Adele 30 című albuma volt a legkelendőbb 2021-ben

Adele

Adele 30 című albuma volt a 2021-es év legkelendőbb lemeze az Egyesült Királyságban: az egyetlen album volt, amit több mint félmillió példányban vásároltak meg.

A „válási albumaként” elhíresült korong megjelenése után hat héttel már több mint 600 ezer példányban kelt el, aminek 80 százaléka CD vagy vinyl volt.

Adele korábbi, 25 című lemezét ugyanakkor már megjelenése első hetében 800 ezer példányban vásárolták meg a rajongók – emlékeztetett a BBC News cikke, amely a BPI (British Recorded Music Industry) adatait ismerteti.

A zeneipart manapság már a kislemezek uralják a streamingnek köszönhetően, ami jelenleg a fogyasztás 83 százalékát teszi ki – fűzte hozzá a hírportál.

Nagy-Britanniában tavaly rekord számú, 147 milliárd számot streamingeltek, ami 2020-hoz képest 5,7 százalékos emelkedést mutat. Tíz éve, 2012-ben még egész évben mindössze 3,7 milliárd számot streamingeltek.

A tavalyi év legkelendőbb kislemeze Ed Sheeran Bad Habits című produkciója volt.

A tízes toplistán nyolc albumot készítettek brit zenészek. Adele után a második Ed Sheeran Equals című lemeze lett, a harmadik helyet pedig az Abba szerezte meg a Voyage című koronggal, amelyből a legtöbb vinyl fogyott.

A Queen, a Fleetwood Mac és az Elton John örökös bestsellerei a streamingnek köszönhetően megőrizték pozíciójukat a top 10-ben.

A teljes lemezpiac – beleértve a lemezeladásokat és a digitális bevételeket – tavaly 2,5 százalékkal nőtt. A CD-eladások 33 éves mélypontra estek, 14 millió lemezt adtak el. Az albumok letöltése szintén csökkent, 4,6 millióra, míg a bakelitlemezek eladása 8 százalékkal, 5,3 millióra emelkedett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?