A MAGYAR HÁZIASSZONY LEXIKONA

Odasült étel
Az égett ételt anélkül, hogy felkavarnánk, gyorsan másik edénybe öntjük, nedves ruhával takarjuk le. A ruhát néhány pillanat múlva elvesszük és frisset borítunk rá. Ez teljesen elveszi az étel égett szagát.

Odasült étel

Az égett ételt anélkül, hogy felkavarnánk, gyorsan másik edénybe öntjük, nedves ruhával takarjuk le. A ruhát néhány pillanat múlva elvesszük és frisset borítunk rá. Ez teljesen elveszi az étel égett szagát.

Olaj kézilámpák számára

3 rész répaolajból, 1 rész petróleumból áll, melyhez 2 rész kámfort tettünk.

Olajfesték

Olajfesték szagát vödrökből úgy távolítjuk el, hogy színültig töltjük vízzel, és egy marék szénát dobunk bele.

Olajfestékfolt

Olajfestékfoltot fáról és üvegről kaparás nélkül úgy távolíthatunk el, hogy a foltot néhányszor vízzel hígított vízüveggel nedvesítjük meg. Ez feloldja a festéket, és vízzel könnyen lemoshatjuk, azután puha ronggyal rögtön tökéletesen szárazra töröljük a folt helyét.

Olajfestmények óvása

Hogy az olajképeket megóvjuk, száraz, világos, szellős, lehetőleg egyforma hőmérsékleten tartott szobákba akasszuk, ahol nem éri nap, sem kályha, vagy fűtőtest melege, sem fal nedvessége. Hogy megakadályozzuk a régi képek, sőt új képek gyakran tapasztalható romlását, ajánlatos hátukat mákolaj és kopaivabalzsam keverékével bedörzsölni. A vászon magába szívja a keverékeket, az alapfestékkel szilárd masszát alkot úgy, hogy nedvesség nem férkőzhetik hozzá. A következő keverék szintén kitűnően bevált, ha a hátlapot bedörzsöljük vele: 5 rész francia terpentinolaj, 2 rész olvasztott vazelin, egy rész szilárd parafin és ceresin, vízfürdőben együtt hevítendő és összekeverendő.

Olajképek tisztítása

Megnedvesített szivaccsal könnyedén végighúzzuk a képet, és puha vászonronggyal szárazra töröljük. Ha a piszkot ilyen módon nem lehetne eltávolítani a képről, vegyünk erősen higított, filtrált szódaoldatot, 1 liter vízhez 20 gr kristályszódát tegyünk. A képet ferdén tartjuk, és puha szivaccsal felülről lefelé mossuk. Miután benedvesítettük a kép egész felületét, néhány percig várunk és az imént jelzett módon ismét lemossuk. Először rendesen sötétbarna folyadék csepeg le, azután még néhányszor mossuk le tiszta vízzel, és hagyjuk száradni. Nagyon értékes képeket nem tanácsos egyedül mosni, jobb átadni hivatásos kezelőnek.

Olaj konzerválása

Ha nagyobb mennyiségű étolajat hosszabb ideig akarunk eltartani, vigyázni kell arra, hogy az olaj meg ne avasodjék, amit úgy kerülhetünk el, ha az olajos üveg tetejére finom spirituszréteget öntünk úgy, hogy körülbelül 10 cm magasságban álljon az olaj fölött. Az üveget gondosan bedugaszoljuk, hogy a spiritusz el ne párologhasson. Sötét, hűvös helyen tartjuk.

Olajat, ha avas, ismét ízletessé tehetünk, ha néhány csepp salétromsavat csepegtetünk bele, azután az egészet jól felrázzuk és mintegy tíz perc múlva az edényt meleg vízbe állítjuk és addig benne hagyjuk, míg az olaj kissé felmelegszik, lehűlés után elmúlik az avas íze.

Az Ünnep kiadása, Budapest, 1936

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?