A nyár, a fák és a múlt hangjai

Francois Péloquin kanadai rendező, aki lélekben antropológusnak vallja magát, apa és fia kapcsolatát ábrázolja finoman A fák hangja című debütáns munkájában. Eddig főként dokumentumokat, reklámokat, videoklipeket és útleírásokat forgatott, szakmai tudása tehát jól megalapozott. A fák hangjáért egy erdei fatelepre ment, fel a hegyekbe, ahol nemcsak a levegő, az ott élők közti kapcsolatok is sokkal tisztábbak. Jérémie, a tizenhét éves kamasz utolsó nyarát tölti e festői kis faluban, besegít apjának a fafeldolgozóban, aztán kocsiba vágja magát, a környéken csavarog, szórakozik, időnként veszélyes játékokba keveredik barátaival. Apa és fia viszonya az után erősödik fel, hogy az idősebbik fiú, Jérémie bátyja megnősül, és elköltözik otthonról. Ez a nyár valahogy több kalandot kínál ifjú hősünknek, apjával is elmélyül a viszonya, a végén még sincs maradása. Ő is nyakába veszi a világot, hogy majd érett, letisztult gondolkodású fiatalemberként térjen vissza oda, ahol élete meghatározó éveit töltötte. Péloquin a feleségével (Sarah Lévesque) közösen írta a film forgatókönyvét, s a remek anyagból kitűnő filmet forgatott Antoine L`Écuyer (a fiú) és Roy Dupuis (az apa) főszereplésével.  Krakkóban, „a sötétség birodalmában”, 1967-ben játszódik a lengyel Marcin Koszalka lélektani krimije, A vörös pók. Egy orvosi pályára készülő, kiemelkedő sportteljesítményekre hivatott műugró felfigyel a régóta körözött sorozatgyilkos hátrahagyott nyomára, s amíg a város rettegésben él, ő megpróbálja útját állni. Az ország politikai nyugtalansága fut párhuzamosan a két főhős (a mindenre elszánt fiú és a kalapácsos gyilkos) belső nyugtalanságával, s ezt a rendező-operatőr Koszalka (messziről kerülve a hatásvadászatot) nagyszerűen ábrázolja.  A fesztivál félidejéhez érkezve a verseny nívója is mintha emelkedett volna. Bár sem a román, sem a cseh versenyfilm nem került az eddig vetített alkotások élvonalába, a Boksz és A Kígyó fivérek is a középmezőny erősebbik feléhez tartozik. A román filmiskola Cannes-ban is, Berlinben is komoly elismeréseket szerzett az elmúlt években, Karlovy Varyban tizenhat esztendő után most van újra román alkotás a versenyben. Florin Serban egy fiatal román ökölvívót (Rafael Florea) és egy erdélyi magyar színésznőt (Péter Hilda) állít egymás útjába, méghozzá szó szerint, hiszen a tizenkilenc éves srác anélkül, hogy megszólítaná, napokon át árnyékként követi a nőt, aki hosszas töprengés (és belső elbizonytalanodás) után végül is egyszerűen gusztust kap a fiúra.  A Kígyó fivérek (rendező: Jan Prušinovský) egymástól eltérő úton közlekednek az életben. Az idősebbik fiú szilárdabb talajon áll, ami viszont nem jelenti azt, hogy néha nem omlik össze. Annyi ereje azonban mindig marad, hogy kábszeres, de főleg renitens öccsét talpra állítsa, s apja helyett apjaként vigyázza. Amíg a fiatalabb fiú nyaralókat rabol ki, hogy pénzhez és szerhez jusson, addig a bátyja kölcsön kért pénzből üzletet nyit, kettőjük kapcsolata pedig egyre inkább eldurvul. Kemény film A Kígyó fivérek. Kicsit olyan „trainspottingos”, legnagyobb pozitívuma azonban a Hádek fivérek (Matěj és Kryštof) hiteles színészi játéka.  Matej Mináč Egy fotográfus szemével című 80 perces műve a dokumentumfilmek szekciójában került a fesztivál programjába. A hétszáz zsidó gyereket megmentett Nicholas Wintonról forgatott filmjeivel Európa határain túl is híressé vált rendező ezúttal az édesanyjáról, Zuzana Mináčováról, a neves pozsonyi (de már jó ideje Prágában élő) fotóművészről készített rendhagyó portréfilmet. „Panyi Zúza”, ahogy kollégái hívják, a Karlovy Vary-i fesztivál elmaradhatatlan alakja, 1968-tól a rendezvény hozzáadott értéke, világsztárok legendás megörökítője. Válogatott portréit az idén ki is állították a fesztiválpalotában. Fia, Matej több éven át forgatott portréfilmjében látható is, hogyan kerül a sztárok közelébe, s milyen varázsszavakkal éri el, hogy úgy pózoljanak az objektívje előtt, ahogy senki másnak. Gyermek- és ifjúkoráról, életének legsötétebb (auschwitzi) fejezetéről talán még sosem beszélt annyira nyíltan, mint most, ebben a filmben, de bátran kommentálja a számára nem tetsző szlovákiai eseményeket is. Súlyos és megható emberi portré, amit tőle (róla) kapunk. Sok pontján lehet szívből kacagni, de a végén könnyeket hullatni sem szégyen.