A világ skandináv perspektívából

Leap of Faith

Hagyományos fotográfia és posztprodukciós, internetet meghódító alkotások a Fotóhónap egyik fő kiállításán.

Erik Johansson alkotásai saját életüket élik az interneten: a Full Moon Service című képét például, mely egy humoros történet arról, hogyan kerül fel és le a telihold az égboltról, az egész világon próbálják leutánozni. A fiatal svéd fotográfus a posztprodukció nagymestere. Aki azt mondja, hogy a digitális manipuláció nem művészet, nos, annak bizony érdemes jobban szemügyre vennie Johansson képeit: alkotásai szürreális világokat jelenítenek meg, melyek a szemet és az agyat is megtornáztatják, némelyikük az optikai csalás határán mozog. Minden egyes kép egy központi gondolatot jár körül, Johansson munkája határozottan a konceptuális művészet irányába mozdul. Emellett fontos hozzátenni, hogy a fiatal svéd fotós még a kétezres évek elején kezdett foglalkozni a posztprodukcióval, amikor még nem volt tele az internet digitálisan megbuherált képekkel. Azóta készített már alkotásokat a Google, a Microsoft, a Toyota számára, sőt a Pink Floyd The Later Years című albumának belső oldalára is került egy sorozata. Számos kiállítást tartott Ázsiában, Európában főként Svédországban és Nyugat-Európában ismert – érdekes, hogy a neve a környékebeli galériákban kevéssé ismert: annak ellenére, hogy jelenleg Prágában él, nem volt még egyéni kiállítása sem Csehországban, sem nálunk. Johansson képei emlékeztetnek a mágikus realizmusra, elmondása szerint az abszurd helyzetek érdeklik, és szívesen inspirálódik régi svéd mesekönyvek illusztrációiból. Fontosnak tartja, hogy kizárólag a saját fotóiból dolgozzon, nem használ tehát képeket fotóbankokból. Képei aprólékos munkával készülnek, melyet hosszú tervezés előz meg – egy-egy alkotás akár több hónapon át is készülhet. A munka során több, különböző helyen készített fotókból vágott részleteket illeszt össze, hogy a kis darabokból egy új világot készítsen, mely akár egy egész történetet is magába foglalhat. A most Pozsonyban is látható Leap of Faith című alkotása például, ami egy figurát ábrázol, aki az ismeretlenbe lép, olyan fotókból lett összeillesztve, melynek többségét Írországban készítette, míg az eget Norvégiában, a kép főszereplőjét pedig Prágában kapta lencsevégre, de a kép tartalmaz részleteket Svédországban készített fotókból is.

ra

Ragnar Axelsson izlandi fotós az izlandi hideg táj és a zord sarkvidéki természet, illetve az ott élő népek kapcsolatának fotósa. Axelsson a fekete-fehér fotográfia eszközével ragadja meg az extrém hideg világot, képei kiindulópontja a hóval borított táj, mely egy gyönyörűen tiszta, ám veszélyes világot sugall. Az izlandi fotós harminc éve dokumentálja a hideg vidékeken élő emberek és állatok életét, akik a zord körülmények dacára évezredek óta élnek harmóniában. Az itt kiállított fotósorozat az inuit népcsoport életébe enged bepillantást, ahol a vadászok életét a szánhúzó kutyák segítik: a képeken hol egy behavazott kutyafej, hol egy széllel korbácsolt vadász alakja jelenik meg. Axelsson fotósorozata arra figyelmeztet, hogy a klímaváltozás, az állatfajok kihalása egyben az inuit életstílus négyezer éves hagyományát is veszélyezteti. Axelsson tízévesen kezdett fotózni, első felvételeihez édesapja Leicáját vette kölcsön, a hetvenes évek másik felében, tizennyolc évesen már rendszeresen jelentek meg képei izlandi lapokban. Hazájában számos fotós díjat nyert, rövidesen azonban nemzetközi hírnevet is szerzett, köszönhetően a National Geographicban és a Time Magazine-ben publikált képeinek. Jelenleg egy fotósorozaton dolgozik, mely nyolc arktikus országgal foglalkozik, és melynek célja, hogy rávilágítson a globális felmelegedés egyre kézzelfoghatóbb hátásaira ezeken a tájakon.

Szintén monokróm fotókat készít Pennti Sammallahti finn fotóművész, akire Axelsson mellett a legnagyobb hangsúlyt fekteti a kiállítás. Sammallahti munkásságát nem lehet egy műfaji vagy stíluscímkével behatárolni, mindazonáltal a fekete-fehér fotográfia legelismertebb kortárs művelői közé tartozik. Axelssonhoz hasonlóan elsőként hazájában készített fotóival vált ismertté, azonban nem soká váratott magára a nemzetközi hírnév sem. Arról, hogy mennyire fontos név a fotózás világában, már csak az is árulkodik, hogy a huszadik századi fotográfia nagymestere, Henri Cartier-Bresson besorolta egy képét abba a kiállításba, melyben száz kedvenc fotósa munkáját gyűjtötte össze (a kiállítást 2003-ban nyitották meg Párizsban). A Fotóhónapra érkezett válogatás Sammallahti egész munkásságát szeretné felölelni, pályája korai és későbbi szakaszában készült fotókat is megtekinthetnek a látogatók. Sammallahti Helsinkiben született, művészcsaládba: nagyapja a svéd fotóriporter, Hildur Larsson, édesapja ékszerész volt. Elsősorban Finnország fotósa, és bár bejárta Oroszországot, Írországot, sőt Marokkót is, képeit a hűvös északi sötétség jellemzi. Városi pillanatképeket készít, de a természet is megjelenik fotóin, csakúgy, mint emberek és állatok – kutyák és madarak gyakori főszereplői. Melankólia és humor, csend és nyugalom jellemzi a fotóit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?