A Sony készíti a vulkánfilmet

kep

A Sony filmstúdió szerezte meg a népszerű amerikai író, Michael Crichton hagyatékában talált és James Patterson által befejezett Eruption (Kitörés) című regény megfilmesítési jogait, amely iránt a könyv júniusi megjelenése óta óriási volt az érdeklődés. 

A film megrendezését Jimmy Chin és Elizabeth Chai Vasarhelyi rendező házaspárra bízták. A főszerepre felvetődött Keanu Reeves neve is.

Az Eruption című regényen Chrichton mintegy húsz évig dolgozott 2008-ban bekövetkezett halála előtt. A történet Hawaii legnagyobb szigetén játszódik, ahol évtizedek óta veszélyes katonai titkokat rejtegetnek, ami még annál is nagyobb fenyegetést jelent, mint a szigeten kitörő vulkán. Sherri Chrichton egy évtizede fedezte fel a befejezetlen kéziratot néhai férje hátramaradt munkái között, és ő küldte el Pattersonnak, hogy fejezze be. Az Eruption megjelenése után a toplisták élére ugrott.

Chrichton és Patterson regényei világszerte összesen mintegy 700 millió példányban keltek el. Crichton tudományos alapokon nyugvó regényei a filmkészítők és a stúdiók kedvencei lettek: a Jurassic Parktól a Vészhelyzeten és a Twisteren át a Westworldig több mint 10 milliárd dolláros bevételt hoztak a mozipénztáraknál. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?