A Mr. Big először és utoljára jön hozzánk

dd

Aki szeretné élőben látni a Mr.Big zenekart, a holnapi pozsonyi koncertről már lecsúszott, mert arra minden jegy elkelt, jövő kedden, április 9-én Kassán azonban még elcsípheti őket.

Ez volt az MTV-korszak legvirtuózabb amerikai hard rock csapata. Billy Sheehan ördögi basszusgitáros, Paul Gilbert lenyűgöző gitáros, és Eric Martin énekhangjára sem volt még panasz (ő ráadásul basszusozni is tud, be is szokta mutatni, ha jó kedve van). Nevüket egy Free szám után választották, amelyet később fel is dolgoztak. Kilenc stúióalbumuk jelent meg, közülük a második, az 1991-es Lean into It világhírűvé tette őket. Koncertjeik tulajdonképpen mindig is izgalmasabbak voltak, mint az albumaik, talán ezért adtak ki az évek alatt összesen tizenegy koncertlemezt. Harmincöt év után azonban úgy határoztak, nem folytatják tovább ezen a néven. 

A döntés oka az volt, hogy dobosuk, Pat Torpey 2018-ban, 64 évesen meghalt a Parkinson-kór szövődményeiben, és ezt a veszteséget a többiek nem tudták feldolgozni. „Pat a testvérünk volt, nélküle nincs értelme a zenekarnak“ - mondta anno Paul Gilbert. Ő volt az, aki megtalálta az ideális turnédobost a tavaly nyáron Japánban és Dél-Ázsiában kezdődött búcsúturnéra, amely az USA-ban folytatódott, idén pedig hozzánk is elér. A feladat azért volt különösen nehéz, mert énekelni is tudó dobost kerestek – a Mr. Big dalaiban ugyanis nagyon domináns a többszólamú vokál. 

Nick D'Virgilio a Sweetwater hangszerbolt-lánc alkalmzottja volt, amikor megcsörrent a telefonja. Korábban olyan sztárcsapatokkal dolgozott, mint a Dream Theater, a Queensryche vagy a Tears For Fears, sokáig a világhírű Cirque du Soleil cirkusztársulat zenekarának dobosa volt, és nem mellékesen ő ugrott be Phil Collins helyett a Genesis 1997-es lemezének stúdiófelvételeire. Az utóbbi években a Sweetwater workshopjain dobolt, amelyeken amatőr zenészek komoly pénzeket fizetnek azért, hogy hírességekkel együtt zenélhessenek, stúdiózhassanak. Az egyik ilyen összejövetelen Paul Gilbert volt a híresség, és innentől már talán nem kell tovább mesélnem a történetet…

A Mr. Big búcsúturnéja stílusosan a The BIG Finish címet kapta, és menet közben az eredeti tervhez képest több mint húsz helyszínnel bővült, akkora volt az érdeklődés. A To Be With You című világslágert mindenki ismeri tőlük, hiszen a kilencvenes évek eleje óta ronggyá játszották az itteni rádiók (is). A zenekar tagjai nem sokat agyaltak a setlisten: elejétől a végéig elhangzik a Lean Into It album, plusz még néhány későbbi gyöngyszem.  

A kassai Kulturparkban tehát április 9-én búcsúzik rajongóitól a kultikus zenekar. A mozgékonyabbak a két nappal korábbi budapesti koncertre is jegyet válthatnak még. A többi európai helyszín már reményetelenül teltházas. 


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?