A rossz kezekbe került képeslap

Karlovy Vary idei fesztiválján, csaknem ötvenöt évvel a film bemutatója után, a maradandó értékű remekmű digitálisan felújított változatát láthatták a nézők, amely DVD-változatban most kerül forgalmazásba.

Groteszk dráma éles társadalom-bírálattal. A legélesebbel talán, amely mozivásznon a hatvanas években megfogalmazódott.

Kundera már 1965-ben készen állt a művel, de hosszú (politikai) huzavona után csak két évvel később jelenhetett meg. A várakozás ideje alatt Jirešsel (aki növendéke volt a filmművészeti főiskolán) megírták a film forgatókönyvét, amely 1966 novemberétől 1968 januárjáig várt jóváhagyásra. A forgatás azonban csak azután kezdődhetett el, amikor Antonín Novotný után Alexander Dubček lett a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. 1969 elején már be is mutatták a filmet. A felforrósodott társadalmi légkörben kulturális és politikai eseménnyé vált, de pár hónappal később már be is tiltották. Csoda, hogy a barrandovi filmgyár kommunista vezérkara nem semmisítette meg a filmtekercseket – csupán húsz évre trezorba zárta.

A címbeli tréfát egy képeslap hordozza a történetben. Az lett az okozója annak, hogy Ludvík Jahnt, a természettudományi kar ifjú hallgatóját kirúgták az egyetemről, kizárták a pártból, a katonaságnál pedig a büntetőalakulathoz sorolták be, és bányamunkára küldték Ostravába.

A képeslapon, amelyet LudvíkJahn írt pártiskolába küldött kedvesének, a következő szöveg állt: „Az optimizmus az emberiség ópiuma! Az egészséges lélek ostobaságtól bűzlik. Éljen Trockij!”

Ez a három mondat végérvényesen derékba törte a feladó karrierjét. Ludvík Jahnt éveken át egyedül a bosszúvágy fűtötte. Arra várt, hogy eljöjjön a megtorlás napja, és helyreüthesse a hajdan félresiklott tréfát. Tizenöt év elmúltával elérkezettnek találta az időt, hogy lecsapjon egykori ellenségére, Zemánekra, és férfias vonzerejét bevetve elcsábítsa annak korosodó feleségét, a még mindig csinos rádióriportert. Helena bele is habarodik „gonosz csábítójába”, ám miután ráébred, hogy a férfi egyáltalán nem viszonozza a szerelmét, öngyilkossági kísérletet követ el. Ludvík Jahn újabb „tréfája” ismét visszájára fordul, hiszen megtudja: Zemáneknak már három éve fiatal szeretője van, felesége sorsa egyáltalán nem érdekli őt.

Kundera történetében sok az autentikus elem. Akárcsak főhősének, neki is volt sztálini múltja, hiszen pár évig ő is tagja volt a pártnak, és a mentalitása is hasonlított a bosszút forraló hőséhez, de őt magát nem rúgták ki az egyetemről. Eredetileg filmrendezői szakra jelentkezett, két év után azonban rájött, nem érez magában kellő tehetséget ahhoz a hivatáshoz. Átiratkozott forgatókönyvírói szakra. Csoporttársának, Jaroslav Dewetternek írt rendszerbíráló levelei miatt ugyan neki is meggyűlt a baja az állambiztonsági szervekkel, de azon kívül, hogy elküldték őt a pártból, komolyabb bántódás nem érte. A főiskolát befejezte, sőt tanárként ott is maradhatott. Világirodalmat adott elő a cseh új hullám legerősebb képviselőinek.

A Ludvík Jahnt megformáló Josef Somr nem tartozott Kundera szűkebb baráti körébe, ellentétben a ravasz, képmutató Zemánekot alakító Luděk Munzarral, akit ő maga ajánlott Jirešnek. Munzar azonban csak azzal a megmosolyogtató feltétellel vállalta el a szerepet, hogy frissen vásárolt öltönyében állhat a kamera előtt – és a tiszteletdíja mellé megkapja annak árát is. Így is történt. Munzar ajánlatát a film jelmeztervezője is ellenkezés nélkül elfogadta, hiszen egyetlen percig sem kellett töprengenie azon, hogy mit ad majd a színészre. Az elcsábított feleséget a kor jeles színésznője, Jana Dítětová játssza, a különc Kostkát pedig Evald Schorm, az ugyancsak nagy tehetségű filmrendező, aki a kamera előtt annyira izgult, hogy minden jelenetet tízszer-tizenkétszer kellett felvenni vele.

Jireš és Kundera alkotása, A tréfa az ötvenes évek kommunista totalitárius ideológiájának legnyíltabb, történelmileg pedig a legkonkrétabb kritikája.

„Jireš a vágás mestere – méltatta a film rendezőjét az akkor még Prágában, ma már Párizsban élő író. – Alkotását én is a magaménak érzem. Ezzel azt akarom mondani, hogy mindaz, amit hozzátett a regényemhez, elnyerte a tetszésemet.” A kilencvenes években Barátom, Jireš című írásában Kundera másodszor is az elismerés hangján szól alkotótársáról. „Ritkaság, hogy a regény-író fenntartás nélkül fejezheti ki tiszteletét annak a rendezőnek, aki filmre vitte a könyvét. Nem akarom elszalasztani a lehetőségét annak, hogy ezt megtegyem.”

Kundera ma is ugyanúgy vélekedik a filmről, mint annak idején. Szereti. Értékes munkának tartja. Bármikor szívesen megnézi. Ellentétben A lét elviselhetetlen könnyűségével, amely húsz évvel később ugyancsak az ő regénye alapján készült Philip Kaufman rendezésében, Daniel Day-Lewis és Juliette Binoche főszereplésével. Azt soha nem szerette. Finoman szólva: elhibázott filmnek tartja ma is.

A szerző a Vasárnap munkatársa