A lángesztétika erejével

Valóban „jó öreg”, illetve kinézetében kellően idős is, viszont bizonyára az életkorral járó szakmai tapasztalatának is köszönhető, hogy csinált egy olyan filmet rendezőként – és színészként is a vállára vette –, amelyből, fanyalgás ide vagy oda a műfajt illetően, szembetűnővé válik, hogy az akciófilmnek bizony megvan a maga esztétikája. Stallone ezt az esztétikát – amelyben a lángé, a fényé, a robbanásé, a mindenféle tűzorkáné a vezető szerep – jó szakemberként jól kezeli.

Töményen van benne akció is, csaknem minden, amit ez a filmműfaj valaha felvonultatott és magáévá tett, az ott van Sylvester Stallone opusában. Az már fájóbb pont, hogy beszéd, sőt párbeszédek is vannak benne! S ott vannak bizonyos túlrágcsált filozófiák: pl. az Amerika-ellenesség, amire Stallone valami olyasmivel hozakodik elő, hogy az amerikaiakat sem lehet sablon szerint el/megítélni; ott van továbbá az osztrák tölgy, Schwarzi elnökmotívuma is, és ott vannak a szomáliai kalózok is.

S ami leginkább ott van – elsősorban csaliként, húzóerőként –, a gondosan összeválogatott és jól odatett színészgárda. A műfaj nagy öregjei vonulnak végig az akciók során. A „bodysok”: Stallonén kívül a már említett Arnold Schwarzenegger, valamint Dolph Lundgren, továbbá a rosszak: Mickey Rourke és Eric Roberts, s nem hiányzik a műfajban is jártas Bruce Willis sem. Elsősorban értük ül be a közönség a filmre, s ez érthető is: nagy sztárok (voltak). Frissítőnek bevették maguk közé a dögös Giselle Itiét, aki látványnak sem utolsó, de az akciófilmben is elmaradhatatlan gyengéd érzelmi szálat is ő gombolyítja be.

A műfaj klasszikus darabjainak reneszánsza, és az ő reneszánszuk is ez az opus. Bár velük kapcsolatban a reneszánsz inkább jóindulatú költői kép; egyiküket-másikukat talán jobb lett volna nem látni így, „nem tört volna össze az a kép, mely összetörten” már nem is olyan gyönyörűség. Olyan ez, mint az újra összeállt felbomlott nagy zenekarok x-edik búcsúkoncertje. Van, aki elfogadja, tetszik neki, odavan érte, van, aki szívesebben őrizgeti az egykori ideáljait. Még jó, hogy Jason Statham kisegít, ő az egyetlen még penge akcióhős a csapatban. Vele, továbbá lángesztétikájával beremegteti az embert a film. A „beremegéshez” nagyban hozzásegít a zene és a hangzás. Bár nem variál túl sok akkorddal, húzó akciófutamú zene, fémes dobszólókkal, helyenként ott is megszólalva, ahol nem indokolt a nagyfokú intenzitás.

Stallone sablon szerint tudja, mivel és hogyan kell jóllakatni a nézőt, aki akciófilmre ül be a moziba. A jóllakás viszont már gusztus dolga ez esetben is.