A Vasembert alakító Robert Downey Jr. a legjobban fizetett színész

New York |

<p>A Vasembert alakító Robert Downey Jr. a legjobban fizetett hollywoodi színész: becslések szerint 75 millió dollárt (mintegy 17 milliárd forintot) keresett az utóbbi egy évben. A tavalyi első Tom Cruise volt, ő most csak a 8.</p>

 A 48 éves Downey a Vasember 3. része mellett a Bosszúállókban játszott főszerepet az utóbbi esztendőben. Downey megéri a pénzét, mivel a két mozifilm több mint 1 milliárd dollárt jövedelmezett gyártóinak, így aztán az összes amerikai filmstúdió örömmel foglalkoztatná.     A Forbes.com amerikai netmagazin számításai szerint a pénztoplista második helyén a 33 éves, ugyancsak amerikai Channing Tatum áll 60 millió dollárral, míg a harmadik a 44 esztendős ausztrál Hugh Jackman 55 millióval. A negyedik hely 52 millió dollárral az amerikai Mark Wahlbergé, az ötödik pedig a birkózóból lett színészé, Dwayne "Szikla" Johnsoné. Ő 41 éves és 46 millió dollár üthette a markát a tavalyi második és az idei első félévben.     Tavaly egyébként Cruise ugyanakkora összeggel volt listavezető, mint az idén Downey: 75 millió dollárral. Az 51 éves Cruise az utóbbi egy évben is szépen gyarapodott, 35 millió dollárt keresett, de ezzel csak 8. a Forbes.com kedden közzétett idei listáján. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?