A regényírás regénye

Ön a díj történetének első duplázója, 2011-ben A kormányzó könyvtára című novelláskötetét jutalmazták Talamon-díjjal. Változott azóta az irodalomról alkotott képe, az alkotói módszere, vagy akár az írói ízlése?A legfontosabb változás, hogy sokkal tudatosabban írtam ezt a regényt, mint az előző kötetet. Amikor azok a novellák születtek, még nem lebegett a szemem előtt egy könyv, nem tudtam, hogyan rázódnak majd össze kötetté. Végül aztán sikerült találnom egy koncepciót, amely alapján egységes kötet született. A Drága vendelinek esetében elejétől fogva tudtam, mit akarok elérni. És az előkészületek is alaposabbak voltak, hosszabb ideig értek bennem azok az ötletek, amelyek a regényben összegződtek. Ebből kifolyólag szerintem az előző kötetnél egységesebb nyelvű és világlátást közvetítő mű jöhetett létre. Nekem úgy tűnik, hogy szinte játszik a formával, mintha be akarná mutatni az olvasónak, mi mindent lehet elérni pusztán formai eszközökkel. Egy kritikus szerint ez a regény olyan, mint egy óra, amelynek látszik a szerkezete, és amellett, hogy mutatja az időt, a fogaskerekek illeszkedését és mozgását is megfigyelhetjük.Ebben a szövegben a cselekmény és a forma teljesen összeolvad, illetve egymást alakítják. Én ezt egy szórakoztató műnek szántam, nem a regényírásról szóló tanulmánynak, de azt is szerettem volna megmutatni, hogy ennek a munkának milyen élvezetes oldalai vannak, és milyen jó móka megírni egy regényt. Ez a móka a magát krónikásnak nevező és függetlennek feltüntető elbeszélő szerepeltetésével válik komollyá, mert nemcsak arról van szó, hogy a krónikás elmesél egy érdekes történetet, hanem saját magát is keresi benne, ugyanúgy, ahogy az olvasó is önmagát keresi minden történetben. Az elbeszélő, a szereplő és az olvasó nézőpontja találkozik a műben, amely tulajdonképpen arról szól, hogy ez a három szubjektum fogócskázik benne. És mivel az elbeszélő sok mindent elhallgat, homályossá tesz vagy egyszerűen nem tud megfejteni, bizonyos pontokon az olvasó is elbeszélővé válik, mert neki kell kipótolnia a hiányzó mozaikkockákat. A Drága vendelinek egy fiatalember karriertörténete, aki először egy lapnak ír tárcákat, aztán egy politikai párt szlogenírója lesz, majd sikeres regényíró, végül maga rombolja le saját nimbuszát. Azaz végig az írásról van szó. Kiknek szánta ezt a regényt? Író embereknek, vagy azoknak, akik semmit sem tudnak a sajtó, a politika és a könyvkiadók világáról?Szerintem bárki élvezheti, mert a főszereplő egy egyszerű fiatalember, akiben talán megvan a zsenialitás szikrája, de ezt nehéz megállapítani. Mert az egész olvasható úgy is, hogy a főhőst a véletlenek segítették hozzá a sikerhez, és szintén a véletleneknek köszönhetően dőlt romba a karrierje. Az, hogy eközben éppen az írásról van szó, nem mindig meghatározó. Hosszabb ideje tervezgettem egy művet az íróvá válás folyamatáról, illetve arról, hogy én hogyan kezdtem el az írást és miket tapasztaltam eddigi munkásságom során. Ehhez kerestem a megfelelő formát. Aztán beugrott egy figura, aki a regény főszereplője lett, és az ő történetébe saját tapasztalataimat is belecsempésztem. A regény fontos eleme a legenda, mint olyan, illetve hogy el lehet-e hitelesen mesélni egy ember történetét. Társadalomkritika is bőven van benne, hiszen a történet helyszíne egy kitalált városállam, amelynek viszonyai nagyon emlékeztetnek a mi régiónkra.Egy hiteles közeget akartam felépíteni, amelybe belehelyezhetem a főhőst. A közeg olyan elemekből épül fel, amelyek egy része kitalált, másik részének azonban sok köze van ahhoz a valósághoz, amelyet a legjobban ismerek. Ez pedig a közép-kelet európai valóság. Egyes dolgok például kifejezetten Pozsonyhoz kötődnek. Csak örülni tudok annak, ha valaki felismeri ezeket. Fontos, hogy a főszereplő egy rejtelmes, homályos, nehezen megközelíthető alak, és a közegnek is vannak olyan elemei, amelyek passzolnak hozzá. Bizonyos dolgokról tudunk is, meg nem is, meg is történtek, meg nem is. A közép-kelet európai történelem is kicsit ilyen, ebből kifolyólag a valóság is ilyen. Például amikor lelőnek egy sikeres ügyvédet, aki meghatározó hatással volt az adott ország történetére, és nem tudjuk meg, miért végezte így. A regény címe olyan rejtélyes, hogy talán magyarázatra szorul. A Vendelin névről mindenkinek Krúdy Szindbádjának pincére ugrik be...Igen, ez egyrészt tiszteletadás Krúdynak, másrészt a regény hangulata egy kicsit hasonlít is a Krúdy-féle világéra. A Drága vendelineket is belengi egy elveszett, vagy sosem volt világ iránti nosztalgia. Az egész amolyan semmiben lebegés, vagy köztes állapot, ami egyébként Közép-Kelet Európát is jellemzi, sőt a térség irodalmát is meghatározza.