A legnagyobb kisember

A Velencei filmfesztiválon 2001-ben TASR/EPA-felvételRóma. Elment a legnagyobb kisember. Alberto Sordi filmbeli alakjaiban minden olasz felismerni véli önmagát, mindenki úgy érzi, hogy ő testesítette meg a leghűségesebben a talján átlagember gyarlóságait és erényeit.

Az, hogy nagy ember volt, abból is látszik, hogy az olasz csizmán mindenki csak úgy nevezte őt: „Albertone” (a nagy Alberto). Kevés nála népszerűbb ember élt ebben az országban, minden nemzedék sajátjának tekintette őt, hiszen az elmúlt fél évszázadban kétszáz filmalkotás tette felejthetetlenné a nevét.

Mindenki úgy fogalmaz: ő volt a legnagyszerűbb jellemszínész. Azt is mondják róla az örök Városban, hogy tehetsége elsősorban ösztönös játékában rejlett, ami bizonyos szempontból megkülönböztette őt a nem kevésbé nagy formátumú, de modoros kortársától, Vittorio Gassmantól. Csakhogy Alberto Sordi is képzett színész volt, aki mielőtt a filmvásznat meghódította volna, a színpadon kovácsolta ki önmaga professzionizmusát.

Már fél éve beteg volt, február 3-án nem tudta átvenni a városházán az egyik díjat. Halála után rögtön rómaiaik százai járultak villájának kapujához, sokan virágokat helyeztek el ott, ügyelve arra, hogy azok sárgák és pirosak legyenek, mint Róma labdarúgó csapatának jelképes színei.

„Mint mindenki, én is gondolok a halálra, de szorongás nélkül. Tudom, hogy egy napon távoznom kell, de az életet továbbra is olyan lelkesedéssel élem, mint fiatal koromban. Az élet túlságosan nagy ajándék ahhoz, hogy elmulasszuk élvezni” – fogalmazott hat évvel ezelőtt Albertone, a legnagyobb olasz kisember.