. A gyerekekét, akik felnőtteket megszégyenítő tartással próbálnak átevickélni a mocskon, az ürességen, a kisemmizettség kegyetlen poklán. A gyerekekét, akik nyakba akasztott pulttal ácsorognak az éjszakában, hogy eladjanak egy doboz cigarettát vagy egy szál gyufát, mert pénz nélkül nem mehetnek haza, a saját édesanyjuk veri őket lilára. Mások végtelen szeméthegyek „aranyásói“ vagy csontsoványan és elgyengülten cipelik a téglagyári agyagot, hétnyolcévesen tolják a náluk is magasabb, megrakott furgont. Megszólal a filmben egy kislány, aki még a tizedik évét sem töltötte be, amikor egy amerikai turistának adta ártatlanságát, hogy pénzt vihessen haza, és egy marék rizzsel enyhíthesse éhségét. Ugyanakkor a világ másik pontján egy kiskamasz keresi kuncsaftját, akinek kisuvickolhatja méregdrága cipőjét. Kézfeje sebes a munkától, szemében azonban még ott a remény, hogy egyszer majd változtatni tud siralmas életén. A film utolsó képsorain kúszógyakorlatokat végző gyerekkatonák, vállukon fegyver, amely talán többet nyom, mint ők maguk. Gyermekrabszolgák. A disznófejű nagyúr védtelen áldozatai.

Moldoványi Ferenc a kiszolgáltatottság irreális állomásait járja végig kiskorú hőseivel, akik lázadás nélkül, megadóan, de mégis mindent tisztán látva vállalják sorsukat. 2000 tavaszán koszovói albán és szerb gyerekekről készített szívszorongató filmet a rendező. A Másik bolygóval messzebb ment, földrajzilag is, morálisan is. Nem könnyű elvonatkoztatni a filmtől, de ebben már Máthé Tibor operatőrnek és Szemző Tibor zenéjének is fontos szerepe van. Együtt, hárman tesznek elénk egy hatásvadászattól mentes, sok kérdőjeltől terhes, nagy erejű dokumentumfilmet, ami ellene szól mindennek, amit korunk humánus gondolkodásáról ez idáig hittünk. (Szabó G. László)