A Vasember 3 újra az észak-amerikai mozis toplista élén

<p>Ezen a hétvégén is a Vasember 3 című szuperhős mozira váltották a legtöbb jegyet az egyesült államokbeli és a kanadai mozikban, de erősen kezdett a most bemutatott A nagy Gatsby című film is.</p>

A Robert Downey Jr. főszereplésével a Marvel filmstúdióban forgatott újabb Vasember-epizód már a múlt hétvégén is a legtöbb nézőt vonzotta a mozikba, és most is a box-office lista élén végzett 72,5 millió dolláros  jegybevétellel.

A Vasember 3 a múlt héten csaknem 175 millió dolláros  bevétellel robbant be, ez minden idők második legnagyobb premier hétvégi bevétele.     Jól kezdett, de csak a lista második helyére tudott felkerülni a Leonrado DiCaprio főszereplésével a hétvégén bemutatott A nagy Gatsby című film. Az 1920-as évek Amerikájában játszódó alkotásra a forgalmazó becslései szerint 51,1 millió dollár értékben váltottak jegyet az észak-amerikai mozikban. Az F. Scott Fitzgerald 1925-ben kiadott regénye nyomán született alkotással nyílik meg szerdán a cannes-i filmfesztivál.     A két éllovastól jelentősen kevesebbet keresett az észak-amerikai bevételi lista harmadik helyére került Pain & Gain című akciókomédia: a Mark Wahlberg és Dwayne Johnson főszereplésével készült filmre mindössze 5 millió dollárért vettek jegyet. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?