A vörös sárkány

# Hannibal Lecter visszatér! Azaz: Hannibal Lecter ismét visszatér! Illetve tulajdonképpen nem is tér vissza, mert ez a nulladik felbukkanása. A nulladik felbukkanása, amit már másodszor filmesítettek meg... Bonyolult? Hadd magyarázzam el.

Arra a kérdésre, hogy melyik film az, amelyikben először tűnt fel Hannibal, a kannibál, tíz emberből húsz rávágná, hogy A bárányok hallgatnak. Rossz válasz! 1986-ban ugyanis Michael Mann rendező már egyszer megfilmesítette Thomas Harris Red Dragon c. regényét (amelynek története A bárányok... előtt játszódik) Az embervadász címen. Az eredményt a szakma is, a közönség is, a kritika is fanyalogva fogadta, Brian Cox Hannibal-alakítása sem írta be magát aranyozott betűkkel a filmtörténet nagy könyvébe. Még az író sem volt elégedett a művéből készített filmmel, szerinte ugyanis Mann túlságosan is sokat változtatott az ő írásán. Korántsem alaptalan kritika. Mann messze földön híres arról, hogy szabadon kezeli az irodalmi alapanyagot, lásd a rendező nagyszerű, de jóformán az egész regény cselekményét megváltoztató Az utolsó mohikán-adaptációját.

ĺgy hát nem csoda, hogy amikor öt évvel később, Jonathan Demme irányítása alatt elkészült A bárányok hallgatnak (a mai napig az egyetlen Oscar-díjas horrorfilm), az emberevő doki szerepe azonnal egybeforrt Anthony Hopkinsszal (nagyjából olyan mértékben, ahogy anno James Bond karaktere forrt össze betonkeményen Sean Conneryvel), és az előzmény szinte teljesen elfelejtődött. A folytatás, a sokak által – tegyük hozzá, jogosan – megkérdőjelezett minőségű Hannibal (Ridley Scott kevés mellényúlásainak egyike) csak tovább erősítette ezt a Hopkins = Hannibal kultuszt. ĺgy hát korántsem kell csodálkoznunk azon, hogy most a nulladik Hannibal-epizódot is „hopkinso-sítják”. Hogy ez jogosan, jobb minőségben elkészített feldolgozás (mert az alapmű szerzője elégedetlen), vagy az álomgyár kacifántos pénzkifacsarási módszereinek egyike (mert azért ‘86 nem volt olyan rég), az ízlés dolga. A keret nagyon jó. A Hannibalban megemlítik, hogy a doki annak idején megette a helyi szimfonikus zenekar egyik fúvósát, mert nem játszott elég jól. Na most, A vörös sárkány ennek az anekdotának a megfilmesítésével nyit (és hál’ Istennek mellőzi a túlzottan gusztustalan képi hatásokat), úgy, hogy van benne elegancia és morbid humor. A befejezés pedig csodálatosan összeér A bárányokkal (inkább nem mondom el konkrétan, mert nem lövöm le a poént)... De ami a kettő között van, az sajnos nem több egy nagyfokú technikai profizmussal elkészített tucatthriller-nél.

Pedig ebben a történetben benne volt a lehetőség ennél többre. Will Graham FBI-ügynök, aki Hannibal Lectert elkapta, most egy Fogtündérnek becézett sorozatgyilkos után nyomoz. Mivel Graham sok hasonlóságot lát a Fogtündér és Lecter módszerei között, megkéri a dokit az együttműködésre, hátha az ő észjárásával hamarabb el lehet kapni a gyilkost. Csak később derül ki, hogy a bebörtönzött Hannibal nemcsak Grahamnek, hanem a Fogtündérnek is segít, ezzel meglehetősen kiélezett versenyt robbant ki az ügynök és a gyilkos között. És közben a Fogtündér szerelmes lesz egy vak nőbe...

A vörös sárkány látványvilága – leszámítva az első öt percet – nem a Hannibalra, hanem A bárányokra emlékeztet. Az a vizuális bravúr pedig, ahogy a kékesszürke szűrőt használja az operatőr, Dante Spinotti, igazán dicsérendő – így régiessé teszi a felvételeket, és abszolút hihető lesz, hogy amit látunk, tizenvalahány évvel ezelőtt játszódik. Minden pozitívuma ellenére sem tud eredeti, egyéni mozi lenni A vörös sárkány, és az igazi, velőtrázó félelem és borzongás érzése sincs jelen. Bár egy fokkal jobb, mint a Hannibal, akkor is hiányzik belőle az a bizonyos plusz, ami igazán jó filmmé tenné. (mn)

A vörös sárkány (Red Dragon), szín. am. f., 115 p., Rendező: Brett Ratner, Szereplők: Anthony Hopkins, Edward Norton, Ralph Fiennes, Emily Watson, Harvey Keitel, Mary-Louise Parker, Philip Seymour Hoffman

Cinema City Győr Plaza; Hollywood Multiplex Miskolc; Hollywood Multiplex Nyír Plaza; Pozsony , Palace Au Park; Pozsony, Ster Century Polus