A narkósok őrangyala

Gábriš doktor: „Nem sírhatok velük együtt...”Kórházi főorvosi állását mondta fel dr. Gábriš Ľubomír azért, hogy felkarolja a kábítószereseket. 1995-ben olyan üres épületet kerestek az Érsekújvári járásban, ahol a gyógyulni vágyóknak otthont teremthetnének. Bátorkeszin találtak is alkalmasat, a polgármester asszony készségesnek mutatkozott, mindenben a segítségükre volt, s a tárgyalások eredményeként az otthon egy hétfői napon hivatalosan is megkezdte volna működését..., de előtte való pénteken, a képviselő-testület viharos ülésén – amelyen Gábriš doktor is részt vett – fordult a kocka.

A sors mégis kegyesnek bizonyult. Gábriš doktort az osztályon (az érsekújvári kórház pszichiátriai részlegén) felkereste egy lajoshalmi hölgy, eladásra kínálta a házát, mivel beköltözik a gyerekeihez Érsekújvárra. A főorvos megvette a házat – a saját pénzéből, 1995-ben. A falu széli viskó területén jelenleg már négy épület áll: három átépített és egy új. Lajoshalmán befogadták őket.

Mikor fogadták az első klienseket? Mert nem páciensnek nevezik őket, ugye?

Még 1995-ben, az első tízet.

Mennyi időt töltenek a Drog nélküli élet házában, ahogyan nevezik a közösséget?

A maximum itt-tartózkodás 18 hónap, ennyi időt főleg a visszaesők töltenek itt.

Egyes szakemberek szerint a narkós nem akar gyógyulni...

A mi feladatunk, hogy a hozzáállásukon változtassunk.

Saját elhatározásukból jelentkeznek Önökhöz a kábítószeresek, vagy a család, a környezet kényszeríti rá őket?

Megtörténik, hogy önszántukból jönnek, maguk telefonálnak, de többnyire a szülők kérik a felvételüket.

Szigorú szabályok uralkodnak a közösségben?

Szigorúak. Fél hétkor ébresztő, torna, reggeli, rendrakás, takarítás, közösségi foglalkozás, utána csoportokban folyik tovább a tevékenység, egy részük dolgozni megy, mások foglalkozásokon vesznek részt...

... vagyis minden percüket beosztják... Nincs szabad idejük?

Van! Van! Nem az a filozófiánk, hogy nem lehet szabad idejük, meg kell tanulniuk jól kihasználni a szabad idejüket. A programot úgy állítottuk össze, hogy összefonódnak a szociális aktivitások, a terápia és a munka.

A lakók elhagyhatják a közösségi házat?

Elhagyhatják, de az egyik alapelv, hogy csak engedéllyel.

Vagyis elhagyhatják, de nem térhetnek vissza.

Ezt nem vesszük ennyire szigorúan.

Hány kliens él jelenleg az életházban?

Harmincöt.

Milyen korúak?

Tizennyolc év alattiak négyen, tizennyolc és huszonöt év közöttiek harmincegyen vannak.

Ha valaki huszonöt éves koráig nem lesz kábítószerfüggő, akkor már nem kell félnie? Nem szokik rá a drogra?

Ez nem ilyen egyszerű. Gondolt már arra, hány nő használ tablettákat?

S ez már narkománia?

Narkománia. Nem tud nélküle élni. Azért fáj a feje, mert a gyógyszer már nem hat, tehát tömi magába a tablettát. Nem tud létezni fájdalomcsillapító és nyugtató nélkül. Csak ez láthatatlan, erről csak a család tud és ő. De sokszor éppen emiatt mennek idő előtt nyugdíjba.

A kliensek orvosi felügyelet alatt állnak?

Én pszichiáter vagyok, két egészségügyi nővér, két szociális gondozó felügyel rájuk, és együttműködünk az érsekújvári szakrendelőkkel. Összesen kilenc alkalmazottunk van. Szerintem kevés. Ilyen intézményben az volna az ideális, ha három kliensre jutna egy alkalmazott, de ez megvalósíthatatlan. Szeretnék felvenni egy pszichológust és egy műszaki jártassággal rendelkező szociális munkást. Tizenegy-tizenhárom ember azért elegendő a harmincöt személyre. Nálunk csoportmunka folyik, mindenki tudja, mi a feladata. A kliensek maguk főznek, takarítanak. Ebből a szempontból gazdaságosabbak vagyunk, mint az állami intézmények.

A csoportos vagy egyéni pszichoterápiás foglalkozáson megnyílnak a fiatalok?

De még mennyire! Minden ember más, minden ember külön tragédia. Nekem mint szakembernek kell szemlélnem a kitárulkozásukat, nem sírhatok velük együtt. Megtanultam uralkodni az érzelmeimen. Szomorú eseteink is voltak, és ezek tanulságul szolgálhatnak a többieknek.

Mi a véleménye a könnyű drogok legalizálásáról?

Egy felmérés szerint Angliában a marihuánafogyasztás következményeként megnőtt a lelki betegek száma. Az én filozófiám az, hogy szó sem lehet legalizálásról. Ha az emberiség tudta volna, milyen pusztítást végez a cigaretta, biztosan betiltotta volna. S ugyanígy van az alkohollal.

A lakóknak tilos a dohányzás?

Tilos. Az alkohol is.

Nem történik meg, hogy becsempésznek drogot?

Kezdetben előfordulnak ilyen kísérletek, de kivédjük.

Az első időszak roppant nehéz lehet a számukra.

Azért vagyunk itt, hogy átsegítsük őket a nehezén.

A közösség működésének nyolc éve alatt hányan fordultak meg itt?

Mintegy ötszázan. Olyanok is voltak, akik idő előtt távoztak, a beleegyezésünk nélkül. Mi láttuk, hogy még nem képesek megbirkózni a kísértéssel. A gyógyulás 84 százalékos.

Saját kezűleg készülnek a Drog nélküli élet házaiA szerző felvételei Pszichiáter kollégák érdeklődnek az itt folyó tevékenység iránt?

Tudnak rólunk, kapcsolatban vagyunk velük, s akiket érdekel, ide küldik a klienseiket. Nem ez a gond, hanem az, hogy ezt a munkát ne végezhesse akárki, hanem csak az, aki ért hozzá. Világszerte ez a tendencia, s ez az én véleményem is. A gyógyulás alacsony mértéke – a múltban – annak tulajdonítható, hogy hiányzott a szakmai hozzáértés, önkéntesek foglalkoztak a drogosokkal. A mai fiatalok mások. A kábítószeresek gyógyítása ma nem folyhat úgy, mint húsz évvel ezelőtt, amikor nem volt annyiféle vegyi anyag, mint ma. A különböző bódító anyagok beszerzése nem jelent problémát – a pervitin például a lelki betegségekhez hasonló tüneteket produkál, ezért igényel a gyógyítás szakképzettséget.

Mi a véleménye arról a gyakorlatról, amelyet egyes körök folytatnak, illetve szorgalmaznak, hogy a fertőzéseket megakadályozandó, steril tűre cserélik a narkós használt tűjét?

Ezt a megoldást rosszul értelmezik, komplexen kellene látni. A tűcserére nagy szükség van. Az, hogy az AIDS- és hepatitisfertőzés alacsony, éppen ennek a sokak által elítélt tűcserének köszönhető. Az sem mellékes, hogy így tudunk róluk, motiválhatjuk őket, hogy hagyjanak fel az önpusztító életmóddal. De azt is tudomásul kell venni, hogy a kábítószeresek bizonyos százaléka soha nem hagyja abba, tehát legalább ily módon védelmezzük őket, hogy ne fertőződjenek meg, és ne fertőzzenek meg másokat.

Önök – a közösség is foglalkozik tűcsere-szolgáltatással?

Nem, egyrészt nem vagyunk erre berendezkedve, másrészt úgy vélem, ezt a szolgáltatást nagyobb városokban kell nyújtani, szociális munkásokkal, pszichiáterekkel együttműködve.

HIV-fertőzött van a közösségben?

Egy volt, de a többiek normálisan fogadták, gondoskodtak róla. Ha hűvösebb volt, vigyáztak rá, hogy meg ne fázzon.

Egymást is támogatják?

Kint támogatják egymást – amikor tiszták. De itt nincs lehetőségük a kábítószer-fogyasztásra.

Eltávozásra mehetnek?

Bizonyos idő után joguk van kérelmezni, hogy látogatókat fogadjanak, a családot, később hétvégére hazamehetnek. Az itt-tartózkodás vége felé úgy intézzük, hogy többet legyenek kint, mint bent, hogy hozzászokjanak a kinti világhoz. Nem fordult elő, hogy aki a beleegyezésünkkel távozott, ismét az utcára került volna. Valamennyien visszatértek az iskolába, illetve a munkahelyükre.

Az Önök kliensei rendezett családi környezetből kerülnek ide?

Vannak köztük olyanok, akiknek a szüleit egyáltalán nem érdekli, mi van a gyerekükkel, vagy csak felületesen törődnek vele, de rendezett családbeliek is kerülnek hozzánk. Nekünk mindegy, ki honnan jön. Igyekszünk számukra valamilyen fogódzót keresni, amikor visszatérnek a kinti életbe.

Nyíltan vállalják a drogos voltukat?

Igen, de tudniuk kell, hol és kinek beszéljenek róla. Aki folytatja a tanulmányait, annak színt kell vallania, hogy milyen problémával küzdött, s hogy jelenleg tiszta. Ez kockázattal jár és azzal, hogy szigorúan figyelni fogják.

Ön szerint mi az oka a fiatalok kábítószer-fogyasztásának?

Az oka? Nézzen bele az újságba! Néhány százalékuk természetesen kísérletezik, néhány százalékuk kíváncsiságból próbálja ki, mások a barátok révén jutnak hozzá, vannak, akik nem tudnak beilleszkedni az életbe – az ok nagyon sokféle.

Megakadályozható, hogy egy fiatal a droghoz nyúljon?

Hogyne! Sok függ attól, hogyan folyik a megelőzés.

A családban kell kezdeni a felvilágosítást?

A családban nehéz. A szülők azt hiszik, az ő gyerekükkel ilyesmi nem fordulhat elő. Ha probléma adódik, mindent a gyerekük jóléte érdekében tesznek. S amikor ide jönnek hozzánk, akkor döbbennek rá, hol követték el a hibát.

Az iskolák együttműködnek Önökkel?

Igen, a diákok visszatérhetnek a tanintézménybe. Kapcsolatban vagyunk annak az iskolának az igazgatójával, ahová a kliensünk jár. A szülőkkel szintúgy tartjuk a kapcsolatot.

Hogyan viselkednek a szülők, amikor tudomást szereznek gyerekük kábítószerezéséről?

Először sokkot kapnak. Beigazolódott az, amit sejtettek, de nem akartak elhinni. Aztán különböző magatartást tanúsítanak: vagy együttműködnek velünk, vagy közömbösek maradnak. A gyerek két évre természetesen megszakítja a tanulmányait.

A lajoshalmi közösség, a Drog nélküli élet háza nem állami intézmény. Hogyan juthatnak be Önökhöz a kábítószerfüggők?

Telefonálhatnak ők maguk, jöhetnek pszichiáter javaslatára, s azok, akiknek már volt itt gyerekük, továbbadják az információt.

Korlátlan számban képesek fogadni a jelentkezőket?

Időnként 5-6 fővel többen tartózkodnak nálunk, de ez hosszú távon nem folytatható. Nyáron még igen. Kertünk van, a fenntartásunkhoz valót kitermeljük, állatokat tartunk. A problémát az jelenti, hogy az itt-tartózkodást nem téríti a biztosító, holott a világon mindenütt elismerik a közösségi terápiát. Mi pszichoterápiát is folytatunk, a pszichoterápiát pedig térítenie kellene a biztosítónak. És a közösségi pszichoterápiáé a jövő. A nyitrai kerületi közigazgatáshoz tartozunk, az idén első ízben kaptunk támogatást, ez az első év, hogy a fenntartási költségeink fedezve vannak.