A színház mint politikum – a szélsőjobbos cenzorokat idegesítő Natálka

Nem azért, mert a falon megjelenik egy horogkereszt, amely elé a női főszereplő Szűz Mária-szobrot tesz a polcra, ezzel „meggyalázva a kereszténységet”. Hanem azért, mert az előadás a neonácizmus veszélyeire hívja fel a diákok figyelmét. Azok ellen a hazaszeretet köntösébe bújtatott veszélyes tanok ellen szól, amelyeket a Kotleba-féle ĽSNS egyre nagyobb sikerrel hirdet. A darab egy megtörtént eseten illusztrálja, hogyan szippantja be a tudatlan fiatalokat ez a mozgalom. Itt a tudatlanság a kulcsszó, és az empátia, a tolerancia a megoldás, ha sikerül gondolkozásra bírni azokat, akik sem otthon, sem az iskolában nem beszélget(het)nek senkivel a másságról, a diktatúrák működéséről, a szélsőségekről és az agymosás módszereiről.

Pár hete arról szóltak a hírek, hogy két ĽSNS-es képviselő cirkuszt csinált egy pozsonyi iskolában: látni akarták az előadást, de elküldték őket azzal, hogy a program nem nyilvános, diákoknak szól. A fokozott érdeklődésre való tekintettel a Szlovák Nemzeti Színház tett egy gesztust: néhányszor bemutatják az előadást felnőtteknek, hogy mindenki megnyugodjon.

A tanító színház

Az első ilyen alkalom hétfőn volt. Éreztük, hogy különleges estének nézünk elébe, mert a pozsonyi Nemzeti bejárata előtt korábban még sosem láttunk posztoló rendőröket. A két marcona egyenruhás ügyesen megteremtette az alaphangulatot, pedig nem tanultak színészmesterséget. Az előtérben várakozó ismerős arcok láttán pedig örömmel konstatáltuk, hogy a hazai politikusok igenis, járnak színházba.

A Natálka a dokumentumszínház eszközeivel dolgoz fel egy csehországi bűntényt, amely nagy port vert fel 2009-ben. Adolf Hitler születésének napján fiatal neonácik Molotov-koktélt dobtak be egy romák lakta ház ablakán. A kétéves Natálka olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy az orvosok eleinte csupán húsz százalék esélyt láttak az életben maradására.

Miriam Kičiňová, a Szlovák Nemzeti Színház dramaturgja, nyilvánosan hozzáférhető anyagokból, rendőrségi és bírósági jegyzőkönyvekből, híradós tudósításokból, internetes portálokon megjelent cikkekből és az ezekre érkező olvasói kommentekből állított össze egy darabot. Ezt nevezik dokumentarista színháznak – tőlünk nyugatabbra fénykorát éli, nálunk kevésbé ismert, Magyarországon már felfedezték (a legjobb példa talán Az Olaszliszkai című sikeres előadás a budapesti Katona József Színházban).

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"267493","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"2000","style":"width: 600px; height: 400px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"3000"}}]]

A célközönség „belövése” fontos momentum, és a Natálkán érezhető, hogy diákoknak készült. Matúš Ba-chync rendező a lehető legegyszerűbb eszközökkel él: pörgős dialógusok, primer érzelmek, tévéképernyő, stilizált házfalak, amelyek táblaként is funkcionálnak – krétával írnak rájuk a szereplők. Richard Autner és Marek Koleno, a két férfi szereplő felváltva játszik neonácit, ügyvédet, rendőrt. Bárdos Judit, a megégett kislány édesanyja pedig nem politizál, csak csendesen közöl és kérdez. Mit mondjon a kislányának, aki már kezdi kérdezgetni, miért hiányzik három ujjacskája, amikor mindenki másnak tíz van? A bőrátültetéseket ugyan fedezi a biztosító, de hogyan teremtse elő a fájdalomcsillapító kenőcs árát, napi 1300 cseh koronát? És hogy az állam ugyan segített volna a családon, de úgy, hogy a négy gyereket intézetben helyezi el. Bárdos Juditból csak úgy árad a szomorúság, amikor azt mondja, a támadók pár év múlva szabadulnak, Natálka viszont „életfogytiglant kapott”, hiszen nemcsak a testén, hanem a lelkében is örökre hordozni fogja a nyomokat. Döbbenetes az a jelenet, amelyben a neonácik ügyvédje szándékosan össze akarja zavarni a roma nőt a tárgyaláson. És az is, amelyben a támadók bizonygatják, hogy elhagyatott raktárépületnek nézték a romák lakta házat.

A tények makacs dolgok

Sok a filmbejátszás, hogy a diákok lássanak romáktól rettegő fehéreket, fehérektől rettegő romákat, agresszív fiatalokat, tüntető tömeget, és magát Natálkát, ahogy tetőtől talpig befáslizva fekszik az intenzív osztályon. Ügyes rendezői húzás ez, hiszen a mai fiatalokra jobban hatnak a képek, mint a szavak. A 45 perces előadás során sokféle (de legalábbis kétféle) nézet ütközik, és a végén lehetetlen kibújni az állásfoglalás terhe alól. A tizenéves nézőknek olyan kérdésekről kell véleményt formálniuk, amelyekkel talán először szembesülnek.

Fontos beszélgetések

Ezt hivatott megkönnyíteni az előadást követő beszélgetés, amelyet jogvédők és történészek vezetnek, és amelyet hétfőn a felnőtt közönséggel is abszolváltak. Martin Slávik történész szerint egy átlagos szlovák középiskolásnak dunsztja sincs, milyen volt Csehszlovákia a rendszerváltás előtt, miben különbözik a demokrácia a totalitárius rendszertől, de még a holokausztról sem igazán tudják, micsoda. Történelemből az utolsó középiskolai tananyag a bársonyos forradalom, ám odáig gyakran el sem jutnak. Beszélgetésre, vitára pedig szinte egyáltalán nincs lehetőség az órákon. „Pedig a huszadik század története az ő életüket is nagyban meghatározza. Ehhez képest sokan azt mondták, még soha senki nem beszélgetett el velük ezekről a dolgokról” – állítja a fiatal történész.

A Natálka dramaturgja sokat tanul ezekből a találkozókból. „Kiderül, mely témák izgatják leginkább a fiatalokat, mi az, amiről keveset tudnak, illetve mit tudnak rosszul. Már folynak a következő tanelőadásunk előkészületei, amelybe be tudjuk építeni ezeket a tapasztalatokat. Közben megtanulunk váratlan helyzeteket kezelni, kordában tartani a beszélgetést. Érdekes látni, hogy sokuknak gondot okoz nyilvánosan felszólalni, érvelni, illetve furcsállják, hogy valaki kíváncsi a véleményükre” – mondta Miriam Kičiňová.

Irány Kotleba megyéje

Bárdos Judit szerint a pozsonyi diákok érezhetően nyitottabbak, magabiztosabbak, bátrabban kapcsolódnak be a beszélgetésekbe, mint a vidékiek. A zárkózottság fokozatait azonban csak az elkövetkező hónapokban tapasztalják meg az alkotók, amikor kelet-szlovákiai, rimaszombati, füleki, puhói és zsolnai iskolákba látogatnak el a Natálkával. Olyan vidékekre, ahol napi szinten gondot okoz a romák és nem romák békés egymás mellett élése. Ezért különösen örülnek ezeknek a meghívásoknak. Az előadást egyébként az ország bármelyik középiskolájába elviszik, méghozzá ingyen. A színház honlapján ott az elérhetőség.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"267494","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"2000","style":"width: 600px; height: 400px;","title":"Az előadást bármelyik középiskolába ingyen elviszik","typeof":"foaf:Image","width":"3000"}}]]

A hétfői beszélgetésen megtudtuk, hogy nem igaz a híresztelés, mely szerint a Besztercebánya környéki iskolákból, Kotleba megyeelnök régiójából kevesebb meghívás érkezik, mert az igazgatók félnek a következményektől. Pillanatnyilag elárasztják őket az érdeklődő e-mailek, amelyek alapján kezdődhet az időpont-egyeztetés. A felnőtt közönség pedig még kétszer, március 7-én és 10-én láthatja az előadást Pozsonyban, a Szlovák Nemzeti Színház új épületének emeleti stúdióterében.

Ez a teátrum egyébként élen jár az extrémizmus elleni küzdelemben. Példa erre a Jonathan Littell Jóakaratúak című világhírű regényének színpadi változata (Láskavé bohyne), amelyben egy náci tiszt egyre nagyobb gaztetteket hajt végre, ám ezekre logikus magyarázatot képes adni. Vagy akár Jana Juráňová Tichý bič című darabja, amely Milo Urban írónak a Hlinka-gárdát dicsőítő publicisztikai tevékenységével foglalkozik.

Roman Polák, a színház prózai társulatának igazgatója szerint ma minden hazai színháznak társadalmi kötelessége, hogy véleményt mondjon a világról, amelyben élünk, valamint próbálja a művészet eszközeivel nevelni azt a korosztályt, amely hamarosan a szavazóurnák elé lép. Ezen a téren a Natálka csak a kezdet...