„A szomszédok túl hevesen szeretkeznek” – elkelt Proust panaszlevele

Párizs |

<div>Marcel Proust francia regényíró egyik levele, amelyben a szomszédok túl hangos hancúrozására panaszkodott, 28 ezer euróért kelt el egy árverésen.</div>

„A szomszédok, akiktől csak egy fal választ el, mindennap olyan hevesen szeretkeznek, hogy féltékeny vagyok” – írta Proust az 1919. július 15-én keltezett levélben. A levelet 6000-8000 euróra becsülték korábban. Az író, aki rendszerint koránt tért ágyba, elpanaszolta, hogy a szomszédok kétnaponta szeretkeznek. „Irigyelem ezeket az embereket, akik úgy tudnak kiáltozni, hogy először gyilkosságra gyanakodtam” – írta csipkelődve Az eltűnt idő nyomában szerzője. Az író Rejane színésznőnél lakott albérletben, és attól tartott, hogy a lakástulajdonos őt gyanúsítja majd csendháborítással. A levelet a színésznő fiának, Jacques Porelnek írta, aki 1919. május 31-én kiadta neki a zajos lakást, ahol végül október 1-jéig maradt. A levél Jean Bonna volt genfi bankár könyvtárából származó 307 tétel egyike volt, amelyet a Pierre Bergé és Társai értékesített a Sotheby's-nél. Ugyanezen az árverésen a Bimbózó lányok árnyékában című művének 1920-as kiadása, amelyhez a kézirat két oldala is társult, 110 ezer euróért kelt el. A két oldal közül az egyik szinte teljesen kézírással készült.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?