A válás néma tanúi II.

A válás után a gyermek gyakran manipuláció tárgyává válik, a szülők féligazságokkal, a dolgok eltúlzásával olyan helyzetet teremtenek, melyben a másik felet gonosz, agresszív, kegyetlen monstrumnak állítják be. A kicsi fokozatosan negatív érzéseket formál a másik szülő iránt.

# A válás után a gyermek gyakran manipuláció tárgyává válik, a szülők féligazságokkal, a dolgok eltúlzásával olyan helyzetet teremtenek, melyben a másik felet gonosz, agresszív, kegyetlen monstrumnak állítják be. A kicsi fokozatosan negatív érzéseket formál a másik szülő iránt. Az ilyen gyermeknél gyakran viselkedési zavarok jelentkeznek, agresszív lesz, nem tud együttműködni a korosztályával, nehezen teremt kapcsolatot, nevelési problémák léphetnek fel. Ne feledjük: gyermekeinkért teljes mértékben felelősek vagyunk. A tőlünk kapott családmintát viszik tovább. Ha felnőnek, ők is hasonlóan fogják megoldani konfliktusaikat házastársukkal. Ha önmagunkért nem is, legalább az ő érdekükben tegyünk meg mindent azért, hogy kapcsolatunk, házasságunk emberi értékeken, egymás tiszteletén, szeretetén, elismerésén, kölcsönös bizalmon alapuljon. Az alábbiakban Gál Vera pszichológussal néhány, az életből kiragadott példát elemzünk, amely tanulságként szolgálhat, hiszen bár minden eset egyedi, a jellemző jegyek valahol mégis hasonlóak:

Amikor az anya új kapcsolatának áldozata a saját gyermeke

Anita elvált szülők gyermeke, szülei akkor váltak el, amikor a kislány egyéves volt, tehát a válás körülményeire végképp nem emlékezett. Az édesanyja nevelte, és intenzív, mondhatni, jó kapcsolatot tartottak fenn az édesapával is. A két szülő a gyermek érdekében még közös programokat is szervezett.

A gond akkor kezdődött, amikor az anyuka életében megjelent egy másik férfi. Anita ekkor hétéves volt, és nehezen fogadta, hogy egy idegen lépett az életükbe. Az új apukának teljesen más beállítottsága volt, új nevelési módszere, új értékrendszere, és igen rossz szemmel nézte, hogy a kislány továbbra is látogatta az édesapját. A probléma akkor mélyült el igazán, amikor megszületett a kistestvér. A mostohaapa a saját gyermekét helyezte előtérbe, őt szerette jobban, sőt a kislánytól megkövetelte, hogy rendelje magát alá a kistestvérnek. A lány lassan pubertáskorba lépett, s mivel előtte már az édesapja viselkedési sémáját fogadta el, nem lehetett tőle megkövetelni, hogy mostantól törölje őt ki az érzésvilágából, feledje el, mintha nem is létezne. Pedig a mostohaapa erre törekedetett: nem engedte őt hétvégére édesapjához, megtiltotta neki, hogy telefonon beszéljen vele. Az új apa több mint tíz évvel volt fiatalabb az anyától, lassan inkább a kislányhoz illett volna férjként. Egy ilyen húsz év körüli férfitól nem lehet elvárni, hogy ha készen kap egy pubertáskor körüli lánygyermeket, meg is tudja őt érteni. Az iskolában nem voltak problémák Anitával, jó volt a tanulmányi előmenetele, sőt átlagon felüli. Otthon viszont nem bírtak vele. Amint múlt az idő, egyre romlott a helyzet, a lány agresszívvé vált, a szülőkre nem hallgatott, engedetlen lett, bántalmazni kezdte a kistestvérét. Később, mivel már nem tudtak vele mit kezdeni, a gyötrés és kínzás határát súrolták a szülők megtorló intézkedései és büntetései. Megtörtént, hogy egész éjjel olyan mondatokat másoltattak vele, mint a „Többet nem leszek rossz!” és hasonlók, vagy reggel négy órakor felkeltették és térdepeltették őt órák hosszat, hogy tudatosítsa, ők a szülők, őket kell respektálnia. Tulajdonképpen a szomszédok és a tanítónő vette észre, hogy a kislány kialvatlan, karikás szemmel jár az iskolába, ők hívták fel a szociális osztály figyelmét erre. Az édesanya két malom között őrlődött. Nem tudott dönteni a gyermeke és az új családja, a kisfia apja között, mert csak úgy lehetett volna megoldani a problémát, ha választ. A választás azonban teljesen kizárta volna a másik felet. Anyagilag függött az új férjétől, fiatal volt még, érzelmileg is szüksége volt a társra. Az édesapa új családja elfogadta volna a kislányt, de Anita addigra már olyan állapotba jutott, hogy nem tudott volna beilleszkedni és alkalmazkodni hozzájuk.

Ekkor került a mi intézetünkbe. Nálunk viszonylag sok időt töltött, majdnem kétszer annyit, mint a szokásos. Az első egy-két hónapban mi is nagyon nehezen tudtunk közeledni hozzá, nagyon lassan illeszkedett be, akaratos volt, de aztán fokozatos javulást tapasztalhattunk, kezdett együttműködni, mivel itt stabilak voltak az elvárások, szilárd hátteret érzett, s világos értékrend uralkodott. Az anyuka látogatta a kislányt, erős lelkiismeret-furdalása volt, hogy így döntött, de mivel elválni nem akart, ezzel a fiatal, éretlen férfival képtelenség lett volna tovább nevelni a lányt. Anita gyermekotthonba került…

A történetből levonható a tanulság: itt csakis a szülők hibáztathatók ezért a szomorú gyermeksorsért. Az anyának, bármennyire vágyott is egy élettárs után, sokkal meggondoltabban kellett volna viselkednie, mint ahogy azt tette. A nagyon nagy korkülönbség veszélyes. Előtte ki kellett volna próbálnia az új kapcsolatot, s csak ha a gyermek szempontjainak is megfelel, akkor lett volna szabad nekivágni. Nem játszottak nyílt kártyákkal, a férfi tulajdonképpen nem is fogadta el a gyereket. A kistestvér is túl gyorsan jött, nem volt idejük megismerni nélküle egymást. Ha az anya nem köti magát a férfihoz, akkor ennek a tragédiának nem kellett volna megtörténnie.

Annak a szülőnek, aki újabb társas kapcsolatot tervez, nagyon megfontoltan és körültekintően kell eljárnia! Csak pozitív tapasztalatok után szánja rá magát a végső lépésre! Szem előtt kell tartania gyermeke érdekeit, és mindenképpen jó, ha a jövendő élettárs is tudatosítja, hogy mibe indul, ha mérlegeli, az új feladatokkal képes lesz-e megbirkózni. Legyen az bár a gyermeknevelés, vagy a pubertáskori problémák megoldása. Sajnos, nagyon gyakori példa, amikor éretlen személyiség kerül a társas kapcsolatba, ahol nagyobb gyermek van, mert a nevelés problémáit a szülő a nevelés során tanulja meg, erre az új családtagnak nincs lehetősége. A szülő társra éhsége, esetleg szexualitása nem lehet elsődleges szempont!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?