A legfrisebb Palócföld

<p>Sok jó szöveggel és képpel jelent meg a Palócföld újabb, idei utolsó előtti száma. Figyelmemet leghosszabban s Radnóti-centenáriumra készült összeállítás kötötte le, azon belül is az „Ennyi az emberi élet!“ című memoár, mely a ma nyolcvannyolc éves nazarénus Papp Lajos élettörténetét meséli el.</p>

Pontosabban annak első fejezetét: a fegyveres szolgálatot megtagadó férfi, miután halálbüntetését börtönre változtatják, 1943 nyarán kerül az ún. „hívő század“ kötelékébe a szerbiai Borban - a bori táborból pedig ugyanabba a gyalogmenetbe kerül, amelybe Radnóti Miklós is. A terjedelmes emlékiratot Csapody Tamás előszava vezeti föl.

A versek közt Payer Imre, Fecske Csaba, Csobánka Zsuzsa, Vass Tibor és Szászi Zoltán alkotásai, a prózát (Frideczky Katalin, Zsibói Gergely és Novák Zsüliet) Szávai Attila tárcarovata előzi meg, a már említett Radnóti-összeállításban két tanulmányt találunk: Balázs Beáta a Radnóti-életmű helyét (helyzetét) vizsgálja a magyar irodalmi kánonban, Lapis József (Az évszakok retorikája) a Szerelmes vers és a Mint a halál című Radnóti-versek csend-, hóés halálmotívumait elemzi.

A Kutatóterület rovata Vincze Dániel tanulmányát közli (Adalékok Pyrker János László irodalmi tevékenységéhez), Bedecs László pedig Lanczkor Gábor költészetét vizsgálja, verseskötetei sorrendjében, a vallásosságot és a keresztény motívumkört figyelve bennük (Keresztény és közép. Közelítés Lanczkor Gábor költészetéhez), kitérve a versek intellektuális és műveltségi-kulturális hátterére is.

A Találkozási pontok rovatban N. Tóth Anikó beszélget Hunčík Péterrel Határeset című regényéről (Vitézek, kémek, atléták: kamaszok a lélek labirintusában), az Ami marad kritikai rovatban három recenzió kapott helyt; Búzás Huba a Kísértetek kora című Suhai Pál-verseskötetet (és általában e költészet jellemzőit) mutatja be, Csongrády Béla a Visszajátszás című Gyertyán Ervin-emlékezést, Csehy Zoltán pedig Juhász Katalin legújabb, Látod, duzzad című verseskönyvét: „A térfigyelő kamera szeme és a lírai én látásmódja kétségtelenül rokonítható technikákat működtet: és ami különlegesen izgalmas, az az, hogy Juhász Katalin a belső érzelmi rezdülésekről is úgy beszél, mintha a szavak között kellene megfogalmaznia a verset magát.“
Kenéz Borbála

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?