A Star Wars VIII. része szakít a hagyományokkal

Los Angeles |

<p>Szakítva a korábbi Star Wars-hagyományokkal, az űrsaga következő, VIII. része éppen ott folytatódik, ahol a VII. epizód véget ért - jelentették be a film alkotói egy londoni rajongói fórumon, ahol meglepetésre az ifjú Han Solót alakító színész is megjelent.</p>

A Star Wars Celebration elnevezésű rendezvényen a Star Wars VIII. részét rendező Rian Johnson árulta el: annak ellenére, hogy a sorozat újabb epizódjai mindig legalább egy évvel később vették fel a történet fonalát, ő nem akart egy percet sem kihagyni, éppen ott folytatja, ahol az előző rész véget ért.

"Nem akartam előre szaladni. Látni akartam, mi történik a VII. rész utolsó perce után" - mondta a rendező. 

A Star Wars VIII. rész 2017 decemberében debütál majd a mozikban. A Disney filmstúdió tavaly, a Star Wars: Az ébredő Erő című VII. résszel szőtte tovább hosszú idő után a George Lucas által megálmodott univerzum történetét. Az ébredő Erő a szereplők új generációját mutatta be a nézőknek: a főszerepeket a Reyt alakító Daisy Ridley és a Finnt játszó John Boyega vette át a korábbi hősöktől, aki szintén visszatértek a filmvászonra.

Johnson arról is beszélt a rajongóknak, hogy a VIII. részben alaposabban megismerjük majd az új szereplőket, akiknek számos viszontagsággal kell megküzdeniük.

A háromnapos londoni rendezvényen bemutatták a Star Wars-sorozattól függetlenül készülő, önálló Han Solo-film ifjú főszereplőjét, a 26 éves Alden Ehrenreichet is. A produkció 2018 májusától látható majd. Ehrenreich Harrison Ford híres szerepét veszi át, amikor a fiatal, jóképű űrcsempészt, Han Solót játssza.

A fiatal amerikai sztár megjelenése igazi meglepetéssel szolgált a rajongói közösségnek. A színész elmondta, hogy "rendkívül izgatott", amiért őt választották ki Ford egykori szerepére. 

Ehrenreich legutóbb a Coen testvérek Ave, Cézár! című vígjátékában tűnt fel a filmvásznon, de régóta rebesgették, hogy esélyes lehet Han Solo szerepére.

A szereplőválogatás fél évig tartott, háromezer színészt hallgattak meg. Ehrenreich a közönségnek elmesélte: neki ezalatt az okozta a legnagyobb élményt, amikor felmehetett az Ezeréves Sólyom, Han Solo űrhajójának fedélzetére. 

A film az első, 1977-ben bemutatott epizód, a Star Wars: Egy új remény története előtti időket idézi fel Solo életéből. A produkciót a Legó-filmmel sikert arató Phil Lord és Chris Miller rendezi, a forgatás a jövő év elején kezdődik Nagy-Britanniában. 

A hét végén zárult Star Wars Celebration rendezvényen a legnagyobb tapsot két veterán Star Wars-színész, a Luke Skywalkert alakító Mark Hamil és a testvérét, Leiát játszó Carrie Fisher kapta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?