A magyar népmese szekerén

A Mesélő Háromszék című fesztivál három kerek meseesztendő, azaz kilenc nap alatt 25 székelyföldi település, közel száz kisközösség aprónépét szólította meg összesen 62 programmal. Színházi és bábelőadások, tematikus táncházak, mesebarangolások, kézműves foglalkozások, népmesén alapuló rajzpályázatok kiállításai, mesemondó és meseíró verseny is volt, nem beszélve a felnőtteknek szóló, a népmese világát boncolgató előadásokról.

A bábos találkozóra pécsi, kolozsvári, nagyváradi és szatmárnémeti társulatok mellett a rozsnyói Meseszínház is meghívást kapott. Néhány „időnként felbukkanó” társulatot leszámítva ez hazánk egyetlen rendszeresen játszó magyar bábszínháza. Állandó játszóhelyük nincs, ezért (illetve nem csak ezért) fáradhatatlanul járják az országot, így Székelyföldön sem okozott gondot számukra egy nap három előadást abszolválni.

„Olyan településeken is játszottunk, ahol még sosem láttak bábszínházat. Kis túlzással élve lovaskocsikon érkezett a közönség az egész környékről, és leírhatatlan volt a hangulat” – meséli Badin Ádám, a Meseszínház vezetője, aki nem győzi dicsérni a rendezvény szervezőit. „Minden napra kitaláltak valami meglepetést. A népmese egészen váratlan helyeken is megjelent, például bankban, parkban, piacon, boltban vagy autóbuszon. És az emberek mindenütt rendkívül jól fogadták, ha valaki megjelent a közelükben és mesélni kezdett.”

Amikor épp nem volt színpadon, Badin Ádám a többi bábtársulat előadásait nézte, és a legkülönbözőbb féle mesefeldolgozásokkal találkozott. A társulatok folyamatosan próbálnak újítani, és bár a népmese műfaja kíván némi kötöttséget, itt is megjelennek olyan modern elemek, mint például az árnyjáték. „Míg mi arra voltunk kíváncsiak, hogyan játszanak a székelyek székely mesét, addig számukra a mi palóc meséink voltak érdekesek. Az a fajta interaktív színház, amit mi csinálunk, arrafelé nem igazán dívik, pedig nem találtuk fel a spanyolviaszt, csupán visszanyúltunk a régi, közösségi mesélési formához, igyekeztünk bevonni a hallgatóságot. Úgy vettem észre, a szakmabeliek számára is érdekesek voltak az előadásaink, és a közönség is jól fogadott bennünket”.

Csak összehasonlításképpen: Romániában jelenleg hét államilag dotált magyar bábszínház működik, míg nálunk egy sem. Úgyhogy tájainkon is bőven vannak olyan települések, ahol Badin Ádáméknak köszönhetően láthatnak a gyerekek először profi bábelőadást.

A Meseszínház művészei alig értek haza, máris Kecskemét felé vették az irányt a Magyarországi Bábszínházak Találkozójára. Ezt a seregszemlét kétévente rendezik, valamennyi bábszínház a legjobbnak tartott előadását mutatja be, komoly szakmai értékelések zajlanak, és most először szerepelt ott határon túli magyar társulat. Badin Ádám szívének azért is kedves ez a rendezvény, mert annak idején a kecskeméti Ciróka bábszínház társulatának tagjaként jelen volt a születésénél, sőt a második találkozót ő szervezte.

„Mostanában szinte burjánzik ez a műfaj Magyarországon. Nyíregyháza és Salgótarján kivételével minden megyeszékhelynek van saját bábszínháza, ezenkívül számtalan kisebb-nagyobb társulat működik országszerte, és vannak olyan független színházak, amelyek mást is játszanak, de emellett bábszínházi produkciókat is létrehoznak” – tudtuk meg Badin Ádámtól, aki saját szekerének futtatása mellett arra is szakít időt, hogy fellépéseket szervezzen magyarországi társulatoknak dél-szlovákiai kistelepüléseken. Jelenleg épp Kemény Henrik „udóda”, Pál János turnézik Gömörben a Vitéz Lászlóval az NKA támogatásának köszönhetően. Mert ha már nálunk nem „burjánzik” ez a műfaj, legalább az anyaországiak jöhessenek. Badin Ádám szerint valamiben azért sikerült lepipálnunk Magyarországot: az amatőr bábos mozgalom fejlődésében. A Duna Menti Tavaszon évről évre bemutatott bábelőadások színvonala magasan a magyarországi átlag fölött van, sőt az egész Kárpát-medencében nincs ehhez hasonló méretű és szintű gyerekbábos-mozgalom. Már csak ezért (is) megérdemelnénk egy államilag támogatott bábszínházat.