A magyar agrárgazdaság a csatlakozás előtt

Az Élelmezésügyi Világszervezet (FAO) szerint 2001-ben 2,6-2,7 milliárd ember léte kizárólagosan a mezőgazdaságtól függött, ők szinte teljes jövedelmüket szűkös élelmiszer-ellátásuk biztosítására fordítják. A háztartási statisztikák azt mutatják, hogy a leggazdagabb országokban az összes kiadás 12-16%-át, a közepesen gazdagokban egynegyedét, egyharmadát költik élelmiszerekre, hazánkban ez 27-28% átlagosan. Ötven éve 2,5 milliárd ember élt a Földön, ma több mint 6 milliárd. Fél évszázada az emberiség 16%-a éhezett – 400 millió –, ma csupán 13%-a, de ez 800 milliós népességet jelent. Ma 3,5 milliárd ember élelmiszerekkel sokkal jobban ellátott, mint ötven éve, a nem éhező 2 milliárd. Ezt a hallatlan fejlődést új nagyteljesítményű növény- és állatfajták, új termelési eljárások tették lehetővé. A mezőgazdaság ma szinte minden tudományág eredményét hasznosítja.

A mezőgazdaság termelékenysége a fejlett országokban rohamosan nőtt, de alig vagy egyáltalán nem változott az alacsonyan fejlett régiókban. Emiatt hihetetlen mértékben tágult, 2000-szeresére növekedett a világ legfejlettebb agrártermelői (2%) és a legelmaradottabbak – több mint 500 milliónyian tartoznak ide – közötti termelékenységi különbség (pl. 2000 tonna gabona/év/dolgozó, szemben 1 tonna/év/dolgozó). A nagy népsűrűségű, erőforrásokban szegény, fejletlen infrastruktúrájú fejlődő országok döntő többségében (pl. Afrika legtöbb országa, számos ázsiai ország) a mezőgazdasággal szemben támasztott egyetlen igény az életfenntartáshoz szükséges táplálék előállítása, szinte mindenáron.

Az EU az adófizetők pénzéből különböző jogcímeken jelentős támogatásokat nyújt a mezőgazdaságnak. Az Unió nagy agrártermelő, lakossága összességében jól és biztonságosan ellátott élelmiszerekkel, így az Európai Unió a legtöbb ágazatban nem érdekelt a termelés további növelésében. Számos fejlett mezőgazdasággal rendelkező ország (az USA, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland) mezőgazdaságának fejlesztése során arra törekszik, hogy világkereskedelmi versenyelőnyét tovább növelje. Ők a multifunkcionális agrárgazdaság EU-s filozófiáját nem tekintik követendőnek, mert az gátja lehet a hatékony termék-előállításnak. Nem véletlen, hogy az EU különböző eszközökkel védi belső piacait, s az sem, hogy az agrárkereskedelem további liberalizálásáért küzdő országok – fejlődők és fejlettek is – ezért folyamatosan támadják. A magyar mezőgazdaság történetéből számos olyan tanulság adódik, amely határozottan a csatlakozás sikerét ígéri – az agráriumban is.

A MAGYAR MEZŐGAZDASÁG FELLENDÜLÉSEI

Például az Osztrák–Magyar Monarchia gazdasági-politikai struktúrája a kiegyezés után (1867) sok vonásában előfutára volt az Európai Uniónak. A nemzeti szuverenitás részleges korlátozása a regionalizmus, a szabad tőke és árucsere, a vámkorlátok lebontása, a védővámok alkalmazása mind ismerős fogalmak, és a gazdasági-politikai eszköztár is sok hasonlóságot mutat a mai EU-val.

Az Osztrák–Magyar Monarchia kiegyezés utáni időszakában a magyar mezőgazdaság intenzív irányú fejlesztése gyors ütemű és töretlen volt, különösen az 1880-as évektől kezdve az I. világháborúig. A nemzetgazdaságon belül a mezőgazdaság a nemzeti jövedelem 54-61%-át adta, az exportnak pedig 60%-át. 1918 előtt a magyar mezőgazdaság a Monarchia egész piacára termelt. A kialakult munkamegosztásban a fejlettebb osztrák és cseh iparvidékeket Magyarország látta el élelmiszerekkel, mezőgazdasági eredetű ipari nyersanyagokkal. A magyar agrártermékek a belső 52 milliós piacra kerültek, ahol az árak a világpiacinál magasabbak voltak. ĺgy az 1910-es években már a magyar agrárkivitel zöme, így a marha 93, a sertés 100, a zsír 93, a gabona és liszt 94%-a a Monarchián belül talált gazdára.

A siker szellemi hátterét a szakemberképzés erőteljes fejlesztése jelentette (kutatóintézetek, a Mosonmagyaróvári Gazdasági Akadémia, Állatorvosi Főiskola megerősítése és kiépítése, erdészképzés Selmecbányán, Debrecen, Kolozsvár és Kassa agrárképzési centrumainak létrehozása és szakiskolák alapítása), főként Darányi Ignác 12 évig tartó mezőgazdasági minisztersége idején.

1910 körül a nagyüzemekben a búza és a kukorica hozamai elérték a fejlett nyugat-európai országok szintjét. A takarmánytermesztés területe 0,4 millió kh-ról 2,1 millióra kh-ra nőtt. Elterjedt az istállózó állattenyésztés és a gépesítés (szántás gőzekével, cséplés). Forradalmi fajtaváltás zajlott le az állattenyésztésben. 1880-ban még 80% volt, de 1911-re 28%-ra csökkent a magyarszürke (igás és húshasznú) fajta aránya, helyette a tej- és húshasznosítású vöröstarka és borzderes fajták terjedtek el. Létrejöttek a tejszövetkezetek. A lótenyésztés gyorsan fejlődött, az export 1911-ben meghaladta az évi 60 ezer darabot. A 19. század második felétől, a világhírű zsírsertést, a mangalicát részben felváltották az angliai eredetű hústípusú sertések. A Monarchia idején alakul ki a magyar élelmiszeripar és válik a világon a legmagasabb színvonalúvá a malomipar.

Az integráció másik fontos időszakában: az 1960-as évek elejétől fokozatosan vált működőképessé az állami gazdaságokra és mezőgazdasági szövetkezetekre alapozódó, nagyüzemi mezőgazdasági szerkezet – sok megpróbáltatás és egyéni tragédia után. Az 1968-as gazdasági reform újabb lökést adott a folyamatnak. Nem véletlen, hogy a hazai agrárpolitika folyamatosan politikai támadások kereszttüzében állt három évtizeden át nemcsak a volt szocialista országok, a KGST részéről, de időnként a belpolitikában is.

A ’60-as évektől gyors ütemben nőnek a növénytermesztési és kertészeti kultúrák hozamai az új fajták, a gépesítés, a műtrágyázás és az emelkedő általános szakmai-technológiai színvonal eredményeképpen. Megteremtődik az állattenyésztés gyors fejlesztésének döntő előfeltétele is: a hazai takarmánykészlet növekedése. Az állatállomány – elsődlegesen az abrakfogyasztók, a sertés és baromfi – jelentősen nő, az új fajták, hibridek gyorsan terjednek, a termelési szint emelkedik, az állatitermék-előállítás hatékonysága javul.

Történelmünk során először irányult a kivitel nagy része Kelet-Európa felé, elsődlegesen a Szovjetunióba. Mindemellett számottevő és szinte létfontosságú volt folyamatosan a nyugat-európai és más irányú exportunk is (kb. 30%). A hazai élelmiszeripar jelentős fejlesztése nagyban hozzájárult ehhez, számos üzem szerzett közös piaci és USA akkreditációt is. A folyamatosan devizahiányos külkereskedelmi mérlegünk javításában az agrárexport többlete volt a legnagyobb tétel. A nemzetközi agrárszakmai turizmus virágkorát élte. Magyarország úttörő volt a hibridkukorica-vetőmag előállításban, a sertéshibridek előállításában, a szarvasmarha-tenyésztés specializált tej irányú szakosításában, az egész országra kiterjedő részletes talajtérképek elkészítésével, magas technikai szintet képviselő nagyteljesítményű géprendszerek optimális területre kiterjedő integrált működtetésében. A szakképzettség dinamikus növelését az agrárszakoktatás és a kutatás minden területen nagyszabású fejlesztései segítették, viszonylag nagy szabadságot biztosítva a fejlett országokkal való együttműködésre.

Az 1965–1989-es időszak a közös piaci filozófia értelmében is sok sikert hozott, a nagy különbség hazánk és a Közös Piac között az volt, hogy nálunk a teherviselők nagyrészt a mezőgazdasági üzemek voltak, a Közös Piac pedig hasonló célok érdekében nagyon jelentős központi (adófizetői) támogatásokat adott.

BIZONYTALAN KÜLSŐ FELTÉTELEK

A Monarchia szétesésével viszont a vámközösség felbomlott, a magyar mezőgazdaság fejlődése szempontjából kedvező helyzet megszűnt. A magyar kivitel a világpiaci árak játékszerévé vált. Egészen a II. Világháborút megelőző konjunktúráig ez a helyzet lefékezte a hazai mezőgazdaság fejlődését. Tovább nehezítette a helyzetet, hogy az utódállamokban erőteljesen törekedtek a teljes gazdasági önállóságra, erős állami támogatásban részesítve a Monarchián belül gyengén fejlett agrárgazdaságokat. A közeli piacok beszűkültek. Összességében azt kell megállapítanunk, hogy az 1920–1938-as időszakban a magyar agrárgazdaság újból leszakadt a fejlett nyugat-európai országok színvonalától, és erősen csökkent előnye a kelet-európai és balkáni országokhoz képest is.

A hasonló gondokkal terhes időszakban: a rendszerváltás idején, a KGST megszűnésével jelentős kelet- és közép-európai exportpiacainkat elvesztettük, a lakosság vásárlóerejének csökkenése elsősorban a hús- és tejtermékfogyasztás visszaesésével járt együtt. A hazai nagyüzemi birtokszerkezet alapvetően megváltozott. Az állami gazdaságok összesen 900 ezer ha-os területének felét a kárpótlás céljaira vették igénybe. 2002-re mindössze 12 állami tulajdonú gazdaság maradt állami tulajdonban, a többi magánszemélyek, illetve vállalatok, Kft.-k, Rt.-k tulajdona. A termelőszövetkezetek földterülete az 1990-es év 72%-áról mindössze 22%-ra csökkent a kárpótlás befejeztéig. Az ezredfordulón az egyéni gazdaságok száma 960 ezer, ezek 90%-a 5 ha-nál kevesebb földdel rendelkező törpebirtokos, 5-10 ha földdel 12%, 1-50 ha területtel 4,5% és csupán 0,7% azoknak az aránya, akik 50 ha-nál nagyobb földön gazdálkodnak. Az egyéni gazdálkodók mintegy 70%-a önellátásra termel, 30%-a árutermelő. A kisméretű gazdaságok döntő többségében hiányzik a tőke és a szaktudás is.

A rendszerváltást követő agrárpolitikai koncepcióhiány és túlpolitizáltság sok feszültség forrása lett, a magyar agrárgazdaság versenyképességét is csökkentve. Nagy szakmai hiba volt a mezőgazdaság szükséges struktúraváltását összekapcsolni időben is a kárpótlással. Káros mértékben aprózódott fel a földtulajdon, sokan vásároltak olcsón földet olyanok is, akik nem is kívánták azt művelni, vagyis tere nyílt a spekulációs földvásárlásoknak is.

A növénytermesztés hozamai általában visszaestek a csökkenő minőségi vetőmag-felhasználás, a tápanyag-utánpótlás, különösen a műtrágya-felhasználás drasztikus visszaesése, a romló növényvédelmi helyzet következtében. Talajjavítás 2001-ben egyetlen ha-on sem történt. Az elmúlt évtizedben a magyar talajok újból tápanyaghiányossá váltak, az erős gyomfertőzöttség már aggasztó mértékű allergiát okozó tényező, a népesség többszázezres hányadának okozza életminőségének komoly romlását (pl. parlagfű). Az állatállomány történelmi mélypontra süllyedt, egészségtelenül csökkentve az állattenyésztés részesedését a GDP-ből.

ERŐSSÉGEINK ÉS ESÉLYEINK AZ EU-CSATLAKOZÁS KÜSZÖBÉN

A magyar agrárgazdaságnak minden hányattatása ellenére is erőssége maradt a csatlakozás előtt, hogy országunk területének kiemelkedően nagy része alkalmas mezőgazdasági hasznosításra, kétharmadának kedvezőek az ökológiai és termőhelyi adottságai. Agrárgazdaságunk sokoldalú, az ágazatok többségében versenyképes növény- és állatfajták állnak rendelkezésünkre, sokféle termelési eljárást alkalmazunk. A környezetet érő terhelés a fejlett nyugat-európai országokhoz képest alacsony, a fejlesztésnek még tág tere nyílhat. A mezőgazdaságban dolgozó felsőfokú végzettségű szakemberek képzettsége jó, az alapanyag-termeléssel többnyire jól összehangolt a feldolgozóipar, exportpiaci részesedésünk jelentős. A magas szintű hazai élelmiszer-ellátást mezőgazdaságunk eddig úgy tudta biztosítani, hogy közben exportra is jelentős mennyiséget termelt. Az exportpiacok zöme a fejlett – 2/3 részben EU – régiókba helyeződött át.

Ha Magyarország kimaradna az EU-ból, agrárgazdaságunk minden védelmi ernyő nélkül lenne kiszolgáltatva a globalizációs versenyhatásoknak. De a mai helyzet sokkal súlyosabb lenne, mert a szomszéd országok fejlettebbik része most, a többi pedig néhány év múlva taggá válik, s a mi exportunknak a 2/3-a már most az EU-országokba irányul, mégpedig vámkorlátok nélkül! Az EU megkövetelte fejlesztéseket az áru nyomon követése, a statisztikai számbavétel megbízhatósága és folyamatossága, az állatjóléti, állatvédelmi előírások érvényesítése terén, az élelmiszer-biztonsági, a környezetvédelmi, a vidékfejlesztési, a birtokstruktúra korszerűsítését, az intézmény- és humán erőforrás-fejlesztést, infrastruktúra javítását célzó programokat az EU-csatlakozástól függetlenül is meg kellene valósítanunk, anélkül azonban, hogy ehhez külső EU-s forrásokat is igénybe vehetnénk. A csatlakozás végre több évre előre kiszámíthatóvá teszi azokat a gazdasági és politikai feltételeket, amelyek alapján a gazdálkodók képesek lesznek stratégiai tervezésre. Az EU-ban olyan pozíciót foglalhatunk majd el, amely sokban hasonló lesz az USA olyan szövetségi államaihoz, amelyek a kukorica övezetbe tartoznak. Magyarország ugyanis Franciaországgal együtt Európa kukorica övezetébe tartozik. Az USA-ban ezekben az államokban a leggyorsabb ma a mezőgazdaság fejlődése. Ha így alakul, akkor Magyarország, belátható időn belül, Európa egyik erős agrárgazdasággal rendelkező országa lesz, aminek vannak biztató történelmi előzményei.

S végül szögezzük le: Magyarország egyáltalán nem rossz induló, majd fokozatosan javuló támogatási feltételekkel számolhat. Az EU agrárpolitikájának minden változtatása, minden új lépés az újonnan csatlakozók felzárkózását, az egyenlő bánásmód megerősödését szolgálja. E döntések meghozatalában pedig már a 10 új tagország is részt vesz majd.

Készítette az M&H Communications szabad felhasználásra, a szerzői jogok korlátozása nélkül.