A világító giliszta

<p>Folytatnom kell az előzőt. Néhány hallgatóm (akik a filmesztétika és a kultúraelmélet óráimat látogatták) ugyanis rám szólt, hogy ha már emlegettem egy fiktív könyvet az Avatar kapcsán, amely a Cameron-film különféle tudományos aspektusait járná körül, akkor a biológiai és a fizikai vonatkozások után vázoljam fel a kémiai részt is. Ám legyen.</p>

Arra gondoltam, hogy az Avatar kémiája című fejezetnek a biolumineszcenciáról kellene szólnia. Hiszen a film pazar látványvilágának központi alakzatait jelentik a Pandora világító élőlényei. Nehezen felejthető például az a jelenet, amikor Neytiri megmenti Jake avatarját a viperafarkasoktól. A na’vi lány eloltja a fáklyát, és fokozatosan megélénkülnek a fények. A pandorai éjszaka csodálatos színkavalkáddá változik. Jake alig hisz a szemének…

A Túlélési kézikönyv a Pandorához című kiadványban olvasható: „Szinte minden pandorai állat és növény biolumineszcens, azaz külső megvilágítás híján hideg fény kibocsátásával »mutatja meg« magát környezetének. Még a na’vik testén is vannak fénylő pontok, s ezek, akárcsak az emberi ujjlenyomat, alkalmasak az egyedek azonosítására. Sötét éjszakákon anemonoidok tömege világítja meg az erdők sűrű aljnövényzetét és a vizeket.” (56.) Az anemonoid egy puha testű állat, amely tavakban él, s a színek széles skálájában tündököl. (Akkor látunk ilyeneket, amikor Neytiri tanítja Jake avatarját, és egy rövid bevágás erejéig felsőnézetből megpillantjuk az úszó testeket.)

Na mármost, ezt a jelenséget azért az Avatar kémiája címszó alatt tárgyaljuk, mert a biolumineszcencia olyan fénykibocsátást jelent, amely során az egyes életformák belső kémiai folyamatok útján hozzák létre a látható fényt (a luciferin pigmentjének luciferáz enzim általi oxidálásakor), vagy pedig más, szimbiotikus organizmusokat „használnak” erre a célra (pl. baktériumokat). Megkülönböztetendő ez tehát attól a – szintén gyakori – jelenségtől, amikor az élőlény egyszerűen csak visszaveri és vibráltatja a rá eső fényt, ami optikai folyamat, azaz a fizikához tartozik (fluoreszcenciának nevezik). Bár a Túlélési kézikönyv – mint az imént már láttuk – foglalkozik a biolumineszcenciával, mégis inkább egy másik könyvre terelném a figyelmet.

George C. Williams neves evolúcióbiológus-ökológustól származik az a híres megállapítás, mely szerint az emberi életnek egyetlen olyan területe sincs, amelyben az evolúció megértése ne lenne sorsfordító jelentőségű. Ez a könnyedén igenelhető kijelentés Williams egyik alapvető munkájának, A pónihal lámpása című könyvének az utolsó mondata. Most azonban azért vesszük kézbe ezt a mestermunkát, hogy felidézzük a címében szereplő világítószervecske funkcióját. Nézzük tehát, hogyan és miért világít a pónihal.

„A fénykibocsátó szerv – írja a tudós – az úszóhólyag fölött helyezkedik el, és a fény lefelé sugárzik, a zsigereken keresztül. A pónihal kicsi állat, és szövetei meglehetősen átlátszóak. A fény egy része tehát átjut rajtuk, s halvány derengést hoz létre a hal hasi felszínén. De mi haszna lehet egy halványan megvilágított hasnak? Talán elrejti a pónihalat a maga sajátos élőhelyén. A pónihal a nyílt óceánban él, ahol szürkületkor a felszín közelébe úszik, a nappali órákat azonban a mélységben tölti, ahova fény alig jut le, és a mi mércénk szerint nagyon halvány derengés uralkodik.” (19.)

A dilemmát egy nagyon szellemes példával/párhuzammal oldja meg Williams. A gondolatkísérlet a következő jelenségre épül. Képzeljük el, hogy esik a hó, s a havazásban felnézünk az égre. Mit látunk? Az ég ólomszürke, a hópelyhek sötét árnyaknak látszanak. A hó tehát a fényviszonyok miatt nem fehér, hanem a szürke éghez képest még szürkébb. „Ez azért van – érvel Williams –, mert a piszkosszürke ég a fényforrás, s Önök csupán a hópelyhek árnyékban lévő oldalát látják. Egyetlen, a szemlélő és a fényforrás közé kerülő tárgy sem tűnhet világosabbnak magánál a fényforrásnál. Ez ugyanúgy igaz a hópelyhekre, mint a halakra.” (20.)

Vagyis hiába tökéletesen hófehér egy hal hasa, alulról, a felszín ellenfényében az állat feltűnő sötét foltként „virít”. Ha viszont ez az állat megvilágítja magát, s ennek következtében beolvad a háttérbe, elkerülheti a ragadozókat. Úgy bizony: „A pónihal fénye pontosan utánozza a nyílt óceán felszínéről a mélybe szüremlő fény erősségét és színképét.” (20.) Szenzációs példa ez az alkalmazkodásra, és ezzel a „megoldással” a pónihal nincs egyedül… De térjünk vissza egy kicsit a Pandorára.

A Túlélési kézikönyv a maga nemében sikeres vállalkozásnak tartható, felsorakoztatja az Avatar által bemutatott világ tudományos háttérismereteit. A Pandora állatvilágáról szóló fejezetben 21 faj részletes leírása szerepel. Ezek között olyan fajok is akadnak, melyek példányai a filmben nem tűnnek föl. Itt van például az úgynevezett világító giliszta. Egy kb. 10 centis, hengeres testű gerinctelen, amely a pandorai esőerdők korhadó növényi maradványaiban él. Még ez a korhadéklakó lény is biolumineszcens, azaz szüksége van arra, hogy maga által termelt fényt bocsásson ki. Hiszen a trutyiban neki is meg kell találnia a társait. Míg tehát a pónihal rejtőzködésre használja ezt az adottságot, addig a világító giliszta – a földi szentjánosbogarakhoz hasonlóan – ezzel hívja fel magára a figyelmet.

Végezetül, a biolumineszcencia még valami másra is jó (s ezzel kiegészíthető a Túlélési kézikönyv ide vonatkozó fejezete, hiszen egy olyan „túlvilágított” élettérben, mint a Pandora, kell lennie hasonlónak). A szentjánosbogarak között akad egy olyan faj is, melynek nőstényei azért produkálnak fényjelzéseket, hogy párzásra csábítsák más fajok hímjeit. Ez azonban átverés, ugyanis amint a felizgatott hím megközelíti a nőstényt, neki annyi. A nőstény rátámad, és zokszó nélkül elfogyasztja vacsorára – szex helyett. Aztán kihunynak a fények…
H. Nagy Péter

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?