A Rubik-kockát ünnepli a világ

JUHÁSZ KATALINIdén egyszerre ünnepeljük a Rubik-kocka feltalálásának 40. évfordulóját és Rubik Ernő 70. születésnapját. A magyar kormány jó érzékkel „harapott rá” a kettős évdordulóra.

JUHÁSZ KATALIN

Idén egyszerre ünnepeljük a Rubik-kocka feltalálásának 40. évfordulóját és Rubik Ernő 70. születésnapját. A magyar kormány jó érzékkel „harapott rá” a kettős évdordulóra. Ma nagyszabású kiállítás nyílik a New Jersey-i Liberty Science Centerben, Beyond Rubik's Cube (A Kocka és ami mögötte van) címmel, amelyet Áder János magyar államfő és Rubik Ernő nyit meg. Budapesten pedig a tervek szerint 2017-re megépül a magyar szellemi teljesítmények bemutatására szolgáló, Rubik-kocka alakú tudományos múzeum, szintén a kormány kezdeményezésére.

A feltaláló 1975 januárjában adta be a kocka (térbeli logikai játék) szabadalmát, és a Magyar Szabványügyi Hivatal 1976. október 28-án vette fel szabadalmi listájára a játékot, amely az egész világot meghódította. 1980-ban és 1981-ben több országban is az év játéka volt. Klubokat, egyesületeket, versenyeket szerveztek kedvelői számára. Az első Rubik-kocka-világbajnokságot 1982-ben Budapesten rendezték meg, egy 16 éves amerikai fiú lett az első 22,95 másodperces világcsúcscsal, a legjobb magyar csaknem két másodperces hátránnyal követte. Ma a legjobbak 7-8 másodperc alatt rakják ki a kockát. (A csúcsot jelenleg egy holland tinédzser, Mats Valk tartja, aki 2013-ban 5,55 másodperc alatt tekerte egymás mellé a színeket.) Rubik Ernő – saját bevallása szerint – körülbelül egy perc alatt tudja kirakni a kockát.

„Rengeteg divatos termék bukkan fel a piacon, ezek néhány évig sikeresek, aztán eltűnnek a süllyesztőben. A kocka iránt a kezdeti láz csillapodása után is stabil érdeklődés mutatkozott. Sőt az ezredforduló után egyfajta reneszánszát kezdte élni. Nagy örömmel tölt el, hogy az a generáció is kedveli, amely számára már nélkülözhetetlen a számítógép és az okostelefon. Megszokták, hogy minden szórakozást szolgáló eszköz működtetéséhez áram, elem vagy adapter szükséges. A kocka viszont nem több önmagánál. Nem kell hozzá semmi, még használati utasítás sem. Csak kézbe kell venni. Feladatot ad, és a feladat megoldása rendkívül izgalmas, érdekes, szórakoztató tevékenység” – mondta lapunknak Rubik Ernő. Egy tavalyi statisztika szerint a Földön minden ötödik ember tartott már a kezében Rubik-kockát, ami nagyjából egymilliárd főt jelent.

A Rubik-kocka születésének 40. évfordulója alkalmából ma nyíló vándorkiállítás hét év alatt bejárja a világ tudományos múzeumait. A témáról lapunk szombati számában bővebben is olvashatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?