A magyar dal napján országszerte 33 színpadon szólnak a magyar dalok

Budapest |

<p>Budapesten kívül immár tíz vidéki település, köztük a magyar dal első fővárosa, Eger ad otthont a magyar dal napja koncertjeinek szeptember 12-én.</p>

Mint a rendezvény keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Presser Gábor, a magyar dal napja ötletgazdája hangsúlyozta, az országos fesztivál fellépőit a jelentkező programhelyszínek választják ki, nincs központi szervezés. A kezdeményezés egyik fő célja, hogy az ismert fellépők mellett mindenütt helyi előadók, tehetségek is koncertezzenek.

Az először a 2008-as Sziget fesztivál "mínusz egyedik" napján megrendezett magyar dal napja koncertjeire tavaly már országszerte 25 helyszínen mintegy 45 ezren látogattak el.

Ebben az esztendőben tíz vidéki település csatlakozott a kezdeményezéshez, közülük először állít színpadot Boldog, Debrecen, Mosonmagyaróvár, Salgótarján, Szentendre és Szombathely, így országszerte 33 színpadon szólhat a magyar dal szeptember 12-én.

Idén először ítélték oda a magyar dal fővárosa címet; Eger ezt pályázat útján érdemelte ki. A hevesi megyeszékhelyen hét színpadon rendeznek koncerteket, a Dobó téri központi helyszín házigazdája a Csík Zenekar lesz. Fellép többek között Presser Gábor, Ferenczi György és a Rackajam, valamint a Kiscsillag is. Egerben a helyszínek között zenevonat szállítja a közönséget, és lesz magyar dal bora - a St. Andrea pincészet bikavére -, valamint magyar bor dala is.

A magyar dal napjához csatlakozó települések legkisebbje a Hatvan melletti Boldog, Győrben a Muzsikás közreműködésével rendeznek népzenei programokat, Mosonmagyaróvár a Vármegye hangja énekverseny döntőjének ad otthont, míg Szombathely az egyik Szerzők színpadot fogadja be, ahol fellép például a Heaven Street Seven.

A tizenhat budapesti helyszín közül a Zöld Pardonban áll majd a budapesti Szerzők rockszínpad, itt a 30Y, az Irie Maffia és a Péterfy Bori and Love Band lesz a fő műsorszám. A Millenáris Fogadó egy dixieland gálának, örömzenei színpadnak és közép-európai blues-estnek is otthont ad. A dzsesszrajongók a Budapest Jazz Clubban láthatják a műfaj néhány hazai kiválóságát, köztük Kertész Erikát, Bódy Magdit, a Unitedet, a Váradi Roma Cafét, Somló Tamást és a Stúdió 11-et.

Mint a magyar dal napján számos helyszínen fellépő Bródy János elárulta, először a Klubrádió parkolójában zenél majd, ahol többek között Fábián Juli és Szakcsi Lakatos Béla, a Kishúg és a Szilvási Gipsy Folk Band koncertezik még.

Az óbudai Kobuci-kert a népzene-világzene helyszíne lesz a Kolompossal, a Muzsikással, a Naprával, a Besh o drommal és a Budapest Bárral. A Hungexpón idén is marad a popzene, a Budavári Művelődési Házban (Bem Rockpart) rocktörténeti múltidézést tart Török Ádám és Frenreisz Károly, míg a Gödör Klubban az egykori URH, Kontroll Csoport, Európa Kiadó és Sziámi tagjai állnak össze egy estére Időtlen zenekar néven.

A Vígszínház részleteket mutat be Presser Gábor és Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című musicaljéből, de fellép a teátrumban többek között Dés László és a Quimby is.

Szabó Edit, a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, a BKV-vel együttműködve a fővárosban szeptember 5-én és 12-én délután a 4-es villamos vonalán a Dallamos villamoson összesen tíz együttes zenél majd az utazóknak.

A magyar dal napjáról idén is élő közvetítéssel jelentkezik a Magyar Televízió, a Duna Televízió pedig a Magyar dal hete című műsorfolyammal vezeti fel a rendezvényt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?