A Slipknot maszkos kommandója bevette Pozsonyt

lll

Rég gyülekezett akkora tömeg a Téli Stadion előtt, mint szerda este, és látszott rajtuk, hogy ugyanannak a csapatnak szurkolnak. Áldom az eszem, amiért a rekkenő hőség ellenére fekete pólóban mentem Slipknot-koncertre, nem az új kék-rózsaszín csíkosban.

Most nem ismertetném az amerikai zenekar pályafutását, és azt sem részletezném, miért hordanak maszkokat (röviden: a belső érzéseiket szeretnék megmutatni, nem a természet adta külsőjüket). Akit kicsit is érdekel a „hevimetál”, az találkozott már Corey Taylor kommandójával, amely 1999-ben robbantott első albumával. Erről máig műsoron tartják a két nagy slágert (Wait and Bleed, Spit It Out), Pozsonyban is elhangzottak.

Az itteni rajongók alig hittek a szemüknek, amikor 2020 februárjában kiderült, hogy a We Are Not Your Kind című album turnéja Pozsonyt is érinti. Aztán beütött a világjárvány, és vele együtt a további késleltetés. Szóval sokan két és fél éve őrizgették a jegyüket, és esküszöm, ez látszott is rajtuk a bebocsátásnál.

A Téli Stadion kapacitása kb. 10 ezer fő, a jóval nagyobb helyszíneket is megtöltő produkciók inkább arénának neveznék – de hát kis ország, kis stadion. Lényeg, hogy szép teltház volt, bár néhány tűt még le lehetett volna ejteni. Mindig meghat, ha gördülékeny szervezést tapasztalok kis hazánkban, és a pozsonyi Vivien ügynökség, valamint a helyi biztonságiak kitettek magukért ezen az estén, pedig egy metálkoncert közönsége másként viselkedik, mint mondjuk egy Sting-koncertre érkezők.

A színpadképre talán túlzás azt a jelzőt használni, hogy „megszokott”, de aki látott már Slipknot-koncertvideót, az nem csodálkozott a kétszintes megoldáson, az emelen elhelyezett zenészeken, a led-kivetítőként is működő „páholyokon”. Az a tény viszont, hogy mindezt végre a saját szemükkel láthatják, extázisba hozta őket. Már a Slipknot-logós függönyt is sokan fotózták, sőt az előzenekart is hatalmas ováció fogadta, ami egyáltalán nem megszokott Pozsonyban.

Persze ez most más volt, hiszen az ukrán Jinjer turnézik a Slipknottal. Ez a metalcore csapat már a háború előtt is megtöltött 1500–2000 férőhelyes klubokat Nyugat-Európában, jelenleg pedig verekednek értük a nagy fesztiválok.Tatiana Shmailyuk azon kevés metál-frontlány egyike, akinek elhiszem, hogy a hörgést és sikítást nem a tükör előtt gyakorolja, hanem belülről jön neki.

A Slipknot udvarias hangulatfokozás helyett egyből a maximumra kapcsolt – tűzcsóvák röpködtek, villogott, szikrázott minden már a kezdő számnál (Disasterpiece), vagyis a teljes arzenált be akarnák mutatni. A maszkos csapat rajongói nálunk is odaadó falkát képeznek, végig Corey Taylor tenyeréből ettek, azt is elhitték neki, hogy ők a legőrültebb közönség, és mind különlegesek, hiszen a Slipnot-család tagjai. (Természertesen minden helyszínen ugyanez hangzik el, de kit érdekel?!) Corey bátyánk kissé túl gyakran nevezte motherfuckereknek rajongóit, és minden mondatában legalább kétszer szerepelt a fuck szócska, de tíz éven aluli gyerekeket szerencsére nem láttam a közönség soraiban. Láttam viszont egy erősen hatvanas házaspárt, akik rezzenéstelen arccal figyelték a történéseket a lelátóról. Lehet, hogy a küzdőtéren ugráló unokájukra vigyáztak, de sanszosabb, hogy csak kíváncsiak voltak, mi ez az isten csodája, vagy ördög csapdája, amiért megőrülnek a fiatalok.

Nos, talán már meg tudnám magyarázni nekik. A Slipknotnak olyannyira sikerült nyakon ragadnia a korszellemet a nu-metál, alternatív metál és groove-metál sajátos ötvözésével, valamint a precízen kidolgozott vizualitással, hogy a „családtagok” úgy érzik, helyettük tombolnak, az ő lelki állapotukat jelenítik meg. Fontos szerepet kap a dinamika, a rap és az ének váltakozása, és a háttérként szolgáló kásás hangfüggöny. A pozsonyi koncerten nem lehetett szétszálazni az egyes hangszereket, de sebaj, a látvány hűen közvetítette azt a bizonyos „betelt a pohár”-életérzést, amely miatt oly sokan azonosulni tudnak velük.

Ráadásul jön az új album, melynek címe (The End, So Far) nem azt jelenti, hogy feloszlanak, hanem csak egy korszak végére tesznek pontot.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?