A Winnetou újraforgatását támogatja az NRW német filmalap

Düsseldorf |

<p>Egymillió euróval támogatja a Winnetou újraforgatását az NRW északrajna-vesztfáliai film- és médiaalap.</p>

Németország gazdaságilag legerősebb filmtámogató intézménye 150. ülésén 7,35 millió eurót osztott ki 30 projektre. 

A Wotan Wilke Möhring, Milan Peschel és Jürgen Vogel főszereplésével, Karl May indiánregényei alapján készülő Winnetou kapta a legmagasabb támogatást. A tervek szerint 2016 karácsonyán már három Winnetou-filmet mutat be a német RTL televízió.

A Winnetou-történeteket a német irodalom legsikeresebb és leggyakrabban megfilmesített alkotásai között tartják számon, a regényekből világszerte mintegy 100 millió példányt adtak el. A könyvek szerzője, az 1912-ben elhunyt Karl May minden idők legolvasottabb német szerzőjének számít.

Az 1960-as években egész sor nyugatnémet Winnetou-film született, amelyet még ma is sikerrel sugároznak a német tévécsatornák. Ezekben a mozikban Winnetou szerepét a francia Pierre Brice, Old Shatterhandet pedig az amerikai Lex Barker alakította.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?