A Pátria rádió hétvégi kínálatából

Holnap reggel 7 órától fél 12-ig a Hétről hétre című zenés, publicisztikai magazinunkat hallhatják, Ürge Tamás szerkesztésében. A tartalomból: A. Nagy Lászlóval, a parlament emberjogi és nemzetiségi bizottságának elnökével az emberi és kisebbségi jogok várható alakulásáról hallhatnak beszélgetést.

Holnap reggel 7 órától fél 12-ig a Hétről hétre című zenés, publicisztikai magazinunkat hallhatják, Ürge Tamás szerkesztésében. A tartalomból: A. Nagy Lászlóval, a parlament emberjogi és nemzetiségi bizottságának elnökével az emberi és kisebbségi jogok várható alakulásáról hallhatnak beszélgetést. 9 és 10 óra között a BBC Európa Magazinját sugározzuk, majd a Pénz – piac – gazdaság című gazdasági szemle következik. Sidó H. Zoltán gazdasági szakértőt arról kérdeztük, gazdaságilag mit hozhat 2005. 10 óra után Bugár Béla, az MKP elnöke nyilatkozik arról, milyen volt és milyen eredménnyel zárult a határon túli magyar szervezetek szabadkai találkozója. E héten szombaton Miklósi Péter Délidő című műsorának vendégei Stredl Teréz pszichológus és Csáky Pál miniszterelnök-helyettes lesznek, akikkel arról beszélgetünk, hogy mennyire van jelen hétköznapjainkban a civil társadalom egyik legfőbb jellemzője, a szolidaritás, a jótékonykodás. 13 órától Téka című irodalmi magazinunkat hallhatják, majd 13 óra 30 perctől Keresd a nőt! Női magazinunkban megismételjük Bandor Évával, a komáromi Jókai Színház Jászai-díjas színművészével készült beszélgetést. A Slágerhullám 14 óra 5 perckor jelentkezik, elfeledett és feledhetetlen slágerekkel és sztárokkal. A megszokott időben, 15 órakor kezdődik a Kultúra világa. A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában nyílt meg két fiatal gömöri festőművész-növendék: a rozsnyói Erik Sille és a krasznahorkaváraljai Baffy Dávid közös kiállítása, velük hallhatnak beszélgetést. 15 óra 30 perctől Népi muzsika szól. A 16 órai híreket a Köszöntő követi, majd nyelvi vétségeinkről lesz szó 1 percben. 17.30-tól összefoglaljuk a nap eseményeit a Napzártában, ezzel ér véget holnapi közvetítésünk.

Vasárnap reggel 7 órakor hírekkel és sportösszefoglalóval indul a Pátria rádió műsora. 8 óra 5 perckor: A hét Londonban – a brit politikai és kulturális élet eseményeinek színes összefoglalója. A Világosság református egyházi műsorban 9 óra 5 perckor Pusztai Zoltán nagytoronyai lelkipásztor Nehémiásról elmélkedik, majd a fiatalok mondják el meglátásukat a prófétáról, továbbá bemutatjuk Pándy Bertalan ny. lelkipásztor Meggyújtott gyertya című önéletrajzi könyvét. 9 óra 40 perces kezdettel a Zenei szerkesztő ajánlatában 2004 végének magyar újdonságait mutatjuk be. 10 órakor hírek, sport, majd a legkisebbeket várjuk a Gyerekzsúrral, amelyben Csizmás kandúr meséjét mondjuk el, majd a téli szünetről beszélnek a gyerekek. A 11 órakor jelentkező Ifjúsági műsorban beszámolunk a Zoboralji Regionális Énekverseny előkészületeiről, és arról, hogy az idén már harmincadik alkalommal hirdették meg a Duna Menti Tavasz Fesztivált. Vendégünk lesz továbbá Leslie L. Lawrence, a világjáró író. A 13 órakor kezdődő Térerő ezúttal a Kárpát-medencei magyar szerkesztőségek szilveszteri és újévi kabaréiból, vidám rádióműsoraiból ad ízelítőt, a lendvai, a szabadkai, a marosvásárhelyi, az újvidéki, a pozsonyi és a temesvári szerkesztőségek közreműködésével. 14 órakor hírek, majd a Kaleidoszkópot közvetítjük, amelyben az Amerikában élő dr. Rabó Gyula vegyészprofesszort kérdezzük, hogyan sikerült az általa kifejlesztett módszer segítségével olcsóbbá tenni a kőolaj feldolgozását. Rényi Krisztína grafikus-könyvillusztrátor többek között elmondja, hogy egy jó gyermekkönyv észrevétlen marad, ha nem díszítik szép rajzok. Bemutatjuk Brányik Sándort, aki a dunaszerdahelyi labdarúgás száz évéről írt könyvet és fiát, Brányik Tamást, aki kutatóvegyészként dolgozik Portugáliában. 15 órakor kezdődik az Őszidő. A műsorban megszólal a komáromi Pálinkás Zsuzsa pedagógus, valamint az ógyallai Stollmann házaspár. A fél négykor kezdődő néprajzi összeállításban a kánai menyegző népi-vallásos szokását mutatjuk be Nyitracsehiből. A Köszöntő és a Napzárta után 18 órakor fejeződik be közvetítésünk. (Nyit.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?