A modernség neme

A tömegkultúra mint a magaskultúra ellenfogalma nőies jegyekkel telített – állítja Andreas Huyssen. A Kalligram legújabb, Horváth Györgyi által összeállított számában közölt tanulmányban Huyssen a modernség egyik megalapozó szövegéből, Flaubert Bovarynéjából indul ki; Emma Bovary olvasmányai, az elcsépelt romantikus történetek épp olyan művek, amelyeket Flaubert egy új paradigma képviselőjeként kérlelhetetlenül elutasít. Az író ezáltal korának a nő iránti ellenszenvét osztja, miközben híressé vált kijelentésében („Bovaryné én vagyok”) maga is egy nővel azonosul, vagyis előtérbe kerül képzeletbeli femininitása.

A maszkulinitás hagyományos modelljét visszautasító férfi művész a témája Rita Felski A maszkulinitás álcázása: a femininné tett írás című tanulmányának is, mely a szerző The Gender of Modernity címmel 1995-ben megjelent kötetének egy részlete. A maszkulinitás hagyományos modelljének a visszautasítása a szövegek femininné tételét, a femininnel való képzeletbeli azonosulást eredményezte. Rita Felski a kor három jellegzetes szövegét, Joris-Karl Huysmans A különc, Oscar Wilde Dorian Gray arcképe és Leopold von Sacher-Masoch A bundás Vénusz című művét elemzi, s felfedi, hogy ez a femininné tett diszkurzus milyen viszonyban áll a századvég homoszexuális szubkultúráival. Eközben leleplezi az ezen művekben rejlő nőellenes hangnemet, rámutatva arra, hogy a társadalmi nem normáit felforgató esztéta, azáltal, hogy feminin tulajdonságokat vesz fel, csupán erősíti távolságtartását és fensőbbségét a nőkkel szemben.

Griselda Pollock tanulmányának fókuszában a képzőművészeti modernizmus áll: az impresszionista kiállítók társaságában, Párizsban az 1870-es és 1880-as években aktívan részt vevő nők közül Berthe Morisot és Mary Cassatt alkotásait vizsgálja. Tanulmányának alapproblémája a női művészet sajátosságainak felfedése; ez a hely dimenziójában például abban ragadható meg, hogy a női művészek többnyire a privát területeket, a család intim szféráját jelenítik meg. A maszkulin nézőpontú festmények helyszíneik révén (a bordély, a bár) maszkulin fogyasztót feltételeznek, s csak megerősítik ennek a pozíciónak a normalitását.

A két nézőpont ütköztetéseként Renoir A páholy és Casatt Az operában című festményeit veti össze – a Cassat-kép női főszereplője a nyilvános térben tartózkodó, a kompromittáló tekinteteknek kitett nő.

A franciaországi modernségre fókuszáló tanulmányokhoz kapcsolódik Tegyey Gabriella és Laura Grimaldi írása is: az előbbi a 19–20. század fordulójának nőíróival foglalkozik, az utóbbi pedig a Bovaryné feminista szempontú, esszészerű elemzését adja.

A Kalligramban közölt tanulmányokat viszonylag kevés szépirodalmi anyag egészíti ki. A két novella közül az egyik, Jean Lorrainé a nemi határok elmosódását, Charlotte Perkins Gilmané pedig a nő férfi általi elnyomásának végzetes következményeit tematizálja. A lírát olasz (Maria Luisa Spaziani), amerikai (Rita Mae Brown) és finn (Aino Kallas, Sirkka Turkka) költőnők versei képviselik.