A semmiből teremtett kultúrát

A terem zsúfolásig megtelt, a jelenlévőket a népi kultúra szeretete és a 88 éves Bandi bácsi iránt érzett tisztelet kötötte össze. A rendezvény vendége volt Agócs Gergely zenész, etnográfus, a budapesti Hagyományok Háza szakelőadója, Novák Ferenc, a nemzet művésze, Kossuth-díjas koreográfus, aki két hónappal fiatalabb Bandi bácsinál, és Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke. A Pósfa zenekar és a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes táncosai közös produkcióval léptek fel.
Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója bevezetőjében áttekintést adott Takács András szakmai életútjáról. Egy aprócska faluban, a gömöri Sajótibán született 1931-ben, innen indult útjára, akárcsak a mesebeli legkisebb királyfi, akinek sok nehézséget kell leküzdenie, mégis megmenti a királylányt. A királylány ez esetben a népművészet, amelyet Takács Andrásnak végül sikerült „meghódítania”. 
Ez a misszió nem volt egyszerű, hiszen a második világháború után se szülőföldje, se szülőháza, se állampolgársága, se magyar iskolája nem volt. Így Magyarországra szökdösött át a határon, ha tanulni akart. Miskolcon ismerkedett meg és esett örök szerelembe a néptánccal. 1949-ben indult első gyűjtőkörútjára – ahogy Agócs Gergelytől megtudtuk, egy kb. 50 kilós felvevőgéppel –, és módszeresen térképezte fel a szlovákiai magyar tájegységek tánchagyományát, több tájegység – Csallóköz, Mátyusföld, Gömör – táncanyagát. Az öntevékeny (cseh)szlovákiai magyar néptáncmozgalom egyik megalapozója lett. Részt vett a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes (Népes) megalapításában is.
„A népművészet az egyetlen igazán magyaros művészet, ez karakterizál minket, magyarokat a legerősebben az összes művészet közül. Ezt mentette Takács András – mondta Agócs Gergely. – Ő volt az egyetlen, aki lépést tudott tartani a korral, figyelte az új fejleményeket, viszont mindig a józanságra törekedett. Figyelmeztetett, hogy a változások idejében figyeljünk oda a folytonosságra is.”
Takács Andrásnak és társainak a célja mindig is az volt, hogy megismertessék a Magyarországon élőkkel is a felvidéki tájegységek sokszínű táncait. 
Novák Ferenc szerint a határon túli területeken az asszimiláció megállíthatatlan, viszont a népművészet ápolásával lassítani lehet ezt a folyamatot. Ezért is létfontosságú Takács András tevékenysége.
Bárdos Gyula köszöntőjében Bandi bácsinak a Csemadokban végzett munkáját méltatta. A kulturális szervezet alapítói közé tartozik; a kezdetektől részese a Csemadok életének belső munkatársként, rendezvényszervezőként, folkloristaként, koreográfusként. Ő a Csemadok egyik legtermékenyebb szerzője – számos könyvet írt. Bárdos Gyula megjegyezte, hogy Takács András mindig az árral szemben ment. Munkáját több díjjal is jutalmazták, de a díjak átadásakor mindig kicsinek bizonyult a terem, mert annyian összejöttek, olyan sokan tisztelik és szeretik őt. „Bandi bácsi maga a Csemadok. Ő egy közösségi ember. Bármilyen Csemadok-rendezvényre vagy akár a gombaszögi, zselízi fesztiválra megyek, mindenhol ott találom őt. Egy tavalyi közös autóúton, Pozsonypüspökitől Rozsnyóig többet megtudtam tőle a Csemadokról, mint addig bárhonnan máshonnan” – idézte fel közös emlékeiket Bárdos Gyula.
Takács András saját bevallása szerint annak idején egy élőhalottként létező néptánccsoportot élesztettek újra társaival. Egyik fő célja volt, hogy megtanítsa az embereket félelmeik elfelejtésére. Munkája során mindig is fontos volt számára, hogy társakra, barátokra tegyen szert, akikkel össze lehet fogni, akiknek ugyanolyan fontos a népművészet, mint neki. Elmesélte, annyira összetartó csapat voltak, hogy amikor az egyik műsoruk összeállítására kiszemelt helyszínen, a somodi fürdőben nem volt se fűtés, se meleg víz, összebújtak, úgy melegítették egymást, de egyikük se mondta egy szóval sem, hogy menjenek haza. Kitartottak egymás és a néptánc mellett minden körülmények között. Abban az időben a gombaszögi fesztiválon 50 ezer ember gyűlt össze, hogy együtt ünnepelje a népművészetet.
Az est folyamán többször elhangzott, hogy Takács András a folytonosságot képviseli, a semmiből teremtett kultúrát, és egész életében a felvidéki magyarság megmaradásáért küzdött. Állhatatos, kőkemény és kitartó munkájával új időszámítást kezdett a szlovákiai magyarság életében, és sokat tett ama bizonyos – a Novák Ferenc által is említett – asszimilációs folyamat lassításáért.