A megtalálás művészete

London a zenészek számára az, ami Hollywood a filmsztár-jelöltek számára. Egy-egy menő klub DJ-pultja mögé bejutni hatalmas dolog, és a komoly kiadók ajtaja előtt is több százan állnak sorban. Egyikük Varga Zoltán, aki ráadásul nem is a népszerű breakbeat vagy drumandbass vonalat preferálja, hanem az elektronikus zenék nehezebben emészthető válfajait, a deephouse, illetve a minimál techno stílust.

„Tizenöt éves koromtól, azaz tíz éve foglalkozom zenével. Kezdetben az ATB, Tiesto és Armin van Buuren felvételeit hallgattam. Akkoriban még a trance zene, és nagy kedvencem, Tiesto is undergroundnak számított, aztán fokozatosan bekerült a mainstreambe, és nagyon sokat változott a zenéje, ha úgy tetszik, engedményeket tett, kompromisszumokat kötött a szélesebb tömegek elérése érdekében. Enélkül szerintem senki nem lehet világsztár, én legalábbis nem tudok olyan neveket mondani, akiket az underground közönség is elfogad és a kereskedelmi rádiók is játszanak. Aki fejlődni akar, annak állandóan követnie kell a műfaj alakulását, sőt egy lépéssel a trendek előtt kell járnia. Mert amit már valaki kitalált, azt felesleges ismételgetni, ahhoz hozzá kell tenni valami újat.” Nichola Noa a bakelitlemezek híve, annak idején egy lemezjátszóval és egy kis mixpulttal kezdte a „barkácsolást”. Aztán a környéken már népszerű DJ Mario vette őt védőszárnyai alá, tőle tanulta, illetve leste el a műfaj csínját-bínját a dunaszerdahelyi Speed klubban, valamint a vágsellyei Metróban. 2004-től már közösen szerveztek underground bulikat, egyre nagyobb sikerrel.

„Angliába azért mentem ki, hogy megtanuljak angolul, és később ott zenéljek. Egyelőre a projekt első része valósult csak meg, közönség előtt még nem játszottam, de feltöltöttem a szettjeimet az internetre, és rengeteg pozitív visszajelzést kaptam. Sokan írták, hogy folytassam, mert nagyon tetszik nekik, amit csinálok. ”

A SoundCloud online zenemegosztó és feltöltő oldal egyedi funkciókat kínál a zenészek számára. A feltöltött zenéket egy idővonal mentén lehet kommentelni, azaz a hallgatók azonnal és pontosan jelezhetik, ha valami nem tetszik. Ez a „virtuális műhely” kezdi kinőni magát valamiféle zenei Facebookká. És nem csak az új előadók, együttesek veszik igénybe, hanem olyan már befutott művészek is, mint a Sonic Youth vagy Little Boots. Utóbbi például nemrég remixversenyt hirdetett. Könnyen előfordulhat például, hogy egy feltöltött dalt hamarosan már bárokban vagy klubokban játszanak és ezáltal sokak számára elérhetővé válik. Nichola Noa szerint ha valaki szabadon elérhetővé tesz egy szettet, érdekes tapasztalatokat szerezhet, többek között arról, hogy kik alkotják a hallgatói bázisát és kik blogolnak a zenéjéről. Ezek az információk pedig később segíthetnek neki az érvényesülésben. „Manapság rengeteg DJ-nek és producernek van SoundCloud profilja, ahol nyomon követhetjük az épp félkész dalaikat, megvásárolhatjuk korábbi durranásaikat, belehallgathatunk podcastjeikbe és rádióműsoraikba. Az én stílusomban naponta körülbelül háromezer szám jön ki. De a műfaj fejlődését igazából a londoni underground klubokban lehet nyomon követni” – állítja Nichola Noa, aki nagy trendváltozást figyelt meg fél évvel ezelőtt. Szerinte kisebb a pörgés, az ütemes, ám lassúbb stílusok, lágyabb hangzások törtek előre, amelyeket akár kávéházakban, pubokban is el lehet képzelni. Azaz rájöttek arra, hogy nem- csak táncolni lehet az elektronikus zenére, hanem hallgatni is. Ehhez persze jó dallamok is kellenek, amelyekre azokon a bizonyos bakelitlemezeken, illetve az interneten lehet rábukkanni. „A DJ-zés a megtalálás művészete. Én nem hangszeren játszom, hanem turkálok egy hatalmas konténerben, és kibányászom az újrahasznosíthatónak tűnő hangokat, foszlányokat. És van egy példaképem, egy DJ, akit követek. Ő Damian Lazarus, a Crosstown Rebels lemezkiadó atyja. Ez ma a leghaladóbb kiadó az én stílusomban, több lépéssel a világtrendek előtt járnak.”

A számítógépes zeneszerkesztő programok elterjedése a DJ-kultúrát is gyökeresen átalakította, illetve felhigította, valahogy úgy, mint a digitális fényképezőgépek dömpingje a fotóművészetet. Ma már minden tizenéves keverhet zenét a laptopján, ám ettől még nem számítanak DJ-nek, sőt, „meghalnának” egy hagyományos lemezjátszó mellett. „Minden ki van írva a monitoron, csak beállítják a tempót, kiválasztják, milyen zenéket akarnak összekeverni, rákattintanak a play gombra és elindul a mix. Pedig igazából hallás alapján kellene keverni, megtalálni a szekvenciákat és párosítani a leginkább összeillő szekvenciákat, egymásra rakni a legizgalmasabb ritmusokat. Csak így születhet egyedi hangzás. Aki nem így csinálja, az nem művész, legfeljebb jó iparos.”

Nichola Noa jelenleg egy filmzenén dolgozik, Kovács Barnabás kísérleti filmjének képsorait igyekszik még kifejezőbbé tenni. Az eredményről a decemberre tervezett filmbemutató után természetesen beszámolunk.