A nagy orientalista presztízséért

A nemzetközi hírnévnek örvendő Kelet-kutató tudós, Vámbéry Ármin (1832–1913) kétségtelenül ilyen nagy és potenciális közösségformáló személyiség. Mint ahogy jó nevű tudósok tettek eleget Hodossy Gyula, a Vámbéry Polgári Társulás elnöke meghívásának a múlt héten, s jöttek el Dunaszerdahelyre, hogy kétnapos nemzetközi konferenciával fényesítsék Vámbéry nimbuszát.

Az összejövetel alaphangját és fő irányát Dobrovits Mihály (ELTE), a konferencia szakmai védnöke adta meg, aki – noha az elmúlt két évben több előadását is hallhattuk – még mindig tud újat mondani Vámbéry tudósi pályájáról. Arra a kérdésre, fokozható-e Vámbéry tudományos ismertsége, Dobrovits úgy válaszolt, hogy szerinte a mai kutatótársadalom annál többet már nem tud tenni a nagy orientalista presztízsének emeléséért, mint hogy újrakiadásra előkészíti és az olvasók figyelmébe ajánlja az összesen kétszázkilencvenöt tételből álló óriási életművet. A Dobrovits által fölvetett „nem egységes életmű” problémájára Keller László (Szegedi Egyetem) adott találó választ. A szegedi nyelvész-turkológus szerint ugyan hatalmas érdem, hogy Vámbéry a török filológia szakértőjeként volt őstörténet-kutató, viszont nyelvészi presztízse tovább nem emelhető, lévén hogy Vámbéry teóriáját (a magyar nyelv alapvetően török eredetét illetően) azóta meghaladta a tudomány. Dobrovits tanítványai közül egyébként ketten is szerepeltek a konferencián. Seres István (ELTE) Vámbérynek Budenz Józsefhez írt tizenkilenc levele alapján rekonstruálta kettejük kapcsolatát. Kiderült, hogy a két későbbi ellenfél kezdetben nagyon közeli barát volt, sőt Budenzre Vámbéry egyenesen úgy tekintett, mint legbizalmasabb otthoni támogatójára. Csirkés Ferenc (ELTE) azt boncolgatta nagyon érzékletesen, hogy ugyanaz a Perzsia, amely romantikus regények színhelyeként szokott szerepelni, Vámbéry és megbízói számára egy hatalmas sakktábla szerepét töltötte be, ahol a bábokat angol, francia, török és orosz politikusok rakosgatták, miközben a tét a Közép-Ázsia fölötti gazdasági befolyás volt. Érdekes nüansz, hogy a megbízók nem maradtak hálátlanok a megszerzett fontos információkért: Vámbéry neve még az angol külügyminisztérium nyugdíjlistájára is fölkerült. Azt pedig, hogy ma is intenzíven folynak Vámbéry-kutatások, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Csirkés szinte a konferenciáról indult hét hónapos isztambuli tanulmányútjára.

Nagy kár, hogy két neves külföldi Vámbéry-szakértő, a moszkvai Ilja Zajcev és a törökországi Nizam Önen személyesen nem, csak írásaikban lehettek jelen a konferencián. Szerencsére hiányukat bőségesen kárpótolta Rékai Miklós (Magyar Néprajzi Múzeum) előadása a zsidóságától szabadulni igyekvő Vámbéryről. Rékai Udinihez, a híres korabeli szabadulóművészhez hasonlította Vámbéryt, aki vallását többszörösen megtagadta ugyan, de zsidóságával soha nem szakított. Különösen érdekes vallástörténeti hátteret adott Rékai ahhoz, hogyan férhettek meg egymás mellett Vámbéry ortodox szerdahelyi zsidó gyökerei, moszlim rajongása, reformátussá kikeresztelkedése és cionizmusa. Mindezt nehéz megértenie a görög hagyományokon nevelkedett európai agynak – mondta Rékai –, viszont az ősi ázsiai kultúrrétegekből táplálkozó judaizmus számára cseppet sem okoz gondot a párhuzamosan egymás mellett élő vallási rendszerek ténye. Más szóval „a judaizmussal való szembehelyezkedés nem jelent szakítást a zsidósággal”.

A konferencián a hazai színeket Bereck Zsuzsa (Járási Könyvtár, Dunaszerdahely), Simon Szabolcs (Comenius Egyetem) és Zsigmond Tibor (Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely) képviselte. A két utóbbi előadó közös vonása volt, hogy mindkettő Vámbéryt használta fel – jó értelemben – közösségszervező, összetartó erőként. Simon Szabolcs Vámbéry pedagógiai felhasználhatóságáról értekezett, Zsigmond Tibor előadását pedig az aprólékos helytörténeti adatokon kívül az tette érdekessé, hogy egy konkrét személyiség életével párhuzamosan a csallóközi városközösség majd’ kétszáz éves fejlődését tette kézzelfoghatóvá.

Nem túl sűrűn hall az ember mifelénk Tandori fordította perzsa verseket (Kis Eszter, Katona József Színház), igaz, az sem gyakoribb, hogy egy kisvárosban polgári kezdeményezésből (!) kétnapos nemzetközi konferenciát rendeznek. Tudomásom szerint legutóbb 1986-ban volt nemzetközi Vámbéry-konferencia, de remény van rá, hogy mostantól kétévente lesz. Mennyire lesznek azok mások, mint ez volt? Azon majd több érdeklődő lesz? Mintha magyar vonás lenne, hogy már mindenütt ismerik, már mindenhol kapnak utána, csak még mi magunk nem vettük észre, hogy nevében komoly közösségszervező erő rejlik. S hogy róla, nyolcvankilenc évvel halála után, nemzetközi konferenciát lehet szervezni. Nem túl számos közönség előtt, nem nagy csinnadrattával, de kulturáltan és magas színvonalon.