A palóc etnokultúra kincsestárát nyitották meg Balassagyarmaton

Balassagyarmat |

<p>A palóc etnokultúra kincsestára című program keretében megvalósult látványtárat és a látogatók előtt szintén nyitott tanulmányi raktárt adták át kedden a balassagyarmati Palóc Múzeumban.</p>

A múzeumi lapidárium bővítésével eddig a nyilvánosság elől elzárt palóc néprajzi tárgyakat, az irodalomtörténeti gyűjtemény Madách Imréhez és Mikszáth Kálmánhoz kapcsolódó emlékeit, illetve a történeti gyűjteménynek a volt megyeszékhelyre jellemző tárgyi anyagát mutatják be az új létesítményekben.
Az ünnepségen Schmidt Ágota, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter kabinetfőnöke elmondta: a népi hagyomány tárgyi emlékei nem lehetnek magángyűjtemények, értékei nem lapulhatnak lakások fiókjaiban, de egy múzeumba bekerülve sem lehetnek polcok és kartotékok darabjai. A tanulás eszközeinek kell lenniük, a múzeumnak pedig olyan műhelynek, ahol minden korosztály újraélesztheti az emlékeket és újjáélesztheti a hagyományokat.
A kabinetfőnök szavai szerint a Palóc Múzeum bővítésekor olyan, informatikai pontokkal ellátott együttes tér jött létre, amely alkalmas arra, hogy különféle múzeumpedagógiai foglalkozásokat, oktató programokat valósítsanak meg. A fejlesztésnek köszönhetően a múzeum nagyobb szerepet vállalhat a formális és nem formális tanulás támogatásában.
Az új, állandó kiállításként is szolgáló látványtár, valamint az oktatási helyiségként is működő tanulmányi raktár kialakítása kétéves munka eredménye, amely a Társadalmi Operatív Program (TIOP) száz százalékos támogatásával, 97,1 millió forintból valósult meg - mondta Limbacherné Lengyel Ágnes múzeumigazgató.
Emlékeztetett arra, hogy a Palóc Múzeum gyűjtőkörébe a néprajz, a helytörténet és az irodalomtörténet tartozik. Az intézmény 10 ezer műtárggyal, 20 ezer fotóval, 5 ezer diával, 10 ezer kötet könyvvel és 2 ezer tételes adattárral rendelkezik.
Az új helyiségekben digitális tábla, projektor és internet, valamint önállóan használható digitális katalógus várja a látogatókat és a kutatókat. Gondoskodtak a fizikai és infokommunikációs akadálymentesítésről, a gyűjtemény védelme érdekében párásító és párátlanító berendezéseket és porszűrőket szereltek be, illetve megoldották a műtárgybarát világítást is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?