A Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet a nemzeti összetartozás napja alkalmából

Budapest |

<p>Diákutazási pályázatot hirdet Kárpát-medencei középiskolásoknak a június 4-ei nemzeti összetartozás napja alkalmából a Rákóczi Szövetség.</p>

A program célja, hogy a térség országaiban élő magyar középiskolások ellátogassanak egy másik Kárpát-medencei ország településén működő magyar középiskolába, ezáltal minél több közvetlen kapcsolat alakuljon a diákok, tanárok, intézmények között - közölte a szövetség az MTI-vel.     A pályázatra bármely Kárpát-medencei középiskola jelentkezhet. Az utazás feltétele, hogy az adott középiskolás csoport a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépjen, és egy másik iskolával közös programot szervezzen június 4-éhez kapcsolódóan.     A szervezet tájékoztatása szerint iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat, ahhoz a Rákóczi Szövetség - az utazásban részt vevő diákok számától függően - 200 ezer forint utazási kerettámogatást ajánl fel a sikeres pályázóknak, illetve igény szerint segít a fogadó iskola közvetítésében.     A pályázatokat 2015. május 13-áig nyújthatják be az iskolák.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?