A pásztor és a bátor nyáj

A rimaszombati Szekeres Éva és Lichtmannegger László 2005 óta alkot kétszemélyes stábot, főleg a szlovák köztévé magyar nyelvű adásába készítenek híranyagokat, tudósításokat. A hazai szakma tavaly figyelt fel rájuk, amikor a málenkij robotra elhurcolt gömöri magyarok szenvedéseit bemutató, Ártatlan bűnösök című filmjük díjat nyert a Szlovák Nemzeti Múzeum és a műemlék-védelmi hivatal éves megmérettetésén. 

Új alkotásukkal már nemzetközi sikert is arattak. A nyáj őrizte a pásztort című dokumentumfilm témájára véletlenül akadtak, még 2015-ben. Egy rövid tudósítást készítettek Lukanényén Lénár Károly atya szobrának avatásáról. Meglepte őket, milyen szeretettel állták körül a helyiek egykori lelki pásztoruk szobrát, látták a könnyes szemeket, és azt, hogy az általuk kérdezett hívek milyen nehezen tudják szavakba önteni érzéseiket. Érdekelni kezdte őket ez a plébános, aki rövid időt töltött a községben, ám halála után tíz évvel is tisztelet övezte.

Amikor Lénár Károly 28 évesen Lukanényére érkezett, már elfogatóparancs volt kiadva ellene, amiért két paptársának segített Rómába szökni. A „disszidálni” készülőket elfogták, őt is le akarták tartóztatni, de nem férhettek a közelébe, mert a hívek hónapokon át őrizték papjukat. 

„Olyan volt, mint annak idején Gérard Philipe. Egy jó megjelenésű fiatalember, mosollyal az arcán, aki próbált lelket önteni ebbe a népbe, és sikerült is neki. Mikor eljött hozzánk, ott ültünk tátott szájjal. Szépeket beszélt, aztán édesapámmal mindenfélékre rátértek, vicceltek, erőbemutatót csináltak. Sose felejtem el, amikor öt karosszéket összeközöztek, és azt egy kézzel fel tudta emelni” – meséli a filmben Híves György, aki gyerekként találkozott Lénár atyával, és arra is emlékszik, hogy papi teendői mellett nyáron ő zsákolt az aratásnál. „Egy hónap alatt bevéste magát az emberek szívébe, annyira, hogy mindenki imádta őt. De nem úgy, mint egy magasabb rendű valakit, hanem mint egy jó barátot, aki megadja a tiszteletet ennek a népnek, de közben papja is neki.” 

Az emberek nem engedték, hogy elvigyék a papjukat. Élőláncot alkotva figyelmeztették egymást, ha gyanús autó közeledett a falu felé, volt, hogy háromszázan aludtak a parókia kertjében. Amikor végül elfogták Lénár Károlyt, Lukanényén félreverték a harangot, 1500-an gyűltek össze, a tömeg elfoglalta a postát és bántalmazták a helyi nemzeti bizottság elnökét. Végül a katonaságot kellett kivezényelni Lukanényére. Hat embert garázdaság, hetet pedig hazaárulás vádjával tartóztattak le. Lénár Károly 17 évet kapott, 12 év után szabadult, további hét évig nem gyakorolhatta papi hivatását, csak fizikai munkát végezhetett. Ezután Tardoskedden és Udvardon szolgált, nyugdíjas éveit szülőfalujában, Inámban töltötte, 2005-ben halt meg. Kezdeményezője volt a Komáromi Imanapoknak, sokan benne látták az első szlovákiai magyar püspököt, de ő egészségi állapota miatt már nem vállalta volna ezt a funkciót. 

A 26 perces filmben, amely megtekinthető a YouTube videómegosztó csatornán, arról is beszélnek a helyiek, milyen volt a vallásüldözés az ötvenes években. A dokumentumfilmet idén beválogatták a budapesti Ars Sacra Filmfesztiválra, nemrég pedig második helyezést ért el a Szabadkán megrendezett Kárpát-medencei Tudósítói Filmszemlén. 

Egyszerű eszközökkel készült, nincsenek benne technikai bravúrok, a klasszikus dokumentarista elemeket használja – régi fényképekből, házi videókból, híranyagokból és a helyi lakos visszaemlékezéseiből áll össze a történet. Látni a műszaki háttér hiányát, azt, hogy az alkotóknak nincs milliós felszerelésük. Az ilyesmi akár hátrányt is jelenthet egy nemzetközi megmérettetésen, főleg a jól felszerelt erdélyi és vajdasági konkurenciával szemben. Ám a film tele van remek apró ötletekkel, és annyira erős az érzelmi töltete, a megszólalók visszaemlékezései olyan elementáris erővel hatnak, hogy a megvalósítás és a formai nyelv is másodlagos.