A Rolling Stones 50 éve adta első koncertjét

Az együttes nevének jelentése Gördülő Kövek, ám a kifejezést a szleng átvitt értelemben a nyughatatlan emberek szinonimájaként használja, a csapat nevének ihletője egyébként Muddy Waters Rollin' Stone című dala volt. A nevezetes napon a Marqueesban fellépő együttest Brian Jones (gitár), Mick Jagger (ének), Keith Richards (gitár), Ian Stuart (zongora), Dick Taylor (basszusgitár) és Tony Chapman (dob) alkotta. A zenekarban hamarosan Dick Taylort Bill Wyman váltotta, Tony Chapmant pedig 1963 januárjában Charlie Watts. Az együttes első menedzsere Giorgio Gomelsky volt, aki lefoglalta a bandát a Crawdaddy Clubba.

Nyolc hónap alatt a Stones lett London első számú koncertzenekara, műsoraikat a Beatles legénysége is megnézte. Annak ellenére, hogy a koncerteken Jagger volt a főszereplő, művészileg ekkor Jones volt a zenekar vezetője, aki szinte minden keze ügyébe kerülő hangszeren tudott játszani. Karrierjük kezdetén főleg blues, rhythm and blues, country és rock and roll feldolgozásokat játszottak. Első felvételeiken többek között Chuck Berry, Bo Diddley, Screamin' Jay Hawkins, Muddy Waters, Larry Williams és Howlin' Wolf dalait adták elő. 1963-ban új menedzserük, Andrew Loog Oldham közbenjárására a Decca Records kötött velük szerződést, így hamar megjelenhetett első kislemezük, amely Chuck Berry Come On című dalának feldolgozását tartalmazta.

1964-ben jelent meg Jaggerék első nagylemeze The Rolling Stones címmel. A korong főleg rhythm and blues feldolgozásokat tartalmazott, ezzel is erősítve az Amerikába irányuló úgynevezett "brit inváziót". A fiatal tizenévesek megőrültek értük, a csapat teltházas koncerteket adott. Sorra jelentek meg kislemezeik is: The Last Time, Get Off Of My Cloud, Paint In Black, Baby, Standing In The Shadow és a Stones-himnusz, a Satisfaction.

A kezdeti sikerekkel együtt a csapat tagjai szoros kapcsolatba kerültek az alkohollal és a kábítószerekkel, melyek hatására többször kötöttek ki egy-egy éjszakára a rendőrségen. Megjelent a Jumpin' Jack Flash, majd kissé megkésve a Beggar's Banquet című nagylemez. Ezen a korongon olyan sikerszámok voltak, mint a Sympathy For Devil, a Street Fighting Man, és a Story Cat Blues.

Az 1960-as évek végére Jagger és Richards dalszerzői tehetsége kezdett egyre nyilvánvalóbbá válni, fokozatosan átvették az irányítást Jonestól, aki háttérbe kerülése miatt mindinkább elmerült a drogokban. Jonest társai 1969-ban lecserélték Mick Taylorra a John Mayall's Bluesbreakersből (őt 1974-ben Ron Wood váltotta fel), a korábbi vezéregyéniséget pedig távozása után egy hónappal holtan találták sussexi otthonának medencéjében. 1993-ban Bill Wyman basszusgitáros távozott a csapatból és saját együttest alapított Rhythm Kings néven. Nem sokkal azután Mick Jagger születésnapján ünnepelte a csapat a harmincéves fennállását.

A Rolling Stones napjainkig tartó sikere sokak szerint elsősorban a Jagger-Richards szerzőpárosnak és a frontembernek, Mick Jaggernek köszönhető, őt sokan a rocktörténet legnagyobb zsenijének, a lázadó rockzene megtestesítőjének tekintik. A Stonest 1989-ben választották be a rock and roll halhatatlanjai közé, az együttes a Rolling Stone magazin Minden idők 100 legjobb előadójának listáján a negyedik helyre került.

Ötvenéves pályafutása alatt az együttes 29 stúdióalbumot, 10 koncertlemezt, 30 válogatást, 3 középlemezt és 92 kislemezt adott ki, melyek többször is platina vagy aranyalbummá váltak. A mostani évforduló alkalmából a banda könyvet jelentet meg The Rolling Stones: 50 címmel, amely Magyarországon is megjelenik egy időben az eredeti angol kiadással. A fél évszázados jubileum tiszteletére az MR2-Petőfi rádió július 12-én Rolling Stones-napot tart: egész nap az együttes dalait játssza, továbbá olyan magyar és külföldi számokat, amelyeken érezhető a csapat hatása.