Ahogy még soha, úgy fog végződni ez a nyár

TALLÓSI BÉLA

Ahogy még soha, úgy fog végződni a nyár az idős festő, Vladimír Holas (Jiří Schmitzer) számára. Az ismeretlen helyzetre készül ő és két nő az életéből – a 35 éves Karla (Petra Špalková), valamint az 55 éves Jaruna (Taťjana Medvecká). Vladimír festőként sose szerzett országos hírnevet, csupán saját szűk régiójában, a járáson belül ismerik. Ő maga sem elégedett a képeivel. Ezen a különleges nyáron az elégedetlensége intenzívebben tör rá, mint valaha. Ha ereje engedné, megsemmisítene minden képet, hogy ne maradjon utána olyasmi, ami nem tökéletes. Karla, Vladimír egy nemzedékkel fiatalabb élettársa szintén festő. Esténként biciklire ül, és éjszakai túrákra indul a lakatlan környéken, amelyek hosszú úszással érnek véget a közeli tóban. Jaruna ápolónő, ő gondozza Vladimírt, aki visszautasította a kórházi kezelést. Fájdalmain már csak a morfium segít. Rákbeteg – ez az állapot teszi mássá számára és a két nő számára ezt a nyarat.

A festő lenyűgöző vidéki környezetben él fiatal élettársával, aki kezdetben nehezen viseli Jaruna állandó jelenlétét. Ám a nyár, amely úgy fog végződni számukra, ahogy még soha, összehozza őket. Jaruna felfedi Karla előtt, miért érzi úgy, hogy neki is helye van a férfi életében, pontosabban: miért van joga ahhoz, hogy végső napjaiban mellette legyen. Bevallja, évekkel korábban szenvedélyes viszony fűzte őket egymáshoz. Erről Jaruna férje és gyermeke is tudott és tud, s ha nem is kitörő örömmel, de elfogadják, hogy a különleges nyarat a festővel tölti. A két nő szinte értelmetlen viaskodását a haldokló férfiért feszültebbé teszi a festő rég nem látott fiának (Marek Němec) megjelenése. Soha nem volt jó viszonyban az apjával. Vladimír nem kötötte magához apai szeretettel, ellenkezőleg: kiállhatatlanságával, összeférhetetlenségével elüldözte.

A férfit a halál közelsége sem változtatta meg. Robbanékony, támadó, feszült indulatoktól terhelt minden egyes perc, amit a betegágya mellett töltenek. Még a pap is úgy véli, mellette csak meglenni lehet, élni nem. Vladimírnak nincsenek olyan pillanatai, amelyekben megértést, elfogadást, odaadást tanúsítana. Elutasítani, támadni, marni tud csak. A két nő mégis ott ül az ágya mellett. Az utolsó pillanatban, amikor a férfi megérzi a véget, kinyújtja a karját a nők felé végső, átsegítő búcsúkézfogásra. A hirtelen megtalált szeretet érintése ez, vagy a félelem bevallásának a jele?

Szép, lassú ritmusú és poétikus Zdeněk Tyc filmje. A nyári természettel, a festői táj zugaival, a beérett gyümölcsökkel (cseresznyét, barackot, almát tisztítanak, esznek, befőznek), az idillikus környezettel, a homályba boruló festőműterem csendjével állítja szembe a vészesen közeledő elmúlást, a haldoklást. De nem csak az agóniáról szól a film. Arról a nehezen kezelhető állapotról beszél, amit az elmúlás hoz magával. Az aggódásról, amit az elvesztés, a hirtelen nemlét ébreszt a hozzátartozókban. S ebbe bele kell érteni az osztozkodás, a vagyonelosztás gondját is.

A komor téma ellenére nem lehangoló a film. Inkább az elmére, mint az érzelmekre hat. Sok mindent segít értelmezni.