A Szivek igazgatója közösségi érdeket szolgál

Tizenöt évvel ezelőtt kevesen hittek abban, hogy a félprofi Ifjú Szivek Magyar Dal- és Táncegyüttesből profi táncszínház lehet. Már Hégli Dusan első műsorai teljesen mások voltak, mint a régi Sziveké. Ő valóban az eredeti néptáncot és népzenét vette alapul a koreográfiák készítésekor. Ön nyilván a támogatók táborába tartozott, hiszen annak idején a Varsányi együttes is a tiszta forrásból merített.Gyakorlatilag nagyon régen csöppentünk bele a néptánc­mozgalomba. Az elmúlt tizenöt évben nekem a Szivek az újjászületést, a folyamatos megújulást jelenti. Ma már az emberek ugyanazt a nevet más színpadi alkotásokkal azonosítják, mint 2000 előtt. Amikor népzenével kezdtem foglalkozni, valóban a tiszta forrást vettem alapul. Számos elrettentő példa volt előttünk a hatvanas-hetvenes években. A hármas osztatú színpadi megjelenés, a Mojszejev-típusú műsorok addigra számunkra idegenek lettek. Az Ifjú Szivekben a nyolcvanas években következett be az első jelentős megújulás, mely Katona István nevéhez fűződik, ő visszatért az együttes eredeti küldetéséhez, a hagyományos magyar népzene és néptánc színpadi feldolgozásához.  A nagy fordulatot a kétezres évek hozták. Hégli Dusan komoly elhatározásának és kemény munkájának eredmé­nye, hogy Szlovákiában létrejött a hivatásos művészeket foglalkoztató Ifjú Szivek Táncszínház. Sokan fanyalogtak, néhányan ellenségesen nézték, hiszen ez az átalakulás sok változással járt. Az Ifjú Szivek azóta műsoraival, a szakma és a közönség köreiben aratott sikereivel igazolta, hogy volt létjogosultsága a profivá válásnak. Heti két próbával egy együttes – legyen bármilyen felkészült a vezetője, lelkes a tagsága – nem tud olyan műsorpolitikát folytatni, mint egy profi társaság, amelyik a táncra összpontosít. A hivatásos táncosok ráadásul nem csak a próba és az előadás alatt táncosok, a többség a próbák után a gyűjtött anyagot nézi, eljár tanítani. Amióta az együttes hivatásos művészekkel dolgozik, folyamatos tartalmi és alkotói megújulást tapasztalunk a műsoraiban. Fontos, hogy legyen egy intézmény, mely lehetővé teszi, hogy elhivatott fiatalok hivatásként foglalkozhassanak hagyományainkkal. Határon túlról is nagy az érdeklődés az együttes munkája iránt. Nekünk, magyaroknak fontos kell hogy legyen, hogy hagyományaink ápolásán túl olyan kulturális alkotásokat hozzunk létre, melyekkel külföldön is megmutatkozhatunk. Hogyan lesz belsőépítészből népművészet-pártoló ember?Valójában meg lehet fordítani a kérdést, mert a népzenész lesz mérnök. Tizenhárom éves koromban a féli Kis Duna Táncegyüttest kezdtem zongorán kísérni. 1968-ban Zselízen második díjat nyertünk, de míg a többi táncegyüttest zenekar kísérte, a Kis Duna egyszemélyes zenekara én voltam. 1975-től a Szőttesben voltam korrepetítor. 1977–78-ban ismerkedtem meg Sebők Gézával, ő hozott össze Éri Péterrel, akitől olyan anyagot kaptam, melynek alapján elkészítettem az első háromhúros kontrámat. Később Halmos Bélával és Sebő Ferenccel is kapcsolatba kerültem. 1978-79-ben alapítottuk a Varsányi zenekart, de csak amatőr zenészek voltunk, Szlovákiában abban az időben nem lehetett volna muzsikálásból megélni. Mi motiválta arra, hogy megpályázza az igazgatói posztot? Olyan igazgatója is volt az Ifjú Szivek Táncszínháznak, aki a régi rendet akarta visszaállítani. Megbukott. Kétségtelen, hogy ön nem ilyen elképzeléssel jelentkezett a pályázatra.Úgy vélem, a Szivek igazgatója elsősorban közösségi érdeket szolgál. Aki azt gondolja, hogy egyéni ambícióit teljesítheti ki a táncszínházban, téved. Annak az értéknek kell stabil hátteret adni, ami itt létrejött az évek során, vigyázni kell arra, hogy az együttes küldetése ne sérüljön, hogy az az út, amelyen Hégli Dusan a táncszínházzal elindult, ne torkolljon zsákutcába vagy ne szakadjon félbe.  Amatőr népzenész volt. Milyen kapcsolatban lesz a Szivek az amatőr együttesekkel?Kiváló kapcsolatunk van a szakmai és kulturális szervezetekkel idehaza és külföldön is. Szeretnék továbbra is együttműködni a hazai együttesekkel, jó kapcsolatokat ápolni működőképes gondolatokkal. Az együttes tagja a Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesületének, ahol egyébként táncszínházunk művészeti vezetője az elnök, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának, a Magyar Táncművészek Szövetségének. A társulat tagjai szá­mos együttesben táncolnak, tanítanak és koreografálnak az országban. Idén sajnos elmaradt a Szivek–Tükrös tábor, de jövőre bizonyára ismét megrendezzük. Néhány éve a pozsonyi Duna utcai gimnáziumban a Szivek kezdeményezésére nyílt egy osztály, amelynek tanu­lói néprajzot tanulhattak, jó néhányan közülük a Szi­vek­ben táncoltak.  Ha lesz rá igény, ha ismét lesz mondjuk félosztálynyi fiatal, aki komolyabban szeretne a népművészettel foglalkozni, természetesen támogatni fogom egy folklórra szakosodó osztály megnyitását, azért is, mert fontosnak tartom az utánpótlás-nevelést, és azért is, mert itt nincs esély arra, hogy az iskolában közelebbi kapcsolatba kerüljenek a gyerekek a néprajzzal. Az egyik legsikeresebb műsor a Magyar tánciskola volt, több mint 250 előadással. Ami azt jelenti, hogy a gyerekeket is meg lehet fogni a néptánccal, népzenével, csak meg kell találni a hozzájuk vezető utat, például egy ilyen interaktív, mozgalmas előadással. Ebből a szempontból kiemelkedő előadás volt volt a Rendhagyó történelemóra is. Egyelőre nyilvánvaló, hogy a néprajzoktatást nem vezetik be sem az alap-, sem a középiskolákban. Mit tud tenni az Ifjú Szivek azért, hogy a néptánc, a népzene, egyáltalán a népművészet egy idő múlva ne kuriózum legyen? Mindkét előadás komoly váz lehetne, amely alapján ki lehetne dolgozni a néprajzoktatás alapjait. Nem kellene az óráknak egymásra épülniük, sem térben, sem időben, olyan órákat lehetne tartani, amelyek megfogják az alapiskolás gyerekeket, a kis- és nagykamaszokat. A Hontalanítás is azt igazolja, hogy nem kell szörnyűséges dolgokat bemutatni ahhoz, hogy mélyebb érzelmeket váltson ki az emberből egy műsor. Biztos vagyok benne, hogy Hégli Dusan tarsolyában vannak még tartalékok, amelyek előremozdíthatják a népzene, a néptánc, illetve akár a néprajz oktatását.