A Sziget étlapja

Európa egyik legnagyobb nyári fesztiválja olyan zenekarokkal és előadókkal várja a július harmincadika és augusztus hatodika között tartandó rendezvénysorozat lakóit, mint a Massive Attack, a Morcheeba, Shaggy, a Moloko az Asian Dub Foundation, de ott lesz Paul Van Dyk, a világ egyik legnépszerűbb trance-lemezlovasa, Dave Angel, DJ Rush és Armand Van Helden is. A szervezők elmondták: már nincs hová nőniük, így nem a programválaszték bővítése, sokkal inkább az infrastruktúra, a színvonal fejlesztése a cél.

Elkészült a Sziget Fesztivál többé-kevésbé véglegesnek tekinthető programja. A tavalyi World Music Világzenei színpad mellett az idei évre három másik, a Wan2, a Hammer World és a táncsátor is nagyszínpaddá nőtte ki magát. Minden idők legnépszerűbb thrash metal zenekara, a Slayer, valamint az idén új lemezzel előrukkolt Massive Attack már biztosan szerepel a Nagyszínpad fellépői között, de ott lesz Shaggy, a Moloko, a De Phazz, a táncos elektronikát élő hangszerekkel és dalokkal vegyító brit duó, a Lamb, a létező talán legnagyobb ritmusszekció, a reggae-klasszikusok tucatjaiért felelős Sly & Robbie-duó, és újra tiszteletét teszi a Morcheeba is.

A világzenei nagyszínpad évek óta a műfaj legnépszerűbb ászait hozza el a Szigetre, és a kínálat most is ígéretesnek tűnik. Jön a jamaicai ska alapzenekara, a Skatalites, a portugál Madredeus, a kelta punk pápája, Shane MacGowan és a Bollywood Brass Band.

Az alternatív, a nagyszínpadra fel nem férő vonal nemzetközi képviselői a Wan2 színpadán kaptak helyet. Itt lép fel a hip-hopot soha nem hallott tökélyre fejlesztő francia Saian Supa Crew, a szlovén indusztriális zene klasszikusa, a Laibach, a katalán Mano Negraként emlegetett Dusminguet, a német dancehall-stílus ásza, a Seeed és a brit dub-úttörő Zion Train is.

A tánczenei megasátor többek között olyan sztárokat vonultat fel, mint Paul Van Dyk, a világ egyik legnépszerűbb trance-lemezlovasa, Dave Angel, DJ Rush és Armand Van Helden. Drum’n’bass vonalon a legtöbbet Dilinja és a sokadszorra Magyarországra látogató Goldie ígérik.

A szervezők a zenei programok mellett ritka csemegékkel igyekeznek színesíteni a rendezvénysorozat kínálatát. Ide tartozik az ausztrál Strange Fruit nevű formáció két, műfajilag igen nehezen behatárolható, akrobatikus-táncos elemeket ötvöző előadása, valamint a Circus Baobab, egy negyventagú guineai vándorcirkusz szereplése is.

A néhány éve már nyereséges rendezvény idei összköltsége mintegy 1,2 milliárd forintra tehető. A szervezők véleménye szerint újabban nem igazán a programválaszték szélesítése, sokkal inkább az infrastruktúra, a színvonal fejlesztése a cél. Ennek értelmében számos újítás kerül bevezetésre a rendezvény ideje alatt: a tervek szerint megsokszorozzák a zuhanyzók, mosdók számát, a por elleni védekezésül a színpadok előtti dühöngőkön túl a főbb útvonalakat is befedik műanyag járólapokkal. (origo, p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?