A meglepő választások Oscar-gálája

oscar

2023-ig kellett várni, hogy kimondjuk: megvan az első ázsiai származású színésznő, akinek az Akadémia odaítélte a legjobb színésznőnek járó Oscar-szobrocskát. Idén a klasszikustól eltérő történetmesélés felé is nyitottak voltak az ítészek. Hollywood azokat méltányolta, akiket eddig marginalizált, de a díjazottak listája más okok miatt is figyelemre méltó.

A malajziai születésű Michelle Yeoh csupán a második, aki nem fehér színésznőként birtokolhatja a legjobb alakításért járó Oscar-díjat (az első Halle Berry volt). „Hölgyek, ne hagyják, hogy bárki azt állítsa, hogy túl vannak a legjobb éveiken” – mondta a hatvanéves Yeoh köszönőbeszédében, akinek hosszú karrierje ellenére ez volt az első Oscar-jelölése. Elsőként hongkongi akciófilmekben játszott, úgy, hogy a veszélyes jeleneteknél nem igényelt dublőrt. A kilencvenes évektől dolgozik Hollywoodban, de a nagy szerepek elkerülték: főképp akciófilmekben tűnt fel (Tigris és sárkány), és abban a néhány filmben láthattuk, amelyben ázsiai karakterek is voltak (Kőgazdag ázsiaiak). Volt, hogy a castingon megkérdezték tőle, tud-e angolul – ilyenkor azt felelte, pesze, a tizenhárom órás repülőúton volt ideje megtanulni. A Minden, mindenhol, mindenkor főszerepe akkor érte el, mikor az egyébként sem fényes csillaga már leáldozóban volt. Michelle Yeoh most Cate Blanchettet körözte le, akit a Tárban nyújtott fenomenális alakításáért tartottak a fő favoritnak, de a legjobb női alakításért járó Oscarra Andrea Riseborough (To Leslie), Michelle Williams (A Fabelman család) és Ana de Armas (Szöszi) is játékban voltak.

Egy nő mosolyogva tart egy Oscar-díjat az Academy Awards eseményen.

Michelle Yeoh filmbeli férjét alakító Ke Huy Quan sorsát is generációja legnagyobb problémája árnyékolta be: Hollywoodban nem íródnak forgatókönyvek ázsiai származású színészek számára. Ke Huy Quan most úgy vihette el a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat, hogy neve a filmipar egyik legnagyobb visszatéréseként íródik be Hollywood történetébe. Gyerekszínészként Harrison Ford oldalán játszott az Indiana Jones és a Végzet Templomában, majd a Kincsvadászok című kalandfilmben is feltűnt a nyolcvanas években. Ezt követően a kamera másik oldalán dolgozott, leginkább kaszkadőr-koreográfiákon – egészen a Daniel Kwan–Daniel Scheinert rendezőpáros felkéréséig.

Az, hogy a Minden, mindenhol, mindenkor az abszolút fődíjat, a legjobb film kategóriáját is elnyerte, nem csupán azért érdekes, mert a film ázsiai származású színészeket vonultat fel. Az alkotás a filmipar legnagyobb kasszasikereket jegyző és legizgalmasabb rendezőinek produkcióit hagyta maga mögött: James Cameron Avatar-folytatását, Steven Spielberg önéletrajzi ihletésű A Fabelman családját és Martin McDonagh A sziget szellemeit – és hadd jegyezzük meg, hogy a legjobb film kategóriájában jelölt Top Gun: Maverick és Baz Luhrmann Elvis-biográfiája is sokkal jellemzőbb választás lett volna az Akadémiától. A Minden, mindenhol, mindenkor ugyanis azzal is kitűnik a  jelöltek sorából, hogy elhagyja a hagyományos lineáris narratívák és a realista történetmesélés világát. Helyette egy nagyon izgalmas perspektívából mesél.

A film egy furcsa sci-fi, melynek szereplői nemcsak saját univerzumukban léteznek, hanem azon túl is, a miénkkel párhuzamos dimenziókban. A produkció mindeközben messze áll a szuperhős és fantasy filmektől, hiszen a főhőst, Evelynt nem ruházták fel kivételes képességekkel – ebben a furcsa, párhuzamos világokkal teli rendszerben kell újraértelmeznie lányával való kapcsolatát. A 11 Oscarra jelölt film hét díjat vitt el, a legjobb eredeti forgatókönyv, a legjobb rendezés és a legjobb vágásért járó díjat is, a négy színészi kategóriában pedig Michelle Yeoh és Ke Huy Quan mellett Jamie Lee Curtis a legjobb női mellékszereplőnek járó aranyszobrocskát kapta meg.

A legjobb férfi főszereplő Oscar-szobrát Brendan Fraser vehette át a Darren Aronofsky rendezésében készült A bálnáért. Az Akadémia az animációs filmek kategóriájában sem hozott tipikus döntést, legalábbis ami a technikát illeti: Guillermo del Toro alkotása stop-motion technikával készült, tehát nem klasszikus számítógépes animációról van szó, hanem bábokkal fotózott történetről.

Összesen négy díjat zsebelt be az Erich Maria Remarque regénye alapján készült Nyugaton a helyzet változatlan című háborúellenes német dráma. Az Edward Berger rendezésében forgatott Netflix-alkotás elnyerte a legjobb nemzetközi film Oscarját, operatőre, James Friend és zeneszerzője, Volker Bertelmann is díjazott lett, valamint a produkciós tervezésért járó díjat is megkapta. Ami a háborús témát illeti, az Oscar-gálán ezúttal nem Ukrajnára, hanem Oroszországra került a figyelem: a bebörtönzött orosz ellenzéki politikusról, Alekszej Navalnijról szóló Navalny kapta a legjobb dokumentumfilm Oscarját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?