A versek látványa és muzsikája

Gyenes Gábor Kassán született 1984-ben, tanulmányait a Szlovák Műszaki Egyetem Műépítész Karán, majd a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola Grafika Tanszékén végezte, a besztercebányai Művészeti Akadémián doktorált. Szabad képzőművészettel, illusztrációval, alkalmazott grafikával foglalkozik és tanít. Jelenleg a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola Grafika Tanszékén adjunktus, továbbá a Gútai Magán Szakközépiskolában óraadó tanár. A vajkai IN SITU természetművészeti művésztelep szervezője, az Irodalmi Szemle képszerkesztője. Vajkán él csaldádjával, alkot, kocog, horgászik és babusgat.

„Szerencsém volt, mert a kassai gimnáziumban Bodon Andrea tanította nekem az irodalmat. Elsőben még az általa vezetett színjátszó csoporta is beléptem. És talán lett is volna bennem előadói ambíció, de ez pont ugyanannyi komplexussal találkozott, hogy kellően féken tartson. Úgyhogy inkább csak figyeltem a többieket. Azokat az írásbeli dolgozatokat szerettem igazán, ahol elemezni kellett egy-egy verset, mert éreztem, hogy a tanárom tényleg kíváncsi, mit gondolok róla. Az érettségin is egy Radnóti-vers elemzését választottam a lehetséges három téma közül. Nem állítom, hogy azóta naponta olvasok verseket, de nagyon tudom értékelni a költészetet, főleg azt, hogy a jelentésen túl a szavak csengésével, hangzásával is dolgozni kell. Hogy egyáltalán nem mindegy, milyen formát választ a szerző, hogyan használja a magánhangzókat és a mássalhangzókat. Olyan, mintha a mondanivaló sűrítése mellett zenét is komponálna”.

Első hallásra meglepő ez egy képzőművész szájából, hiszen arra számítottunk, hogy vizuális típusként inkább a képek ragadják meg egy versben. Gyenes Gábor azonban állandóan képekkel foglalkozik, így számára ez a költészetben is magától értetődő. A hangzással viszont vizuális művészként nem tud eljátszani, ezért egzotikusabb attribútumnak tartja. A szavalóversenyek is kimaradtak az életéből, illetve csupán egyszer próbálkozott ilyesmivel, még általános iskolásként. „Azt is csak azért, mert akkoriban úgy tűnt nekem, szavalóversenyen a legkönnyebb biciklit nyerni. De sajnos nem jutottam tovább.”

Gimnazistaként leginkább József Attila, Radnóti Miklós, Babits Mihály és Kosztolányi Dezső versei érintették meg, a kortárs költőkhöz később került közelebb, méghozzá illusztrátorként. „Amikor elkezdtem irodalmi lapoknak dolgozni, majd köteteket illusztrálni, bekerültem egy másik közegbe, és több költőt megismertem. Vittek magukkal irodalmi estekre, könyvbemutatókra, írótáborokba. Hallgattam, ahogy beszélnek saját munkamódszerükről, a versek születéséről, és ahogy felolvassák műveiket. Egészen más élmény úgy találkozni egy szöveggel, hogy személyesen ismered a szerzőt, mert a sorok mögött megjelenik egy konkrét hang, alkat, vagy akár élettörténet. Én például olvasás közben mindig hallom magamban a szerző hangját.”

Most is egy jóbarátjától, Hizs­nyai Zoltántól választott két verset, amelyek 1985–1987 között születtek, és szerepelnek a költő 60. születésnapja alkalmából idén megjelent gyűjteményes kötetben. Az időzítés sajnos nem sikerült túl jól, mivel a járványveszély miatt zárva vannak a könyvesboltok, és most „turnézni” sem lehet a vaskos kiadvánnyal. Ezért a költő az elmúlt hetekben a Facebookon tette közzé néhány kedvencét, Gyenes Gábor is ott talált rájuk.

„Hizsnyai Zoli fiatal korában évekig színész volt Kassán, saját verseit is remekül elő tudja adni. Egyszer egyik kvaterkázásunkkor a teljes kötetét felolvasta, nagy élmény volt” – emlékezik Gábor.

Egy sokat illusztráló ember vajon lát-e maga előtt illusztrációkat olvasás közben, és mit rajzolna a most választott két vershez.  „Úgy tűnik, az agyamban párhuzamosan fut egy ilyen program is, mert automatikusan keresem az adott versben azt a két-három sort, amelyből ki lehetne indulni, ha vizuálisan szeretném megjeleníteni. A Tavaszi capriccióban talán ebbe a részletbe tudnék belekapaszkodni: »Trappol a bab, dühös a tökinda, ideges a borsó, és fűvel szőrösödik kaphatóvá újból a temetőkert földje.« Itt a növényeket rendkívül dinamikusan sikerült ábrázolni. Tényleg ilyen a tavasz, amikor felrobban a természet, és hirtelen minden élni akar. A Remetében több látványos részlet van, amelyeket össze lehetne gyúrni. A vers lényege, hogy ha az ember elvonul, arra lesz figyelmes, hogy az egyénisége nem egy, hanem több karakterből áll össze. Az a kép, ahogy darázsrajként hemzseg a sok én egy odúban, jól megjeleníthető lenne vizuálisan.”

Gyenes Gábor gyermekvers-köteteket is illusztrál, legutóbb például Polgár Anikó Paleocsontevés című könyvét kapta feladatul az Anser Társaságtól. Ezekben a versekben csak úgy hemzseg a gyermeki szürrealizmusnak az a fajtája, amelyet apaként mostanában maga is megél. „A kiadók sokáig azt mondták a gyerekillusztrációimra, hogy nem elég kedvesek, megijesztik a kicsiket. Próbáltam változtatni a stíluson, egyszerűsíteni, most viszont már van saját tesztelőm a családban, aki megmondja, melyik illusztráció tetszik neki, és melyik nem.”

Gáborék egyébként valóságos aranykalickában töltik az otthoni karantént, a festői Vajkán, egy olyan kertes házban, amely művésztelep működtetésére is alkalmas. A családfő nem unatkozik, hiszen napi hat-hét órában távoktat:  középiskolásokat és egyetemistákat. A Gútai Magán Szakközépiskola művészeti szakjai szeptembertől már „kisképzőként” fognak működni, ott a grafikusokat tanítja. Harmadikban az illusztráció is tantárgy.

„Általában a diákokra bízom, mit szeretnének vizuálisan megjeleníteni, nem,  akarok rájuk erőltetni olyasmit, amihez nem kötődnek. Többen választ-ják a dalszövegeket, mint a verseket, de ez utóbbira is akadnak vállalkozók. Egyetemi hallgatóimmal pedig már
kiforrottabb munkákról konzultálok Messengeren”– avat be a részletekbe Gábor. Azt mondja, eddig kifejezetten jót tett neki az otthoni üzemmód, mert az utóbbi hónapok rendkívül pörgősek voltak számára. Például egy csoportos kiállítást, a „A fehértől a feketéig – Kolenčík és végzősei”-t szervezte a pozsonyi Pisztory-palotában, amelyet „az utolsó pillanatban”, március negyedikén sikerült megnyitni.