Bandi bácsi: „Aki elveszíti a gyökereit, az megszűnik létezni”

Hogy van, hogy telnek a napjai?

Nem panaszkodhatok, van mit csinálnom. Kint a kertben még sajnos nem lehet dolgozni, de megvárjuk a tavaszt, vagyis eljön az magától is. Minden reggel leülök az íróasztalhoz, és megpróbálom a régi bűnös tetteimet tisztára mosni, papírra vetni. A Magyar Művészeti Akadémia megkért, hogy a régebbi írásaimból állítsak össze egy könyvet, ezen dolgozom most. De ezen kívül is írogatok néha.

Mikor tudta meg, hogy az elnökünk kitünteti?

Egy hónappal a díjátadó előtt felhívott a köztársasági elnök irodája, és megkérdezték, hogy elfogadom-e a kitüntetést, részt veszek-e a díjátadón. Meglepődtem. Annyira meglepődtem, hogy megkérdeztem, kapok-e erről írásos bizonyítékot. Annyi telefonos átverés van, engem meg tényleg váratlanul ért a hír. Két héttel az esemény előtt meg is jött a hivatalos levél, így volt időm a lelki felkészülésre.

Milyen hangulatú volt az esemény? És egyáltalán, milyen érzés átvenni egy ilyen rangos kitüntetést?

Nagyon pörgős, ügyesen megszervezett díjátadó volt, ahol jól éreztem magam. Volt időm többszörösen is átgondolni, hogy mivel érdemeltem ezt ki. Sok dolog van mögöttem. Ketten voltunk magyarok a kitüntetettek közt, ott ismerkedtem meg Korpás András borásszal, akivel azóta is tartjuk a kapcsolatot. Nagyon felemelő élmény volt az egész esemény. Szinte másodpercekre pontosan megszervezve minden, nagyon profin. Zuzana Čaputová államfő kisugárzása pedig nagyon kedves.

Az eseményen Ön egy nagyon elegáns csokornyakkendőt viselt. Fel tudja idézni életének azokat a kiemelkedő pillanatait, melyek ha csak jelképesen is, ilyen elegáns viseletet érdemeltek volna?

Szerencsére rengeteg ilyen volt. Például az összes táncegyüttesi bemutató, ezek ugyanis kiemelt pontjai voltak az életemnek, és a táncmozgalom alakulásának is. Amikor a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes (Népes) 1954-ben bemutatkozott a Nemzeti Színházban, akkor is illett volna ilyen elegánsan öltözni, de sajnos épp a katonaságom töltöttem, szóval katonaruhában jelentem meg. Aztán amikor átvettem a Pro Probitate – Helytállásért díjat Komáromban, az is ilyen volt például. Persze az esküvőm is ilyen kiemelkedő esemény volt az életemben. Egyébként a csokornyakkendőt nem szoktam meg, nem is igazán tartok itthon, úgy kellett gyorsan vásárolni egyet, még szerencse, hogy frakkot nem kértek, azt nehezebb szerezni.

A néptánc hogyan jött az életébe, mikor kezdett el vele foglalkozni?

A háború után a Beneš-dekrétumok miatt nem tanulhattam itthon magyarul. A zöld határon át jártam Miskolcra. A kis gömöri falusi legény itt ismerkedett meg jobban néptánccal, népi kollégista voltam ugyanis. Később Komáromba kerültem a magyar gimnáziumba. Kellett valamilyen műsor a hivatalos iskolanyitóra, én pedig tudtam néptáncolni. Tánccsoportot alapítottunk, meglett a műsor, amit a megnyitó előtt Gútán és Ógyallán mutattunk be. Az előadás utána sírva jöttek oda megköszönni a közönség tagjai, hogy magyarul szóltunk a színpadon. Az ünnepségek után azonban káder okokból sajnos eltanácsoltak, ott kellett hagynom az iskolát, így kerültem a Szlovák Állami Népművészeti Együttes tánckarába. Aztán a Csemadokban kezdtem el dolgozni mint táncszakelőadó. Itt Ág Tiborral azt a feladatot kaptuk, hogy szervezzünk meg egy hivatásos néptáncegyüttest. Így jött létre 1953-ban a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes, a Népes. Itt már egészen biztos volt, hogy a folklór az én végzetem...

Rengeteg gyűjtésen vett részt, ezekből aztán számtalan könyv is született. Elmesélne valami vidám történetet, ami ilyenek során esett meg Önnel?

1951 decemberében szerveztük meg az első népi gyűjtésünket: Nyitra vidékére mentünk Ág Tiborral, ő népdal én tánc után kutakodtam. Semmilyen technikai felszerelésünk nem volt, csak a jegyzetfüzetünk, a memóriánk és a ceruzánk, meg a lábaim, amikkel újra el tudtam táncolni a mutatott lépéseket. Számtalanszor el kellett énekelni egy-egy népdalt, hogy az elejétől a végéig le lehessen írni. Az éneklésre még könnyű volt rávenni az adatközlőket, de a tánc már nehezebb dió volt, hiszen az fárasztó. Aztán 1952 húsvétján a Bodrogközbe mentünk gyűjteni. Akkorra a Csemadok már szerzett egy diktafont, hatalmas, dög nehéz, szovjet gyártmányú szerkezet volt. Ezzel fel tudtuk venni a dalokat. Mivel húsvét volt, öntözéssel kellett kezdeni a napot. Ha meg öntözés, akkor bizony inni is kell, főleg, hogy borvidékről van szó. Tibor nem ihatott, előtte néhány nappal jött haza a kórházból, sárgasággal. Én meg egyszerűen nem bírtam a bort a gyomorsavam miatt. A házigazda az ellenkezésre elővett egy konyhakést, és az asztalba vágta: „No, márpedig aki az én feleségem meg a lányaim megöntötte, annak innia kell, ha nem, akkor itt vér fog folyni.” Muszáj volt belekortyolni abba a borba. A bodrogközi táncok fent hangsúlyosak, sok bennük a csapás. Én addig a lent hangsúlyos táncokat tanultam. Olyan cifra motívumokat mutatott a házigazda, hogy többször is meg kellett nézni, hogy le tudjam utánozni. Meg is jegyezte „Minek akar olyan táncot gyűjteni, aki nem tud táncolni?”. Aztán vetélkedtünk is a táncban. Megbékültünk. Ugyanezen a körúton esett meg, hogy megismerkedtünk egy pásztorral, aki nagyon szeretett tárogatózni, csakhogy 1945-ben betiltották a tárogató használatát. Mert a tárogató legkedvesebb dala a Krasznahorka büszke vára meg a kuruc nóták. Addig győzködtük, míg aztán előszedte az eresz alól a darabokra szedett, rongyokba csavart tárogatót, és összerakta. Megható pillanat volt, csodás dalokat játszott rajta.

Mikor táncolt utoljára?

Hogy úgy igazán, azt nem tudom… azt már régen. Az Ifjú Szivek a 70. születésnapomra fogadást rendezett. Agócs Gergelynek meg eszébe jutott, hogy eltáncoltatja az egybegyűltekkel a lakodalmi tréfás verbunkot: engem is beállított. Két-három éve már kacsintgatok a botra, de néhány éve Várhosszúréten a Pásztortalálkozón adtam elő, és akkor is felszólítottak, hogy táncoljak, én pedig táncoltam. Egy lassabb tempójú csárdást mutattam meg. Mert bizony vannak lassabb részek is a tánckultúránkban, nem kell mindent annyira felgyorsítani, mint manapság teszik sokan. A lassú csárdásban ki kell táncolni az 1/4-es ritmusértéket is.

Ön szerint mit tanulhat egy férfi, és mit egy nő a néptáncból?

A lelki érzelmeik kifejezését. Egy simítással, kézfogással rengeteg mindent lehet elmondani. Megindul egy érzelemsorozat, melynek sok esetben bizony esküvő a vége. Régen a társasági összejövetelek nagy része társkereső céllal jött létre. Ha figyelembe vesszük az emberi test felépítését, a női mozgás mindig lazább, kvázi alárendeltebb volt. A férfiak ki akarják fejezni a büszkeségüket a mozgásukkal, erre vannak a legényesek. A nőknél is ott van a duhajkodás a táncban, kacérkodnak, forognak. A csárdásban van, hogy a férfi elengedi a partnerét, ilyenkor a nő sem áll le, kacérkodik, oda szalad a férfihoz, de nem hagyja, hogy elkapják. Csodálatos szimbolika ez.

Melyik vidék, tájegység táncai állnak legközelebb a szívéhez?

Ez olyan, mintha a gyermekeim közül kéne választanom egyet. De, ha már nagyon muszáj, akkor Gömört választanám, hiszen onnan származom, ezt a kultúrát ismertem meg a legjobban.

Úgy gondolom, hogy a néptáncmozgalom alakulása most pozitív, tetszik a fiatalok lelkesedése, csak attól félek, hogy jön egy úgy rendszer, és megint újra kell majd mindent kezdeni.

Mi a legfontosabb lecke, amit az élete során megtanult, és mi az, amit mindenkinek meg kéne tanulnia?
Maradjunk meg a nemzetiségünkben. Ne nemzetiséget váltsunk, hanem nyelvet tanuljunk. Magyarként is el lehet érni a céljainkat, hiszen a magyar cégért nem utálják a nagyvilágban. Ha nemzetiséget váltunk, hiába tudjuk a nyelvet, mégsem fogunk oda tartozni.

Takács András, a Takiból lett Bandi bácsi irigylésreméltón jó kondícióban van! Csodálatos, hogy 92 évesen is csillogó szemmel, lelkesen, fiatalokat megszégyenítő életigenléssel tud élni, dolgozni. Jó egészséget, tánchoz való kedvet, kertészkedéshez jó időt kíván neki a Vasárnap szerkesztősége!

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2023/5. számában jelent meg

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacen