A világi ember tragédiája

 

A Wachovski testvérek filmje újszerű és posztmodern eposz, jól reflektál korunk zaklatottságára. Tökéletesen alkalmazza a „mindenből egy keveset”– filozófiát, hiszen a lassú, már-már vontatott felvezetést követően a közel háromórás film vége felé jelenetekként változnak a korok, helyzetek, idősíkok. Mint a való életben, amikor egy szupermarketben az ember különféle ízek között válogat, ilyen a képalkotás és vágás, történetmesélés. Akárcsak Madách Imre Az ember tragédiájában. Hat történet, hat kor. David Mitchell Felhőatlasz című regénye felrázta az olvasói kultúrát, és új színt vitt a történetmesélésbe. A káprázatos szerkezet miatt lehetetlen vállalkozásnak tűnt a megfilmesítése.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"93318","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]A XIX. század közepén egy utazó hajónaplót ír, amelyet száz évvel később egy zeneszerző elolvas, megkomponálja szonátáját, amit négy évtized múlva egy lemezboltban meghall egy újságírónő, akiről barátja ír könyvet, ami egy kiadónál landol, s ezzel a kötettel többedmagával meglóg egy zárt osztálynak is beillő intézetből. A szökésről film készül, amit a jövőben megnéz egy klónrabszolga, akit a több századdal későbbi posztapokaliptikus jövő primitív embertörzsei igazi istennői státusszal megmentőjüknek tekintenek. Lineárisan ennyi a történet, a filmes mondandó azonban jóval túlmutat ezen, szerteágazóbb, szaggatottabb és élményszerűbb. Mozaikszerűségével és a szimbólumok széles skáláját alkalmazva válik intelligensé. Nyomokban minden eddigi ismert filmműfajból felismerhetőek a képjegyek: Mátrix, Star Trek, Logan futása, Számkivetett, A Paradicsom meghódítása vagy Az ötödik elem. A szereposztás és az egyetemes filmkultúra produktumaira való asszociálás élményszerűvé teszi az alkotást. A Felhőatlaszban különféle szerepekben cserélődnek az egyes színészek, akik fontos vagy éppen jelentéktelennek tűnő helyzeten, más-más korban, bőrszínben, nemben jelennek meg. A zenei aláfestés, a dramaturgia és a vágás kitűnően sikerült, eltalált hangeffektusok, pazar látványvilág teszi izgalmassá az alkotást.
 Talán nem állok messze az igazságtól, ha kultuszfilmnek nevezem és egyfajta mérföldkőnek a mozgóképkultúra világában. Előremutató, mai korra jellemző film, igazi mestermunka. Korunk zaklatottsága a vásznon is megelevenedik: rövid időintervallumokban cselekszünk, foglalkozunk magunkkal és másokkal, a konzumkultúra kiváló embertermékei vagyunk, és balga módon követjük az aranyfüstös látszatéletet.A film egyetlen negatívuma, hogy a tanulságot már-már szájbarágósan többször is közli a főszereplő, Szonmi-451: „Az életünk nem csupán a miénk, kötődünk másokhoz a múltban és a jelenben, és minden egyes bűntettel vagy kedves gesztussal jövőnk keletkezéséhez járulunk hozzá.” Ám ez a kis szépséghiba elnézhető a valóban monumentális alkotást illetően, és megkockáztatom, hogy a Hobbit mellett ez az év filmje. Szórakoztatóan elgondolkodtató és tanulságos. Ahogyan a világi ember spirituális énje felismerésével és önmaga fizikai tragédiájával egy magasztosabb cél érdekében feláldozza magát. Hiszen minden összefügg, és minden okkal történik. BORKA ROLAND