A maszkulinitás megtapasztalása

Az irodalmi csoport létrejötte nemcsak az azonos poétikai-esztétikai paradigmákat felvállaló generáció tagjai között jöhet létre, hanem a (könyv)sorozatban (esetleg folyóiratban) gondolkodó kiadói marketing vagy a földrajzilag, területileg, esetleg szociokulturálisan elkülönülő kollektív identitás mentén. Peer Krisztián esetében inkább az első két lehetőség érvényes. Egyrészt védhetőnek tűnik egy Térey-Peer-Poós vonal, amely a generációs poétika rokonságából legitimálhatná önmagát, másrészt pedig a Palatinus Kiadó kerül képbe, amely mindhárom költő legutóbbi köteteit gondozta.

Bár a hét ciklusból álló kötet inkább módosítja, és nem értelmezi át radikálisan az életmű eddigi hangsúlyait, ezek a módosítások nagyon is tervszerű, átgondolt költői program részeinek látszanak. Peer negyedik kötetére is érvényes az, amit Menyhért Anna Térey Drezdájáról állít, hogy a nagyon konkrét és a nagyon elvont közti, nehezen referencializálható ingázást olvasóbarátabb attitűd váltja fel. Peernél ez a vonulat azokban a szövegekben a legmegfoghatóbb, amelyek kisprózára emlékeztető narrativitással mesélnek el egy történetet. Az Ebéd, a Szerelem és Az eresz alatt című szövegekről van szó, amelyekhez hasonlóakkal nem nagyon találkozhattunk a költő eddigi versei között, itt viszont rögtön a kötet legjobb darabjai között mutatkoznak be. Az Ebéd variáció a lányos házban történő vizitációra, s a történet tetőpontjaként az iróniával szemlélt hőstett áll: a narrátor és az ellenség szerepét betöltő pók között megvalósuló szimbolikus helycsere az interperszonális kapcsolatok lehetetlenségének fátumszerűségére utal:

„milyen felmérhetetlenül hosszú idő

egy pók életéből,

míg újra betalál ide a melegbe, ha egyáltalán.” (8.)

A Szerelem szintén a sors és a végzet által értelmeződik: „Ebben az életben – honnan tudná? –/ most voltak utoljára együtt.” (21.) Az első családlátogatás és az utolsó éjszaka narratívája mindkét esetben, részletről részletre az idegenség mindent átható erejét manifesztálják. A póktest és az emberi test érintkezésének idegensége az első versben hasonló szerepet tölt be, mint a „csupa libabőr” lánytest és a remegő férfitest megjelenése a második esetben. A két szöveg erejének biztosítékává azonban nem az idegenség fátumszerűsége, hanem a mindent átható, átesztétizált idegenség aprólékos számbavétele válik, amely a tapasztalat meggyőző erejével („családi ebéd” és „lepattant hotel”) ütközik és egészül ki. Mindkét esetben az idő önkényes felszabdalása és szegmenseinek ütközése nyomán történik meg a jelentésadás. Az Ebédben az idegenség leküzdése a pók eltávolítása által tűnik befejezettnek, a Szerelemben a szeretkezés tölt be hasonló funkciót. Ezt azonban már eleve zárójelbe teszik a megszakítatlanul sorjázó motívumok, az idegenség alakzatai. A narráció mozgásban levő, az idegenség lezárására irányuló folyamatait az idegenségnek mint állapotnak a mozdulatlan helyzetei függesztik fel és teszik bizonytalanná.

A kötet szövegeinek retorikai mozgásai, az azonosságok és ismétlődések folytonos, elhalasztódó játékba hozása a váltás igényének szintaktikai jelenlétére hívják fel a figyelmet. Peer negyedik kötetének verseiben tetten érhető az a váltás, amely a költészetet mint játékot elképzelő felfogás helyébe az érzelmi költészet lehetőségét állítja. A nyelvjáték helyébe lépő hangsúlyozott érzelmesség az utóbbi évek lírai mozgásának tapasztalatával szembesít, és talán leginkább Kemény István, Tóth Krisztina, Jász Attila vagy Lövétei Lázár László verseiben követhető nyomon. Peer Krisztián leginkább a barátság, a párkapcsolatok útvesztői, a férfi-nő kapcsolat, a magány és a szerelem témái mentén kapcsolódik az említett vonulathoz.

Menyhért Anna vetette fel, hogy „nehéz, de érdekes kérdés, hogy vajon a nem (a gender) kategóriája milyen értelemben nyithat új horizontokat az irodalom-, s különösen a líraértésben, hiszen ez az a műnem, amely hagyományosan „énközpontú”, ahol tehát – elvben – ki kellene derülnie, hogy az „én” „női” avagy „férfi”-e.” A Hoztam magammal valakit versei látványosan vetik fel a nem kérdéseit, a férfiidentitás lehetőségeit. A férfi tapasztalata olyan jelentésgeneráló erőként működik a kötetben, amely a maszkulinitások felől megképződő teoretikus kérdésfelvetésekre rezonál, illetve helyezi azokat új kontextusba, szembesítve a magyar líra legújabb folyamataival.

A férfiidentitás hideg, kietlen terei a test vágyaival összefüggésben, egymásba ütközve, egymásból jelentést csiszolva, egymás jelentéseire törve jelennek meg. Az expanzió befelé irányul, aprólékos szövegmunkával dolgozza fel tárgyát. Az identitás témájára rezonáló hiánykonstrukciók váltakoznak a párkapcsolatok dialóguskényszerébe írt üres jelentéseivel. Peer visszafoglalja a férfiidentitás számára a gyakran kizárólag nőinek tartott élethelyzeteket, minőségeket. Nemcsak az asztal elbontásáról van szó, hanem a sírás, a depresszió, a kiszolgáltatottság, a férfiatlanság („anyává teszlek férfiatlanságommal”, 110.), a magány zárt tereinek felmutatásával a férfiidentitás terrénumán belül. A férfi – nő viszonylatok átrendeződése a hatalmi viszonyok természetének megváltozása mentén követhető nyomon. Olyan szövegekben, amelynek tétje a férfi nemének lehetőségei.

Peer Krisztián kötete, ahogy mondani szokás, élvezetes, izgalmas, ugyanakkor torokszorító, félelmetes olvasmány. Olyan kérdéseket élez ki, amelyek újdonságként jelenhetnek meg napjaink lírájában. Szöveg, amely magával hozta olvasóját, az identitást.

(Peer Krisztián: Hoztam valakit magammal. Palatinus, Bp., 2002)