A mindennapok apró horrorjai

 Filmrajongó létemre ez a műfaj eddig kimaradt az életemből, ha úgy tetszik, ignoráltam, mert – talán a Hitchcock-filmeket kivéve – olcsó, hatásvadász, meglehetősen alantas zsánernek tartottam. Ellenben a kortárs líráról mindigis az volt a véleményem, hogy rohanó világunkban a költők tudják leginkább megragadni és visszaadni azt, ami körülvesz bennünket, ők rögzítik leggyorsabban és legegyénibben a valóságot, illetve annak személyes lenyomatát.

A kötet címe Horror klasszikusok. A verseket pedig horrorfilmek ihlették. Aki nem látta őket, az is félni fog olvasás közben, illetve egy idő után egyszerre fog félni és megijedni a való világtól, a saját környezetében tapasztalható horrorisztikus elemektől. Vida Gergely számára ugyanis a kiválasztott filmek csak eszközök mindennapi kis horrorjaink illusztrálására.

Mert mi is az, ami hat ránk a moziban? Az apró részletek. A kíméletlen közelik, a gyors vágások, a sejtelmes zene, a feszültség fokozása, a megállíthatatlan araszolás a véres végkifejlet felé, a menekülés reménytelenségének érzete. Mindezek az elemek a versekben is működnek, anélkül, hogy azok egy-egy film pontos adaptációi lennének. Ha úgy tetszik, Vida Gergely hozzátesz valamit a filmekhez, Wes Craven, John Carpenter és a többiek klasszikus horrorjai többlettartalmat kapnak, ha a mozgóképes műfaj kliséi mögé néz az ember. Milyen viszonyok uralkododnak a társadalomban, a családban, vagy két ember között? Miért nem veszik észre az intő jeleket? Hogyan fajulnak a dolgok szép lassan egészen „odáig”? Mit jelez egy idegesen rángatózó szemöldök, egy reszkető kéz, egy hirtelen gesztus vagy egy elejtett szó?

Ezekben a versekben filmbéli képek vegyülnek a mindennapok képeivel, a mozihorror a „háztartási horrorral”. És rájövünk, hogy a nagy rohanásban mi sem látjuk az intő jeleket, az ideges kézmozdulatokat, nem halljuk meg a kínos csöndeket, a belső sikolyokat, a visszafolytott ordítást... Nem fokozom tovább, mert nem szeretnék belegondolni, miféle apró horrorok játszódnak le nap mint nap akár az én családomban is. Beismerem: gyáván megfutamodom.

A dunaszerdahelyi Vámbéri Irodalmi Kávéházban rendezett könyvbemutató két „ceremóniamestere”, Csanda Gábor és a szerzőt faggató H. Nagy Péter irodalomtörténészek szintén hosszú időre elláttak továbbgondolni valóval, mintha a kötet anyaga nem lenne elég a folyamatos rettegéshez. Aki ott volt, tudja, miről beszélek, aki pedig nem volt ott, az szerezze be Vida Gergely Horror klasszikusok című kötetét (Kalligram, 2010.), mert nem szeretném, ha e beszámolónak köszönhetően bárki is megúszná a nagy szembesülést…